Adókat emeltek Nagyváradon

Több adót és illetéket megemeltek 2018. január 1-től Nagyváradon. Az erről szóló határozatot november végi rendes ülésén hagyta jóvá az önkormányzati képviselő-testület.

Bár Kirei Melinda RMDSZ-es tanácstag a határozat halasztását kérte, egyebek mellett arra hivatkozva, hogy a számítások elkészítésekor a jövedelemadó csökkentését figyelembe vették ugyan, de a minimálbér emelését nem, javaslatát leszavazta a tanács liberális többsége. Ugyanők hagyták jóvá a határozattervezetet, az RDMSZ-es és szociáldemokrata önkormányzati képviselők ellene voksoltak.

Több, már korábban bejelentett emelés – például a gondozatlan telkek ötszörös, a 30 napon át bezárva tartó belvárosi üzlethelyiségek 50 százalékos felüladóztatása – mellett a kormány intézkedéseire hivatkozva Ilie Bolojan polgármester Eduard Florea gazdasági igazgató társaságában november 23-án, a tervezetről szóló közvita napján újabb emeléseket jelentett be. Ezek szintén bekerültek a jóváhagyott határozatba. Az intézkedést a 2017/79. számú, az Adótörvénykönyvet módosító sürgősségi kormányrendelet életbelépésével indokolták. A rendelet értelmében csökkentik például a személyi jövedelemadót 16-ról 10 százalékra, és bevezetik az 1 százalékos adót azoknak a vállalkozásoknak a jövedelmeire, melyeknek bevétele nem haladja meg az egymillió eurót. A városházi sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy bár a kormány kompenzáló intézkedések bevezetését ígérte az önkormányzatoknak, melyek jövedelemtől estek el, a határozat megszavazásáig ilyen intézkedés nem történt, ezért szükséges az adóemelés.

Az egyik változás, hogy csökkent azoknak a magánszemélyeknek az adókedvezménye, akik március 31-ig befizetik teljes évi adójukat, ők ezentúl ez eddigi 10 százalék helyett a jogi személyekével megegyező, 5 százalékos kedvezményt kapnak. Az ipari parkban lévő cégek teljes adómentessége megszűnik, és a jogi személyekre érvényes adó 50 százalékát kell befizetniük.

A magánszemélyek által a lakóépületek után fizetendő adót 0,1 százalékról 0,12 százalékra változtatták, ez 20 százalékos emelést jelent. A magánszemélyek nem lakó-, hanem más rendeltetésű épületének adója 0,6 százalék helyett 0,7 százalék, ez 16 százalékos növekedés. A jogi személyek ugyanezen adója 1,15 százalékra nőtt (21 százalékos emelés).

A területadó is nőtt, a telek besorolásától függően 18–22 százalék közötti mértékben (A övezet – 22 százalék, B – 21, C – 19, D – 18), a gépjárműadó pedig a hengerűrtartalom függvényében 19–22 százalék közötti összegekkel emelkedett.

Az önkormányzat képviselői néhány konkrét példát is adtak az emelések bejelentésekor, ezek szerint például egy magánszemély egy garzonlakásra az A övezetben a tavalyi 110 lej helyett ebben az évben 132 lej adót fizet, egy szintén A övezetbeli háromszobás lakásra pedig 193 lej helyett 232 lejt. Egy 1400 köbcenti hengerűrtartalmú Logan személygépkocsi adója 60 lejről 72 lejre nőtt, egy 1900 köbcentisé 193 lejről 230 lejre.

Szintén fontos változás, hogy 2018. január elsejétől 240 lejről 255 lejre nőtt Nagyváradon egy gigakalóriányi hőenergia ára, mivel az önkormányzat csökkentette a hőenergia előállításának ártámogatását. Az áremelésről szóló határozattervezet végén az szerepel, hogy ha nem lépnek életbe a 79-es sürgősségi kormányrendelet miatti változások, vagy az önkormányzat bevételkieséseit teljes egészében kompenzálják, nem lép életbe az áremelés.

2018.03.02
Galéria
A polgármester párttársaiból álló, kétharmados többségű frakció simán megszavazta az adóemeléseket
Kulcsszavak: