Aláírásokat gyűjtenek Kelemen Hunor elnökjelölti indulásáért

Kelemen Hunor államelnöki kampányának szolgenje a RESPEKT. Ugyanis tiszteletre van szükség ahhoz, hogy a belpolitikai csatározásokon túllendüljünk, és elkezdjünk végre az ország jövőjéről közösen gondolkodni.

Ahol nincs tisztelet, ott nincs bizalom állam és állampolgárok, többség és kisebbség között. Jövőt pedig lehetetlen bizalom nélkül tervezni! Az elnökválasztási kampány jó alkalom arra, hogy a romániai magyarság elmondja saját problémáit, és megpróbáljon új lendületet adni a román–magyar párbeszédnek, amely mindig javításra szorul – közölte Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke és államelnök-jelöltje. A politikus elmondta, hogy az RMDSZ 1996 óta mindig állított saját elnökjelöltet. Az idén is azért döntött úgy, hogy indít saját jelöltet, mert ez önbecsülés kérdése, hiszen a romániai magyarság is rendelkezik olyan személyiségekkel, akik el tudnák vezetni Romániát, amennyiben lenne bizalom és megfelelő tisztelet.

Ahhoz, hogy az RMDSZ elindíthassa az államfőjelöltjét, 200 000 aláírásra van szükség, amit szeptember 17-ig kell összegyűjtenie a Szövetségnek, erről tájékoztatott Borsi Imre Lóránt ügyvezető alelnök az RMDSZ Bihar megyei székházában. Bihar megye minden magyarok lakta településén az önkéntesek már gyűjtik az aláírásokat, illetve Nagyváradon és a kisvárosokban kihelyezett standoknál is várják a támogatókat. Mindenki forduljon bizalommal az érdekvédelmi szervezet önkénteseihez, akik segítenek szabályszerűen kitölteni az erre készült formanyomtatványt.

„Támogassa Ön is Kelemen Hunor államelnök-jelöltet, írjon alá a RESPEKT-ért” –zárta tájékoztatóját a megyei ügyvezető alelnök.

Bihar megyei RMDSZ

2019.09.05
Galéria
Borsi Imre Lóránt, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető alelnöke