Miklós Jutka költő, fotográfus (2.)

A Holnap fiataljai közül, fordulatos utóéletét tekintve, ő a legrejtélyesebb egyéniség. Nem csupán azért, mert egyedüli nőként képviselte hat férfi poéta oldalán a költészetet, hanem azért is, mert a versírást „végleg” abbahagyva és újrakezdve, végigélt csaknem egy évszázadot.

Miklós Jutka második kötete megjelenésének esztendeje, 1908, rövidesen A Holnap berobbanásának az időszaka lesz. Önéletírásában így idézi ezeket a lázteljes hónapokat: „Váradra kerültem. Ott Dutka Ákossal és Juhász Gyulával együtt szenvedtünk ama fojtott, zsibbasztó atmoszférától, amely ránehezedett szegény Magyarországra, s amelyet Magyarország – szinte már elfásultan – alig látszott észrevenni. Egyedül Ady versei voltak azok, amelyek villámként mennydörögtek bele a fásult csendbe, és jelezték a készülő vihart. Ady verse, a Felszállott a páva – valóságos lélekébresztő riadó volt. Mennyi feledhetetlen, szomorú-víg délutánt beszélgettem át a drága Juhász Gyulával váradi kis házunk kertvégi lugasában erről a »más világról«. Mennyire vártuk a nagy változást, aminek jönnie kell.”

Juhász, a hű barát, az elsők között szólalt meg Miklós Jutka második kötetének megjelenését követően: „Ha Miklós Jutka verseit olvasom, én csak egy poétát látok, aki egyéni és művészi módon megnyilatkozik.” Védelmébe vette az Ady-plágium vádjával szemben, mondván, a jelen magyar lírájának, ha a ma emberének legbenső vergődéseit, az Én dionüszoszi állapotát akarja kifejezni, akkor abba a bűvös körbe kell lépnie, amelybe Ady lépett. Összegzése szerint „Miklós Jutka versei Élet őfelségéhez egy szép, harmóniás egész. Egy egész élet. Megvan benne még az élet melege is, fénye, tüze. Egy énregény ez, versekben. És mennyi finom emberi dokumentum akad benne. És itt kell keresni a nőt is, az igazit, amint a művészet aranyába olvasztja énjét.”

 

Megjelenik A Holnap

Ady már nem élt Váradon, de eszméltető, nyugtalanító példája annál jobban hatott az ott élő írókra, a szellem embereire. Gyakran jött Budapestről váradi hívei közé, s mindenki érezte: „valamit tenni kell”. És megalakult a Holnap.

A csoda megtörtént: „A magyar közvélemény szinte egy csapásra lerázta magáról a közönyt és fásultságot. Hét új poéta élt Magyarországon, akik új verseket írtak, és új dolgokat akartak. Az új dolgoktól pedig sokan féltek nálunk” – emlékezett Miklós Jutka. Ady Endre, Babits Mihály, Balázs Béla, Dutka Ákos, Juhász Gyula, Emőd Tamás és Miklós Jutka munkássága nyomán néhány hét alatt a fél ország „holnapista” lett, a másik fele pedig „antiholnapista”. „Amíg mi Váradon ujjongtunk – folytatta önéletírásában –, a reakciós sajtó vad kirohanásokat intézett a Holnap ellen, de végre is a társadalom csaknem valamennyi rétege megmozdult és ráébredt, hogy Magyarországon sok mindennek meg kell változnia.”

Antal Sándor, A Holnap első, 1908-as kötetének szerkesztője megpróbálta a szereplőket elhelyezni a jövendő irodalmi palettáján: „A Holnapban elintézett problémák (Ady, Dutka) is szerepelnek. Olyanok is, akikről nehéz véleményeket kockáztatni. (…) Ezek a Holnap Anonymusai. De van két bizonyos embere A Holnapnak: Miklós Jutka és Emőd Tamás.”

Az irodalmi háborúskodás első nagy ütközete A Holnap körül robbant ki. Két kötete (1908, 1909) a Nyugat szellemét tükrözi, hiszen Ady a vezéralakja, kinek költészetéhez jól illeszkednek Babits Mihály, Juhász Gyula, Balázs Béla és a helyiek, Dutka Ákos, Emőd Tamás, Miklós Jutka versei. A körülötte kialakult vita jelentősége abban áll, hogy az első kötet megjelenése után ismerte fel igazán az irodalmi reakció Ady és az új irodalom korszakváltó szerepét. Az első, Antal Sándor-féle antológia hat verséhez képest a Kollányi Boldizsár összeállította 1909-es gyűjtemény már Miklós Jutka tizenöt versét közli. Kortársunk, Szakolczay Lajos így vélekedik róla: „A kötet szerzetesei (Babits, Juhász, Emőd) között ő az egyetlen, aki életet ír, a tapasztalatlan mindent tudó asszony életét. Ez a valóság teszi elevenekké, igazakká verseit. Adytól csak annyit tanult, amennyit Ady a franciáktól: vakmerőséget. Ereje megközelíti az Emőd Tamásét. Nyelve színes, ragyogó, művészi készség dolgában a fiatal írók között csak Kosztolányi Dezső múlja felül.”

 

Amerikai kaland

Mivel a költészet nem járt anyagi függetlenséggel, a költőnő dolgozni kezdett, egy nagy virágkertészetbe jelentkezett tanoncnak. A kertészet tulajdonosa igen furcsállta, hogy az akkori szokásoktól eltérően a lány célja nem a férjhez menés volt, hiszen ezt az íratlan szabályt annak idején kevesen merték megszegni. A kertész azonban váratlanul elhunyt, mielőtt Miklós Jutka megkezdhette volna munkáját.

Munkalehetőség híján a bátor nő elindult a nagyvilágba, nem is akárhová vezetett az útja, egyenesen New Yorkba. Itt három év alatt, igazi feministához illően, kitanulta a fényképészmesterséget. A Nagyvárad így tudósított a költőnő hazatéréséről: „Miklós Jutka három évvel ezelőtt itt hagyta Nagyváradot, nem is tudtuk, hova ment, s csak egy pár hónap után jött a hír Amerikából, hogy mint igazi feministához illik, praktikus pályára adta magát: fényképész lett. Aztán küldözgette a fényképeket New Yorkból, Chicagóból – ahol tanult –, amelyek egytől egyig művészi tehetségéről tanúskodtak. S Miklós Jutka most háromévi távollét után ismét visszatért hozzánk, hogy itt érvényesítse mindazt, amit a fotóművészet terén elsajátított. Képei, melyeket magával hozott, valósággal megleptek bennünket, amerikai stílus és ízlés uralkodik mindegyiken. A Széchenyi téri Kioszkot bérelte ki, s az intim fényképészeti termet nap nap után mind többen keresik fel a nagyváradi társaság köréből, és mindnyájan hálásak lehetünk Miklós Jutkának, hogy Nagyváradon ilyen érdekes diadalt szerzett a feministáknak.”

 

Búcsú Váradtól

Kései vallomása szerint mire hazatért, az amerikai életforma megölte benne a költőt. De ezt a háborús viszonyok közé érkezve még nem tudhatta. A következő években még szerepet vállalt Várad társadalmi és irodalmi életében, Ágoston Péternével együtt megszervezte például a frontról hazatért katonák fogadtatását, részt vett a nagyváradi nők mozgalmában. 1918 decemberében második felszólalóként rendkívül összefogott, koncepciózus beszédet mondott egy gyűlésen. Krisztus nevében felemelte szavát a gyűlölködés, a nacionalizmus ellen, s valóságos nőpolitikai programot adott az anya- és csecsemővédelemtől kezdve a prostitúció felszámolásáig. A reakciós Tiszántúl kiforgatta szavait, ezért kénytelen volt vitába szállni vele. 1919 februárjában a Néptanács közjótékonysági, kórházi és szegényügyi bizottságába választották, majd a bizalom rövidesen a megalakult Ady Társaság alelnökévé emelte, nyilvánvalóan A Holnapban való szereplésére való tekintettel. Részt vett a romániai magyar irodalom megalapozásában mint a Magyar Szó munkatársa. Két folytatásban jelentette meg az elhunyt Kaffka Margitról szóló esszéjét.

A háború, majd a forradalom viharai elcsitultak. „Nagyvárad, a mi drága »peceparti Párisunk« szinte elnéptelenedett. A váradiak ezerszámra széledtek szerte a világban, nem lelték helyüket többé. Dutka Ákos is elment, a kedves jó barát. Karácsonyi Géza, Emőd Tamás követték, majd magam is elindultam. Meg sem álltam Berlinig.”

 

(Folytatjuk)

2019.08.17
Galéria
Kulcsszavak: