Menesztették a reptér vezetőtanácsát

A Liberális–Demokrata Szövetség (ALDE) két szavazatával a mindeddig ellenzékben lévő Nemzeti Liberális Párt megyei tanácsi frakciója elérte a nagyváradi repülőtér igazgatótanácsának menesztését. A reptérnek vezérigazgatója sincs. Várhatóan a jövőre esedékes választási kampányokban is erről szólnak majd a viták.

Napra pontosan két hónappal ezelőtt írta alá a megyei és a nagyváradi önkormányzatban képviselt négy politikai alakulat vezetője a közös célt, az önkormányzatok fejlesztését szolgáló együttműködési megállapodást. A papír 2024-es határidőt szabott, de a kooperálás két hónapig sem tartott ki. Szeptember 28-án, a Bihar Megyei Tanács rendes havi ülésén – és ezt megelőzően a sajtó útján – a korábban ellenzékben lévő liberális frakció vehemensen nekitámadt Pásztor Sándor tanácselnöknek, őt hibáztatva a nagyváradi repülőtér forgalmának visszaesése és a külföldi járatok hiánya miatt.

A megyei önkormányzat alárendeltségébe tartozó reptér igazgatótanácsa, főleg annak elnöke, Bimbó-Szuhai Tibor már korábban is a Nemzeti Liberális Párt (NLP) Bihar megyei szervezete és annak elnöke, Ilie Bolojan váradi polgármester célkeresztjében állt, s most arra jutott a megyei tanácsi frakció, hogy az egész grémium menesztését követelje. Erről szóló határozattervezetüket a megyei tanács szeptember 28-i, szombati ülésén tárgyalták. Több mint két órán át tartott a vita, és végül az NLP és az ALDE voksaival, az RMDSZ és a Szociáldemokrata Párt tanácsosainak ellenszavazatai ellenére, 18–16 arányban jóváhagyták a határozatot.

Amint arról honlapunkon korábban olvashattak, a reptér új vezérigazgatójának kiválasztási procedúráját tartották törvénytelennek a menesztés kezdeményezői. A tisztséget eddig – 1993 óta – betöltő Gheorghe Pasc is súlyos vádakkal illette a román sajtón keresztül eddigi munkáltatóit. Ebben az évben mindenképpen lejárt volna a kétéves megbízatása, és mert a versenyvizsgán nem kívánt részt venni, le is mondott szeptember 2-i hatállyal. Azóta a légikikötőt ideiglenesen, megbízottként egyik helyettese vezeti.

Az igazgatótanács már augusztusban kiírta a posztra a versenyvizsgát – hogy minél rövidebb ideig tartson az interimátus, a liberálisok szerint viszont törvénytelenül hamar, mert még nem volt üres az állás. A Nemzeti Liberális Párt frakciója szerint az igazgatótanács által felállított vizsgáztató bizottság sem felelt meg az előírásoknak, mert nem személyzetis szakemberekből állt, ráadásul a feladatkiírást is az igazgatótanács állította össze, nem pedig a megyei tanács. A tanácselnök nemrég bizottságot jelölt ki a reptéri ügyek ellenőrzésére, s – amint ezt tegnap már olvashatták – ez meg is állapította az utóbbi „vádpontban” a reptéri igazgatótanács felelősségét, ezért a versenyvizsgát semmissé nyilvánították.

A szombati tanácsülésen – ahogy már hónapok óta számtalanszor – hiába érvelt tényekkel Pásztor Sándor tanácselnök és szociáldemokrata helyettese, Ioan Mang (a fapados légitársaságot nem csupán nagyváradi járataikat „függesztették fel”, hanem egész Délkelet-Európából kivonultak, nincs meg Biharban a kifizetődő működtetéshez szükséges évi 400 ezer potenciális utas, az új reptéri igazgatónak is csak a törvény szabta javadalmazást ajánlhatják fel, ami a közintézménynél tízszer kevesebb, mint egy hasonló profilú magánvállalatnál, az RMDSZ érte el, hogy 2017-ben állami költségvetésből jusson pénz az új terminál építésére stb.) –, a bírálókat nem tudták meggyőzni. Călin Gal NLP-s tanácstag azt a feltételezést is megengedte, hogy Pásztor Sándor szándékosan, a debreceni reptér érdekében igyekezett tönkretenni a váradit.

A megoldást a magukat liberálisoknak nevezők abban látják, hogy az új igazgatótanács kinevezéséig sokféle, az idegenforgalomban közvetlenül vagy közvetve érintett csoport reprezentánsaiból álló ügyvivő testület irányítsa a légikikötő működését. Két tagot delegál ebbe a megyei önkormányzat, egyet-egyet Nagyvárad Polgármesteri Hivatala, a pénzügyminisztérium, továbbá „a nagy idegenforgalmi cégek, a nagy exportőrök, a nagy kereskedelmi-szolgáltató cégek”. A megye jegyzőjének 15 napon belül „tanácskoznia kell” az említett „struktúrákkal”, hogy azok kiket delegálnak a testületbe, addig a mostani igazgatótanács dolgozik tovább. A fent említett új összetételű grémium legfeljebb 4 hónapig – fél éves hosszabbítással –, az új igazgatótanács megalakulásáig látja el feladatát. Közben az igazgatótanács tagjait kiválasztó bizottságnak is tennie kell a dolgát.

A határidőből látszik, a 2020-as választási évre is készített magának témát az NLP. A feladattal megbízott jegyző, Carmen Soltănel az igazgatótanács menesztéséről döntő voksolás után hiába kérte: ugyan mondják már el neki, pontosan kit keressen „a nagy idegenforgalmi cégek, a nagy exportőrök, a nagy kereskedelmi-szolgáltató cégek” reprezentánsaiért, ez már nem volt fontos az az előterjesztőknek. Bármennyire is elégedetlenek voltak a most leváltott testülettel a korábbi ellenzékiek, ez a lépésük nem a megoldáshoz vitte közelebb a repteret; a többféle testület tagjainak keresése közben senki sem fog új járatok idevonzásával foglalkozni. Fognak viszont továbbra is a Biharban, a megyeszékhelyen élők érdekeinek védelmére hivatkozni, ahogy eddig is.

2019.09.28
Galéria
Bimbó-Szuhai Tibor is szót kapott
Călin Gal (középen) még napirend előtt a tanácsülés összehívásának törvényességét is megkérdőjelezte
A liberálisok frakciójával együtt szavazott több ügyben az ALDE két tanácsosa
Ioan Mang, Pásztor Sándor, Traian Bodea és Carmen Soltănel