Népi mesterek vására a Rhédey-kertben

A népi mesterek vásárát 26. alkalommal tartják meg Nagyváradon, a Rhédey-kertben (mai nevén Bălcescu park). A július 19–21. között tartandó eseményre mintegy 150 népi mestert, illetve iparművészt várnak portékáikkal Románia majd’ minden szegletéből: Máramarosból, Bukovinából, jó néhány partiumi településről, Székelyföldről, Olténiából, Dobrudzsából, Moldovából, Bánságból. Emellett érkeznek a találkozóra magyarországi, szerbiai, besszarábiai és kameruni alkotók is. A kínálat ezúttal is változatos lesz, a portékák lajstromán találhatók: cserép- és agyagedények, bőrből, vasból, üvegből  és fából készült dísztárgyak és használati eszközök, mézeskalácsok, kürtőskalács, afrikai álarcok, ékszerek, festmények, játékok stb. Fogyatékossággal élő gyermekeket, fiatalokat segítő civil szervezetek (mint például a váradi Down Egyesület vagy a Steaua Norocoasă Ház) képviselői is árusítanak majd emléktárgyakat, képeslapokat, miegyebet. A Micul Beiuşean Egyesület gyermekei a hagyományos népi mesterségekből bemutatókat is tartanak.

A vásár július 19-én, pénteken 11–20 óra között látogatható, bár a hivatalos megnyitót csak este 7-kor tartják. Július 20-án, szombaton 9–20 óra között, július 21-én, vasárnap pedig reggel 9-től este 7-ig lehet kilátogatni. A rendezvényen délutánonként a megye különböző településeiről érkezett néptánccsoportok, illetve népzenei előadók lépnek fel: pénteken 18 és 20.30 óra között, szombaton 17–20.30 között, vasárnap pedig délután 4-től 7-ig.

A Népi mesterek vásárának főszervezője a Körösvidéki Múzeum, együttműködő partnere a Bihar Megyei Tanács, a a Hagyományos Kultúra Megőrzésének és Népszerűsítésének Bihar Megyei Központja, valamint a Körösvidéki Múzeum Barátai Egyesület.   

2019.07.17
Galéria