Egy kiváló erdélyi polgár a XVII. századból (1.)

Ifj. Váradi Miklós 1589-ben született, apja, idősebb Váradi Miklós jómódú várad-olaszi kereskedő volt. Miklósnak a reformátusok illustris scholájában elkezdett tanulmányait korán félbe kellett szakítania. Mindössze kilencesztendős volt, amikor a török veszedelem elől el kellett menekülniük Váradról. Ugyanis a trónjáról Rudolf javára lemondó, majd inkognitóban váratlanul visszatérő Báthori Zsigmond nagy zűrzavart okozott az országban. Bár nagybátyja, Bocskai István jóvoltából egész Erdély ismét csak meghódolt előtte, a kapcsolt részekből Várad városa – Báthori korábbi erőszakoskodásai miatt – nem volt hajlandó újra hűségére térni, hanem továbbra is kitartott Rudolf mellett. A szultán Báthori Zsigmond megbüntetésére útnak indította Szaturdzsi Mohamed hatalmas seregét. Hiába volt maga Várad is Báthorival szemben ellenséges, minthogy azonban falai közé 2500 főből álló császári hadat fogadott be, a török Erdély felé vezető vonulása közben elhatározta elfoglalását. A város várfalakon kívül rekedt polgárainak menekülniük kellett. Bár a basa serege nem tudta elfoglalni a várat, a védfalakon kívüli várost teljesen elpusztította.

Szamosközy István krónikája szerint: „1598. 29 Sept. Derék haddal szállá meg az basa Váradot. (…) Az városbeli magyarok széjjel szaladának, ki Szathmárra, ki Erdélyben futa. Mely dolognak iszonyuságát ki tudhatná leirni, melyet Báthori Zsigmond hitetlensége mijá szenvede az magyarság.”

Kolozsvár, a váradiak menedéke

A török a sikertelen ostrom után, mielőtt visszavonult volna téli szállására, a város maradékát is felgyújtotta. Erdély megmenekült a pusztítástól, de a Kolozsvárra menekült váradi polgárság többé már nem tért vissza elhagyott és pusztává lett otthonába, minthogy háza és minden vagyona odalett, hanem a menhelyet adó Kolozsváron kezdett új életet.

Ifjabb Váradi Miklós is szüleivel Kolozsvárra telepedett, s a török veszedelem elmúlása után apja még visszavihette a Váradon helyreállított iskolába. Az unitárius többségű Kolozsvárott ugyanis ekkortájt még nem volt református iskola, csak 1608 után kezdhette meg Maréti Lukács pap az alsófokú oktatást, ekkor pedig fiatalemberünk már 19 esztendős volt.

Bár az iskola „deáki évfolyamait” nem járta végig, mégis bizonyos, hogy művelt és önképzése meg világlátottsága eredményeként tanult egyéniség volt. Hamar átvette és sikeresen bővítette atyja üzleti vállalkozásait, s néhány esztendő alatt Kolozsvár egyik legvagyonosabb kereskedője lett. Jellemző, hogy fennmaradt saját kezű írása gyakorlott, férfias jellemről tanúskodik.

Tekintélyes könyvtárából csak egyetlen kötetet őrzött meg a kolozsvári református kollégium nagykönyvtára, ez azonban Rotterdami Erasmusnak az 1525-ben Bázelben nyomtatott Apophthegmatum Libri Octo című munkája, melyet 1638. január 7-én Grafius Gáspár kolozsvári szász református első paptól kapott ajándékba. Ez a kötet azután sokszor forgatott könyv lehetett, minthogy előzéklapjára maga Váradi írta bele könyveinek lajstromát, miszerint „anno Dni 1652 die 9 July az minemü keöniueket vettem Feieruart az en Kedues Vnokamnak Bethlen Miklósnak”. Egyébként a könyvekkel megajándékozott „Kedues Vnoka” négy évtizeddel később, 1691–1704 között Erdély kancellárja volt…

Generosus dominus

Váradi értékeléséhez tartozik az is, hogy ha ő nem is végzett főiskolát, mégis megbecsülte és támogatta a tudós pályára induló ifjak törekvéseit. Ezt látjuk Vásárhelyi Szőcs Mihály könyvbejegyzéséből is, aki mint a kolozsvári eklézsia alumnusa, Sárospatakon tanult tovább, s az egyháztól nyert támogatást nem számítva, a magánosoktól kapott segélyek közül „Generosus Dn Nicolaus Váradi” mindenkinél nagyobb összeggel támogatta.

Tályai Z. Márton Leidenben tanuló teológus 1632. június 26-án és 1634. május 20-án tartott akadémiai disputáját „a serdülő kolozsvári református egyház” oszlopainak ajánlotta, közöttük találjuk Váradi Miklós nevét is, mint aki a szerzőt anyagiakkal is segélyezte. Mindezeket tekintetbe véve aligha férhet hozzá kétség, hogy az ekkor szűkös viszonyok között ugyanott tanuló Szenczi Molnár Albertnek is juttatott a sajátjából adományt Váradi.

Ifj. Váradi Miklós unokája, Bethlen Miklós megemlékezése szerint „a nagyatyám noha mind nagytól, kicsinytől Generosus titulussal illettetett, de magát városi embernek tartotta, és kereskedő ember volt”. Ami a „generosus”, vagyis nemzetes címzést illeti, az csak a nemesi rendhez tartozókat, valamint a városok patrícius polgárait illette volna meg. E megtiszteltetés tehát Váradi Miklós nagy tekintélyét tanúsítja.

Műveltségét főképpen világlátottsága fejlesztette. Az 1610-es évekbeli kolozsvári harmincados számadáskönyvekből kitűnik, hogy Váradi Miklós esztendőnként kétszer is megjárta Bécset, nagy mennyiségű kalmár árut hozva magával. Arról is értesülünk, hogy az 1610-es, ’20-as esztendőkben Bethlen Gábor megbízásából a fejedelemnek is vásárolt Bécsben szövetet, posztót, kesztyűt, órát s több másfélét. Útja, Kolozsvárról indulván ki, rendszerint Kassán, Eperjesen, Pöstyénen, Köpcsényen át vezetett Bécsbe, onnan visszafelé pedig Bécsújhelyen, Pozsonyon, Rimaszombaton át, váradi megállóval vissza Kolozsvárra.

Kolozsváron az árus polgárok gyermekei – az átlagosnál nagyobb műveltségük és vagyonosságuk miatt – gyakran kötöttek házasságot az előkelő birtokos családok leszármazottaival. Maga Váradi Miklós is főemberekkel állott családi összeköttetésben, ugyanis felesége Turi Jánosnak, az erdélyi sókamarák és aranybányák főfelügyelőjének Borbála nevű leánya, illetve Gyulai Pál jeles humanistánknak, a Báthori Zsigmond által meggyilkoltatott erdélyi kancellárnak az unokahúga volt. Borbála nevű leányukat pedig Bethlen János, Torda és Küküllő megyék főispánja, Udvarhelyszék főkapitánya, Barcsai és Apafi fejedelmek főkancellárja, titkos tanácsos, történetíró vette el 1637. január 27-én, az ő gyermekük pedig az 1642. szeptember 21-én Kisbúnban született Bethlen Miklós államférfi és író volt.

A XVI. század végén még az egészen puritánusok lakta Kolozsvárra a váradi menekült polgárok hozták be a református hitet. Báthori Gábor a négy bevett vallás törvénycikkére támaszkodva s a városnak a császári sereg előtt történt meghódolása miatti megtorlásaképpen kikényszerítette itt Kálvin-hitű felekezete számára a szabad vallásgyakorlatot, ámde a politikai jogok gyakorolhatását meg sem kísérelte a tanács vétójogával szemben kiharcolni, minthogy ezt már semmiféle paragrafussal nem támogathatta volna. Ilyen viszonyok között, a közügyekkel való foglalatosságtól mentesülten, a református polgárok minden idejüket élethivatásuknak szentelhették, s egyházközségük megszilárdítására áldozhatták.

(Folytatjuk)