Tanácsosi mérleg problémafelvetésekkel

Sajtótájékoztatón ismertette tegnap KIREI MELINDA, a nagyváradi helyi tanács RMDSZ-es frakciójának vezetője az elmúlt évi önkormányzati munkájának mérlegét. Több közérdekű problémát is felvetett.

Megbízatásának harmadik évének lezárultával ismét beszámolt tevékenységéről a nagyváradi helyi tanács RMDSZ-es frakcióját vezető Kirei Melinda. Az eltelt időszakban megtartott összes tanácsülésen (a 12 rendes mellett 18 rendkívülin) részt vett, és igyekezett minden határozati javaslatot áttekinteni, hogy érdemi döntést hozhassanak róluk. Ezt nagyban megnehezíti azonban az, hogy változatlanul későn, az ülés előtt alig egy nappal kapják meg a dokumentumokat. Így történt ez a hétfői rendkívüli tanácsülés előtt is.

Az önkormányzati képviselő a szociális szolgáltatásokat végző nem kormányzati szervezeteket értékelő bizottság tagjaként is részt vett a testület minden ülésén, amellett frakcióvezetőként folyamatosan egyeztet a másik három RMDSZ-es tanácsossal. Rendszeresen tartott fogadóórákat Várad-Újvároson, más alkalmakkor is találkozott a polgárokkal, az általuk felvetett problémákat közvetítette az illetékes helyhatósági intézményekhez, továbbá rendszeres sajtótájékoztatóin beszámolt az önkormányzati ügyekről.

Az önkormányzati döntéshozó testületben konstruktív ellenzéki szerepet tölt be a frakció – hangsúlyozta az RMDSZ-es tisztségviselő –, vagyis a váradiak hasznára váló, a város fejlődését szolgáló határozattervezeteket támogatja, de nem szavazza meg a városlakókat károsítókat vagy a törvényes előírásoknak meg nem felelőket.

Számvetése során Kirei Melinda arra is utalt, hogy a frakciót a román sajtó egy része, illetve maga a polgármester is gyakran azzal vádolta, hogy csakis magyar érdekeket képvisel. Ezzel szemben a tanácsos több olyan témát sorolt fel, amelyek a város minden lakóját, a megyeszékhely közpénzeivel való gazdálkodást érintik, és amelyekben szót emelt a közérdek és a törvényesség betartása, az átláthatóság mellett. Ilyen például az idei költségvetés, az adóemelések, az úgynevezett alacsony házakra kivetett többletadó, az utcai plakátolás szabályzata. Külön kitért a Hőszolgáltató ügyletére egy temesvári céggel az üvegház-hatású gázok kibocsátási igazolásainak vásárlására. A tranzakciót végül lebonyolították, ám a szerződés titkos, az abban szereplő partner kétes, az egész ügylet gyanús.

Az átláthatóság hiányát kifogásolta Kirei Melinda az önkormányzat által igénybe vett jogi- ügyvédi szolgáltatások esetében is. Erről már több ízben kért kimutatást, ugyanis nem látja indokoltnak ilyenre költeni, hiszen a polgármesteri hivatalnak van jogi osztálya. Kimutatást nem kapott, pedig a törvény szerint a tanácsosoknak 10 napon belül meg kell kapniuk a kért tájékoztatást. Az átláthatóságot szolgálná szerinte továbbá az is, ha a helyhatóság gazdálkodását vizsgáló számvevőszéki jelentéseket is nyilvánosságra hoznák a városháza honlapján. Ennek kötelezővé tételére vonatkozó határozati javaslatát azzal utasította el a városvezetés, hogy nincs rá szükség. A tavalyi jelentést nyilvánosságra is hozták, de az ideit nem. További közszolgáltatási szerződések átláthatóságát is kívánatosnak tartaná a frakcióvezető. Mint mondta, továbbra is a közpénzekkel való felelős gazdálkodás és a közösség érdekében fog dolgozni.

2019.07.16
Galéria