Nyári élmények tanulással és játékkal

Tizennégy gyermek vett részt abban a biharkeresztesi nyári táborban, amely során az élménygyűjtés, játszás közben sok mindent tanultak a táborlakók.

Tekinthetnénk a nyárra úgy, mint a hétköznapokat megkoronázó, pihenést ígérő, élményeket megéltető, csendesen ünneplő vasárnapra. Olyan időszak ez, amikor a családok, gyermekek elmélyülhetnek egy olyan együttlétben, amely az év folyamán nem igazán adódik meg a munkába, iskolába rohanás mellett.

Valamikor régen a nyár legfőképpen a munkáról, az aratásról szólt, amikor a szülők elsősorban azért várták a nyári szünetet, hogy gyermekük segíthessen a mezei munkában. Ma azonban ráépült a kereskedelem, a turizmus erre az időszakra, próbál minden percet kitölteni az életünkben, hogy minél több élményt, lehetőséget kínáljon a felnőtteknek, gyerekeknek egyaránt. Ilyen körülmények között mégis nehéz találni olyasmit, ami valóban feltölt, értéket ad át, és segít kizökkenteni a mindennapos mókuskerékből.

Az elmúlt héten sikerült megszervezni 14 gyermeknek egy olyan kellemes időtöltést kínáló, élményekben gazdag, tanulást biztosító tábort, amely sok ember, illetve vállalkozás és különféle szervezet együttműködésén, összefogásán alapult. Biharkeresztes földrajzi fekvése szinte megköveteli a kettős nyelvtudást, a magyar és a román nyelv ismeretét. Ez adta az ötletet a román nyelvet oktató tábor megszervezéséhez. A Biharkeresztesi Római Katolikus Plébánia falain belül játékosan próbáltuk a gyermekeknek átadni a román nyelv alapjait (köszönési formák, állatok, zöldségek, gyümölcsök neve, bemutatkozás, számok), ugyanakkor egy héten át megoldódott a szülők gondja, hogy mi legyen a vakáció idején a gyerekkel, hogy a csemete ne ücsörögjön egész nap a képernyő előtt, és anyának vagy apának ne kelljen szabadságot kivennie a munkahelyén.

A délelőtti tanulást szünetek szabdalták, amikor is szabadtéri játékokat játszhattak a gyerekek. Az nap témájához fűződő, élményalapú tanulással próbáltuk rögzíteni a tanultakat olyan helyeken, mint például a Csicsóka Tájház, amikor a háziállatokról volt szó, az élelmiszerek, zöldségek, gyümölcsök témájánál pedig a Garabuczi Majorban mi is készíthettünk sajtot, gyümölcsös joghurtot. Egyik este közösen bográcsoztunk a szülőkkel és támogatókkal. A szülők és támogatók hazamentek, a gyerkőcökkel maradtunk a plébánián és ott aludtunk – igazi tábori hangulat közepette.

A gyermekek gyakorlatba ültethették a tanultakat Nagyváradon, amikor is elmentünk a rogériuszi piacra, ahol gyümölcsöt, zöldséget vásároltak, románul kérve a portékát.

Ezúton is köszönjük a szülőknek az irántunk tanúsított bizalmat és mindazoknak a cégeknek, szervezeteknek, magánszemélyeknek az anyagi és eszmei támogatást, akik és amelyek hozzájárultak ahhoz, hogy megvalósulhasson ez a tábor.

Pap Teréz

2019.07.26
Galéria