Alapkőletétel, ifjúsági szentségimádás, virrasztás, koncert, búcsú
Alapkőletétel, szentségimádás, virrasztás, koncert, búcsú

Alapkőletétel Szentjobbon
Október 10-én, csütörtökön 12 órakor helyezik el az új óvoda alapkövét Szentjobbon. Az eseményen részt vesz Böcskei László megyés püspök is. Az építkezést Magyarország kormánya Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Programjának részeként a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága, illetve a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatja, és a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség bonyolítja le.
Ifjúsági szentségimádás a Katalin-telepen
Minden hónap második csütörtökjén ifjúsági szentségimádást tartanak a fiatalokkal és a fiatalokért Nagyváradon a Katalin-telepi plébániatemplomban. Október 10-én, csütörtökön 19 órakor nagy szeretettel várják a lazarista atyák mindazokat, akik a Krisztus jelenlétében fellelhető örömet és békét keresik. A szentségimádás után kötetlen beszélgetésre, teázásra várnak a szervezők mindenkit a plébánia közösségi termébe.
Virrasztás a székesegyházban
A Boldogságos Szűz Mária fatimai jelenésének emlékére október 11-én, pénteken 18 órakor szentségimádást, 19 órakor szentmisét tartanak a nagyváradi római katolikus székesegyházban.
Várad-szőllősi zenei est
Október 11-én, pénteken 19 órakor folytatódik a Várad-szőllősi zenei estek című programsorozat idei évada. Fellép a nagyváradi Csillagocska Pedagóguskórus Brugós Anikó vezetésével, közreműködik Józsa Domokos nagyváradi orgonaművész.
Templombúcsú Hegyköztótteleken
Október 13-án, vasárnap tartják a hegyköztótteleki templom felszentelésének évfordulóját. A 13 órakor kezdődő szentmise főcelebránsa és szónoka Pitó Lajos monospetri plébános lesz.
Szentségimádás Micskén és Baromlakán
A hónap második vasárnapján, 13-án Micskén és Baromlakán lesz a híveknek lehetőségük az egyházmegye örökös szentségimádásába bekapcsolódni.