Bábos találkozó Váradon – Negyedjére szervezik meg a Fux Fesztet

Szeptember 30. és október 5. között szervezi meg a nagyváradi Szigligeti Színház Lilliput Társulata a IV. Fux Fesztet, az Erdélyi Magyar Hivatásos Bábszínházak Fesztiválját.

A váradi bábtársulat egykori vezető személyiségéről, Fux Pálról elnevezett szakmai találkozó hat napján tizenhét társulat huszonnégy produkcióját láthatja a közönség, a meghívott előadások mellett pedig szakmai beszélgetésekre és bábtörténeti konferenciára is sor kerül.

A hat erdélyi hivatásos magyar bábszínház – Brighella Bábtagozat, Szatmárnémeti; Puck Bábszínház, Kolozsvár; Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház, Marosvásárhely; Cimborák Bábszínház, Sepsiszentgyörgy; Csiky Gergely Állami Magyar Színház, Temesvár, Lilliput Társulat, Nagyvárad –, valamint a székelyudvarhelyi Udvarhely Bábműhely mellett  2019-ben a fesztivál vendége lesz a debreceni Vojtina Bábszínház, a pécsi MárkusZínház, a zalaegerszegi Griff Bábszínház, a Bozsik Yvette Társulat, Fabók Mancsi Bábszínháza, Markó-Valentyik Anna, illetve Pályi János. Természetesen idén is részt vesz a találkozón egy-egy előadással a nagyváradi Regina Maria Színház Arcadia Bábtársulata is, továbbá a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem bábos, illetve a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem színész szakos hallgatói.

Az előző évek gyakorlatához hasonlóan a IV. Fux Feszt versenyfesztiválként határozza meg magát. A szakmai zsűri tagjai idén Asbóth Anikó bábszínész, színházigazgató, Benedek Botond színész, Papp Tímea kritikus.

A fesztivál négy korosztálynak ajánl előadásokat: az óvodás-kisiskolás réteg mellett a középiskolások is megtalálják a kedvükre valót, emellett babaszínházi produkciók és felnőtteknek szóló előadások is színesítik a programot.

IV. Fux Feszt – Erdélyi Magyar Hivatásos Bábszínházak Fesztiválja

Program

Szeptember 30., hétfő – A népmese napja:

10 óra - Laci királyfi - MárkusZínház, Pécs. (3 éves kortól ajánlott)

Helyszín: Árkadia Bábszínház, nagyterem

12 óra - Vitéz László - Pályi János, Kaposvár (3+)

Helyszín: Árkadia Bábszínház, nagyterem

18 óra - A boszorkány lányai - Huncutkák színjátszó csoport, Nagyvárad

Helyszín: Árkadia Bábszínház, nagyterem

Október 1., kedd

10 óra - Hollós Mátyás - Szigligeti Színház Lilliput Társulata (5+);

             Előadás után: 70 év báb - konferencia és workshop;

15 óra - Hídavatás - Szigligeti Tanoda)

19 óra - Túl a Maszat-hegyen - Szigligeti Színház Lilliput Társulata, Nagyvárad (6+)

Helyszín: Árkádia Bábszínház

22 óra - Szakmai beszélgetés a Szigligeti Stúdióban

Október 2., szerda

10 óra - Szélszabadító - Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának Brighella Bábtagozata (3+)

Helyszín: Árkádia Bábszínház, nagyterem

12 óra - A halhatatlanságra vágyó királyfi - Cimborák Bábszínház, Sepsiszentgyörgy (5+) Helyszín: Szigligeti Stúdió

16 óra - Béka királykisasszony - Tomcsa Sándor Színház, Székelyudvarhely (12+)

Helyszín: Szigligeti Stúdió

19 óra - Grand Hotel - MárkusZínház, Pécs (12+)

Helyszín: Szigligeti Stúdió

22 óra - Szakmai beszélgetés a Szigligeti Stúdióban

Október 3., csütörtök

10 óra - Hókirálynő - Csiky Gergely Állami Magyar Színház, Temesvár (5+)

Helyszín: Árkádia Bábszínház, nagyterem

12 óra - Én, a kis herceg – Szigligeti Színház, Lilliput Társulat (10+)

Helyszín: Szigligeti Stúdió

15:00 - Kézzel-lábbal - Griff Bábszínház, Zalaegerszeg (0-3)

Helyszín: Szigligeti Stúdió

16 óra - Omuleț - Arcadia Társulat, Nagyvárad (0-3)

Helyszín: Árkádia Bábszínház, kisterem

17 óra - Volt egyszer egy… - Ariel Ifjúsági- és Gyermekszínház, Marosvásárhely (3+)

Helyszín: Árkádia Bábszínház, nagyterem

19 óra - Azért a kis bolondságért - Fabók Mancsi Bábszínháza, Magyarország (18+)

Helyszín: Szigligeti Stúdió

21 óra - a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem hallgatóinak előadása

Helyszín: Szigligeti Stúdió

22 óra - Szakmai beszélgetés a Szigligeti Stúdióban

Október 4., péntek

10 óra - Ül, áll, fekszik - Griff Bábszínház, Zalaegerszeg (0-3)

Helyszín: Szigligeti Stúdió

12 óra - A csillagszemű juhász - Puck Bábszínház, Kolozsvár (5+)

Helyszín: Szigligeti Stúdió

15 óra - Völgyhíd - Ariel Ifjúsági- és Gyermekszínház, Marosvásárhely (16+)

Helyszín: Árkádia Bábszínház, nagyterem

17 óra - Pötty - Griff Bábszínház, Zalaegerszeg (0-3)

Helyszín: Szigligeti Stúdió

19 óra – Ideje a meghalásnak– Markó-Valentyik Anna, Magyarország (18+)

Helyszín: Nagyváradi Állami Filharmónia

21 óra - Ilonka - a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Színház és TV kar kortárs színház mesteri szakos előadása (14+)

Helyszín: Szigligeti Stúdió

22 óra - Szakmai beszélgetés a Szigligeti Stúdióban

Október 5., szombat

10 óra - Bogarak - Bozsik Yvette Társulat, Magyarország (0–3)

Helyszín: Szigligeti Stúdió

12 óra - A Csizmadia, a Szélkirály és a Nyúlpásztor esete - Vojtina Bábszínház, Debrecen (5+)

Helyszín: Árkádia Bábszínház, nagyterem

17 óra – Díjátadó gála; A háromágú tölgyfa tündére - Fabók Mancsi Bábszínháza, Magyarország (3+)

Helyszín: Árkádia Bábszínház, nagyterem

2019.09.23
Galéria
Ideje a meghalásnak
A háromágú tölgyfa tündére
A csillagszemű juhász
Hollós Mátyás
Bogarak
Kulcsszavak: