Célkeresztben az olimpia

Második diplomájának megszerzéséért tanul, közben a sportra is összpontosít Molnár Eliza. A váradi ifjú hölgy a fővárosi Dinamo Sportklub tagjaként olimpikon lehet. Eredményeiről, a sportról, céljairól kérdeztük.

Középiskolai és egyetemi tanulmányait Nagyváradon végezte, végzi a huszonöt éves Molnár Eliza. Alap- és mesterképzésen kinetoterápiából szerzett diplomát a Nagyváradi Egyetemen, jelenleg pedig a Partiumi Keresztény Egyetem szociológia szakos hallgatója. A hobbii és tanulmányai mellett leginkább a sportra, a sportlövészetre összpontosít, hiszen esélyes rá, hogy kijusson a jövő évi olimpiára. A sport miatt most Bukarestben él. Először arról faggattuk, hogyan találkozott a sportággal, miként szerette meg.

– Kezdetben több sportot is kipróbáltam: ritmikus gimnasztikát, úszást, versenytáncot, teniszt, vívást, súlylökést. Egyik jó barátnőm, Nagy Roberta hívott el magával a lőtérre, és ez volt életem egyik legszerencsésebb eseménye. Sokan nem tudják, hogy a sportlövészet már az első olimpiai játékoktól kezdve része a programnak. Több versenyszámból áll: puska, pisztoly és koronglövészet. 10, 25 és 50 méterről lövünk, versenyszámtól függően. Technikai sportág, a felszerelés és a fegyver minősége nagyon sokat számít, drága sport. Engem a puska választott a nagyváradi egyetemi egyesületnél. A kezdeti sikerélmények nagyon lenyűgöztek, és rövid időn belül annyira beleszerettem a lövészetbe, hogy nem tudtam abbahagyni. Komolyan vettem az edzéseket, és elhatároztam, hogy versenysportolóként folytatom. Ez tíz éve történt.

– Mit tart a legnehezebbnek ebben a sportágban? Megfordult-e már a fejében, hogy feladja?

– Az elmúlt évtized alatt már nem is tudom, hányszor gondoltam azt, hogy ideje lenne abbahagyni, de valahonnan mindig sikerült előszedni egy kis elraktározott motivációt. Egyik ilyen fordulópont 2015-ben volt, amikor Budapesten voltam cserediák egy Erasmus-programban. Edzéseimet ott is folytattam a Honvédnél, de kezdtem úgy érezni, hogy a sportlövészet már túl egyhangú és eredménytelen számomra. Abban az évben részt vettem a nyári Universiadén a dél-koreai Kvangdzsuban (Gwangju), és ez olyan feledhetetlen élményt nyújtott, hogy teljesen feltöltődtem bizonyítási vággyal és azzal az elhatározással, hogy szeretnék versenyezni az olimpián. A következő fordulópont 2017-ben volt, akkor az addigi jó eredményeimnek köszönhetően lehetőséget kaptam a bukaresti Dinamótól. Már előtte is éreztem, hogy valamit muszáj változtatnom az edzéseimen, a technikámon, és kapva kaptam az alkalmon, hogy továbbfejlődjek. Nem bántam meg, bár sok lemondással és küzdelemmel jár távol élni a családtól és barátoktól. Szüleim támogatása nélkül elképzelhetetlen lenne. Mint minden sportágban Romániában, a finanszírozás nálunk is nagy gond: nincsenek megfelelő edzési lehetőségek, kevés nemzetközi versenyen veszünk részt, nem elég korszerű a felszerelés, a fegyverek, nincs utánpótlás. A szüleim, a barátaim, a régi és a jelenlegi edzőim is támogatnak, bár a honvágyat néha semmi és senki sem tudja csillapítani. A legnehezebb számomra az volt, hogy döntenem kellett: a sportra vagy a tanulásra fogok-e összpontosítani. Szüleim és én is úgy terveztem, hogy a tanulás terén fogok elérni eredményeket, de közbeszólt a lövészet. Úgy döntöttem, megér egy próbát inkább a sportra koncentrálni. Nem bántam meg! Végül sikerült úgy kialakítani az életemet, hogy mindennel, ami számomra kedves, tudjak foglalkozni. Ebben a sportban az a legnehezebb, hogy a versenyen saját magunkat kell legyőznünk. Óriási mértékben számít a felkészülés pszichológiai része, itt tényleg minden fejben dől el. A 10 méteres puska versenyszámban a céltábla középpontja, amelyet 60-szor kell eltalálni, 0,5 milliméter. Fizikailag is megterhelő, legalább két órán át kell egy helyben, mozdulatlanul állni és csak a lövésre figyelni. 50 méterre 3 testhelyzetből lövünk: térdelve, fekve és állva, 3 × 40 lövést adunk le. Ilyenkor az időjárás is befolyásolhatja az eredményt, mert szabadtéri lőtéren zajlik a verseny.

– Melyek az eddigi legfontosabb sikerei?

– A csapatban elért Európa-bajnoki cím és bronzérem. A 2018-as koreai világbajnokságon csapatban a 8. helyet szereztük meg, illetve több országos csúcs felállítása sikerült eddig. Ezek mellett többszörös országos bajnok vagyok egyéniben és csapatban. Olimpiai kerettag vagyok, célom a kvótaszerzés és kijutás az olimpiára. Több világkupán indultam már, eljutottam néhány egzotikus országba, többek között ezért is vonz a sportkarrier, imádok utazni és bejárni a világot. Azerbajdzsán, India, Korea – csak néhány a meglátogatott fantasztikus országok közül. Legközelebb nagy eséllyel indulok a Rio de Janeiró-i és a müncheni világkupán, illetve a jövő évi Európa-bajnokságon.

– Miként lehet összehangolni a sportkarriert és edzéseket a mindennapi élettel?

– Már annyira az életem részévé vált a sport, hogy nem is tudom, milyen lenne nélküle. Minden az edzés körül forog. Nagyon nehéz ennyi mindent jól és egyszerre végezni, sokszor érzem magam elégedetlennek amiatt, hogy nem koncentrálok eléggé éppen arra, amit csinálok, de azt is tudom, hogy a sporton kívül mással is kell foglalkoznom. Szeretek tanulni, a társadalomtudományok vonzanak, minden érdekel, ami történelemmel, pszichológiával kapcsolatos. Emellett felfedeztem a táncot, és nagyon élvezem. Sok új barátot ismertem meg a tánc révén, ez hobbi számomra, rengeteg pozitív energiával tölt fel, és nem utolsósorban kikapcsol. Sajnos nincs annyi időm tánctanfolyamra járni, mint szeretném, így a tánctudásom még nagyon messze van attól a szinttől, amivel meg lennék elégedve – a versenyszellem itt is megvan bennem. Azt hiszem, ha előbb találkozom a tánccal, mint a lövészettel, akkor már nem is lenne puska a kezemben, hanem éjjel-nappal tánccipő a lábamon.

– Melyek a hosszú távú céljai?

– Az olimpiai szereplés a célom. Az aktuális olimpiai ciklus eredményessége alapján fogom eldönteni, hogy mi lesz a következő lépésem, de szeretném minél tovább űzni ezt a sportot – elsősorban versenyzőként, később pedig edzőként. Úgy érzem, elég nagy tudást sikerült szereznem a karrierem során, és ezt szeretném a következő generációknak is átadni, megszerettetni velük is ezt a sportot. A sportéleten kívül szeretnék hagyományőrző, kézműves termékekkel foglalkozni. Anyukámtól tanultam a festést. Nagyon szeretem a bútorfestést, kedvenceim a magyar népi motívumok. Volt alkalmam gyakorolni saját házunkban különböző felületeken: az apukám faragta ablakokon, ajtókon, bútorokon.

– Okoz-e nehézséget nagyváradi magyarként versenyképesnek maradni a román nemzeti csapatban, a fővárosi sportklubban?

– Nem volt részem tényleges hátrányban amiatt, hogy magyar vagyok. Kiérdemeltem a helyemet a csapatban és az olimpiai keretben az eredményeim és a munkám által. Ezt senki sem tudja elvenni tőlem. Nagyobb hátrányt éreztem abban, hogy a kisebb sportegyesületek – mint a váradi, ahol nyolc évig edzettem – kevesebb támogatást és elismerést kapnak, mint a bukaresti nagy klubok. Az volt nehezebb, hogy elhatározzam és elfogadjam, hogy román színekben fogok versenyezni. Valódi álmom az lenne, hogy a magyar színeket képviseljem, de annyira szoros kötelék alakult ki a román csapattársakkal, edzőkkel és az egész szövetséggel, hogy nehéz lenne mindent feladni és az egészet elölről kezdeni, hiszen egy országváltás automatikusan két év felfüggesztéssel jár, ami egy sportolói karrierben nagy kihagyás. 2015-ben, amikor Budapesten edzettem közel egy évig, komolyan gondolkodtam az országváltáson, de arra a következtetésre jutottam, hogy több emberrel tudom megismertetni a magyar kultúrát és történelmet magyarként Romániában, mint ha elköltöznék Budapestre. Mindenképp szeretnék majd hazatérni, hiszen én nem tudnék más vidéken élni, mint ahova születtem.

– Kedvenc gondolat, idézet, amit üzenne az olvasóknak?

– Egész gyűjteményem van számomra kedves és inspiráló idézetekből, de a legfontosabb gondolatok, amelyek szerint megpróbálok élni, a következők: az ember jó minőségű munkát csak olyan téren tud felmutatni, amivel szeret foglalkozni; a hobbid legyen a munkahelyed, így mindennap úgy érzed magad, mintha szabadságon lennél; és ami különösen fontos a sport terén: hinni abban kell, ami még nincs, és ezáltal lesz! Egyik kedvenc íróm Wass Albert, életfilozófiája, gondolatai különösen tetszenek, az ő munkásságát, a magyarsággal és történelemmel, valamint a hétköznapi élettel kapcsolatos filozófiáját ajánlom mindenki figyelmébe.

Boda Gergely,

Vidéki Ifjúsági Szövetség (Vidifisz)

2019.06.27
Galéria
Molnár Eliza a tokiói olimpiai részvételt célozta meg
Sportlövészként Indiába is eljutott
Kulcsszavak: