Pennát ragadtató nyaralás
Ritkán jut időm nyaralásra, kikapcsolódásra. Az idén megadatott, hogy néhány napot az Arad megyei Menyházán töltsek. A forgalmas Nagyvárad–Arad országútról hamar letértünk Tenke irányába. Meglepően jó minőségű aszfalton autózhattunk. Átlépve Arad megyébe, továbbra is „simulékony” maradt egy ideig a burkolat. Aztán a végcélhoz közeledve már messziről feltűntek az ide-oda szlalomozó autósok, araszosnál mélyebb gödrök söpörték el az utazás addigi békés egyhangúságát.
Menyháza utolsó házai szinte már „bekukucskálnak” az üdülőövezetbe, a bejáratnál márványtábla hirdeti, hogy egy 1896 óta elismert üdülőtelepre érkezett az utazó. Azt persze már nem biggyesztették oda, hogy a Magyar Királyság belügyminisztériuma vette nyilvántartásba a fürdőhelyet. Kezdetben a bányászat tette értékessé a vidéket, a többi között vasat, fekete és vörös márványt, illetve követ termeltek ki. A látogatók ma is megtekinthetik a márványlelőhelyet, valamint azt a 11 méter magas kohót, ahol a vasat egykoron feldolgozták. A falu nem számít régi eredetűnek. Elsőként 1746-ban öt román ajkú jobbágycsaládot telepítettek le ott, majd néhány évtized múltán további 28 család társult hozzájuk, ők római katolikus németek voltak. A statisztikai adatok szerint 1900-ban 541 román és 95 magyar élt a faluban, 2002-ben 741 románt és 17 magyart regisztráltak. A falu eredeti magyar neve nagyban hasonlított a mai román Moneasa elnevezésre, a régi írások Monyászaként említik.
Annak ellenére, hogy gyógyforrása már a XVI. században ismert volt, üdülőhelyként csak a XIX. század második felében kezdett fejlődni. A legnagyobb gond az utak hiánya volt. 1891-től Wenckheim Frigyes gróf tulajdonába került a falu. Saját költségén keskeny nyomtávú vasútvonalat építtetett Menyháza és Borossebes között, ez 1960-ig működött. Vörös márvánnyal burkolt fürdőt épített, a tetőtérben vendégszobákkal, s Tündérrózsás villának nevezte el, mivel a közelben lévő, gátrendszerrel tóvá duzzasztott patakba Félixfürdőről hozott tündérrózsát telepített. Szanatóriumot létesített, 300 férőhelyes vendéglőt nyitott. A kor stílusában sorra épültek a villák. Minden este cigányzenekar szórakoztatta a vendégeket, akik újságot is olvashattak. Ekkorra már évente több ezren megfordultak a településen.
A Moneasa hotelt kerestük, oda szólt a jegyünk. Kommunista időket idéző monstrumra bukkantunk, stílusa elüt a régi, szállodává alakított villákétól. Átlagos földi halandó három évtizededdel ezelőtt be sem tehette oda a lábát. A régi csillárok megmaradtak, a bútorzat egy része is kopottas, de a tisztaság példás. A lift is működött! Az ablakokat, ajtókat modernekre cserélték, a szobákat televízióval, hűtőszekrénnyel látták el. És ami igen fontos: a felszolgált ételek bőségesek, ízletesek és változatosak voltak.
Maga a szálloda két részből áll, az épületeket egy függőfolyosó köti össze. Ezen keresztül juthattak át egykor a magas beosztású elvtársak is a benti fürdőmedencébe. Az épületegyüttes előtt, mesterségesen emelt domb alatt pince, hajdani duhajkodások helyszíne.
Jóformán még ki sem pakoltunk, már indultunk is szemrevételezni a terepet. Szemközt egy másik szálláshely, terasza tóra nyúlik, lehet ott horgászni napidíjért, vízibiciklizni vagy akár csónakázni is. Odébb az alacsonyabb beosztású egykori pártaktivistáknak épült, tömbházra emlékeztető szálloda, külsőleg szépen felújítva. A grófi időkben felhúzott Kék szarvas villa talán a legcsinosabb épület a völgyben, tele virágokkal, a bejárati falra függesztett, a magyar időket idéző emléktábla is sértetlen. Úgy hírlik, hogy Florin Piersic színész a jelenlegi tulajdonosa.
A szabadtéri strand rendezett, tiszta, kellemes gyógyvízzel feltöltött medencéjével minden igényt kielégít. Egy völgybe szorult, patak kísérte mellékúton sokan sétálgatnak. Az arra járók úgy tudják, hogy ezen a helyen ózondús a levegő, a légúti megbetegedésekre kiváló hatása van. Az út végén, szinte már elrejtve az üdülőhely pompás összképétől, a Tündérrózsás villa maradványa látható. Az egykori címer leverve, a csúcsrészen már nehezen olvasható a vésett szöveg: „Menyháza gyógyfürdő”. A lehangoló látvány után nem várt kellemes meglepetésként ér a Czárán Gyulának, vidékünk jeles turisztikai szaktekintélyének állított emlékszikla. Közvetlenül az emlékhely mellett méretes pannón olvasható életrajza, pályájának főbb mozzanatai. A kákán is göcsöt kereső módon amiatt viszont hümmögök, hogy míg a pannón nevét ékezettel írva emlékeznek meg Czáránról, addig az emléksziklán már anélkül. Továbbá az arra járó magyar ajkú turistákra való tekintettel, ha másért nem is, legalább kereskedői szemléletből, magyar nyelvű ismertetőre is telhetett volna.
Szinte mindenki civilizáltan viselkedett, nyoma sem volt a balkáni duhajkodásnak, még az ortodox templom elé kirakott hangszórókból is visszafogottan hallatszott a liturgia. A gyógykezelési lehetőségek, a strandolás mellett sokan a túrázást választják. A már említett bányászhelyek felkeresése mellett, néhány órás dombra fel után, nem kevesebb mint 27 barlangot lehet megtekinteni.
Néhány napos ott-tartózkodás után elmondhattam, hogy azon a helyen „csoda” történt, a feleségem, megműtött, fémhálóval összetákolt, merev bokája bicegősből normálisra váltott! Ide érdemes visszajönni, mert állítólag az idegeknek is hasznos. Párom engem diagnosztizálva megállapította, hogy mégsem… Ettől függetlenül egy hónap múltával ismét visszatértünk a „csodahelyre”. A dolgok jelenlegi állása szerint nem kizárt, hogy egy újabb lubickolást követően férj-feleség futóversenyre kerül sor – figyelmeztetett a jobbik felem.
