Ezernél többen kaphatnak idegenforgalmi képzést

Egyházi felújítások és képzőközpontok EU-s pénzből

Összesen 2,7 millió euró összértékű pályázatot nyert a Bihar Megyei Tanács alárendeltségében működő Turisztikai Desztináció Menedzsment Ügynökség (TDM). Az idegenforgalmi témájú pályázat a Román–Magyar Határ Menti Együttműködési Programban volt előterjesztve, és haszonélvezői között egyházak is találhatók.

A Bihar Megyei Tanács és a Turisztikai Ügynökség projektje révén a Biharpüspöki Református Egyházközség több mint 400 ezer euróból felújítja a templomtornyot és a parókiához tartozó épületeket, míg a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség közel 420 ezer euróból felújíttathatja a székesegyház orgonáját. Az Európai Unió által finanszírozott, a határ menti együttműködést segítő, nagy értékű pályázat már idén márciusban beindult, a hivatalos bejelentő sajtótájékoztatót, a részletek ismertetését pedig július 1-jén tartották meg a megyeháza tanácstermében. Pásztor Sándor, a Bihar Megyei Tanács elnöke ismertette a sokoldalú projekt céljait, és meggyőződésének adott hangot, miszerint nemcsak az idegenforgalom, illetve a turisztikai szakemberképzés szempontjából fontos ez a pályázat, hanem mert épített örökségünket is sikerül megőrizni és felújítani általa.

A projekt menedzsere, a vezető partner Turisztikai Desztináció Menedzsment Ügynökség (TDM) munkatársa, Dumitru Sim a pályázat részleteit ismertette. Mint elhangzott, a határ menti programban megítélt támogatásból a biharpüspöki református közösség teljesen felújíthatja a templomtól külön álló tornyot és az egyik melléképületet. Ez mintegy 390 négyzetméternyi épített terület teljes rendbetételét jelenti, de rendezhetik ezek környezetét is, a 3400 négyzetméternyi udvart. Létrehoznak egy központot a helyi turizmus népszerűsítésére, ott különböző képzéseket és vásárokat is lehet majd szervezni.

A Nagyváradi Római Katolikus Püspökség a székesegyházban két emeleti, karzati helyiséget újíthat fel, és restauráltathatja a bazilika orgonáját. Erre összesen 419 200 euró áll rendelkezésére a TDM által beadott pályázatból. A projekt további partnere az Őssi és a Körösszegapáti (Magyarország) román Ortodox Egyházközség, illetve a dél-bihari Izbuc kolostor.

A projekt keretében összesen hat képzőközpontot hoznak létre, ezekben a vállalásnak megfelelően 1020 személyt képzenek ki az idegenforgalom területén és az ehhez kapcsolódó ágazatokban, például 170 helyi, illetve 30 országos idegenvezetőt, 65 panzióvezetőt, 60 szakácsot, 60 felszolgálót, 50 cukrászt, 40 borszakértőt, 30 vízi mentőt, 20 vadőrt, 15 erdőkerülőt stb. A projekt megvalósítási ideje 30 hónap, 2019. március 1-jétől 2021. augusztus 21-éig tart.

2019.07.01
Galéria
Dumitru Sim projektmenedzser és Pásztor Sándor megyei tanácsi elnök ismertette a projekt részleteit