Bejártuk a püspöki palotát
Az érdeklődők a püspöki palota dísztermében gyülekeztek, itt Böcskei László megyés püspök köszöntötte a megjelenteket Emődi Tamás építész, Matuz Zsolt projektmenedzser, Tancrede Baudet kertépítő – az ő szavait Kosztin Diána tolmácsolta – és Dana Ionaşcu, a kivitelező cég képviselője társaságában. „Az épület él, működik” – jelentette ki a megyés püspök, s hangsúlyozta: a múzeumi funkció mellett közösségi szerepet is szánnak majd a palotának a felújítás végeztével. Az szeretnék, ha a palota olyan hely lenne, ahová szívesen jönnek az emberek, hogy találkozhassanak, és ahol a régi értékek megőrzése mellett helyet kap a kreativitás is, fogalmazott Böcskei László.
A munkálatok egyes szakaszai lassabban, mások gyorsabban haladnak, de határidőn belül vannak a 2017-ben elkezdett felújítással és a kertrendezéssel is – hangzott el. Nagy kihívás, hogy a palota üzemeltetéséhez zöld energiát is felhasználnak majd, illetve külön rendszert építenek az esővíz gyűjtésére, amelyet a kert gondozásához használnak majd fel, árulta el Böcskei László. A látogatás végén azt is elmondta: bár néha maga is szkeptikus, de azt látja, hogy haladnak a munkálatok.
Augusztus 30-án családi napot szervez majd a püspökség, ekkor ismét láthatják az emberek a palotát s annak kertjét.
A látogatás során bejártuk a műemlék épület első és második emeletét, a tetőteret, a pincét és az 5,5 hektáros kertet Emődi Tamás, Matuz Zsolt és Tancrede Baudet kalauzolásával, a részletekről következő lapszámunkban olvashatnak.