Mégsem bírjuk cérnával?!

Kevésen múlt, hogy örömömben nem újságoltam el a hírt ismerősnek, ismeretlennek, boldognak és boldogtalannak, miszerint közel harminc évnek, épp egy emberöltőnek kellett eltelnie a felnőtté váláshoz, vagyis ahhoz, hogy a helyi ügyeinket felvállaló politizálóknak benőjön a fejük lágya, és végre politikusokká váljanak.

A hivatalosan bejelentett nagykoalíció váltotta ki az örömömet, mert amióta a város és a megye elöljárói folytonosan keresztbe tettek egymásnak, mindegyikük nevében restelkedtem. Magam előtt.

Sokat ismerek közülük, akik magánemberként rendesek, kedvesek, de ki tudja, miért, a hivatalukban úgy viselkednek, mint holmi vásott kisiskolások, akik csak azért sem mondanak igent olyasmire, amivel pedig egyetértenek, mert nem nekik jutott először eszükbe kimondani, hanem az osztálytársuknak. Sokszor töprengtem azon, zárolják-e a józan gondolkodásukat, amikor belépnek a városi vagy megyei hivatalukba, egyik pillanatról a másikra tökéletesen elfeledve, hogy amiről dönteniük kell majd, az nem pártideológiai kardinális pont, hanem a város vagy a megye lakóit közvetlenül érintő, gyakorlati kérdés.

Mennyiben felelősek a kisebb vagy nagyobb közösségek, amiért a helyhatóságnál éppen melyik párt a tündér és melyik a mumus?! A legszánalmasabb, hogy a város és a megye tanácsában a fekete-fehér az fehér-fekete, s törik is szorgalmasan egymás orra alá a borsot, amitől – természetesen?! – mi, az itt élők és szorgos adózók tüsszöghetünk nagyokat.

Ezért ujjongtam a nagykoalíció hallatán, mondogatva egész álló nap magamban, hogy végre, valahára! De még kiélveznem sem volt időm az annyira várt és remélt normális helyi politizálás beindulását, mert kiderült, a felnőtté válás csalóka álom.

Sajnos, nem bírjuk mi ezt cérnával! Holott csak annyi történt, hogy egy minden zsebet némileg érintő – nem tönkretevő, földbe döngölő vagy hasonlóan tragikus hatású – határozat megszavazása után az egyik politikus a közösségi oldalon úgy mutogatott a másik párt képviselőire, mint legfőbb bűnösökre, ahogy legföljebb az óvodában mutogatnak, mivel az elemisták már ennél többre tartják magukat.

De hát a harminc év alatt ezt sikerült eltanulni a ’90-ben nagyon boldogan végre szabadnak kikiáltott politizálásból: egyelőre még ennyire futja, marad a jól bejáratott szembe mosoly, hátba kés gyakorlata. Talán egyszer majd az igazi normalitás is beköszönt, s addigra már cérnával is bírni fogják azok, akiken nemcsak múlnak, de a lelkükön is száradnak a mi hétköznapjaink.

2019.10.29
Galéria
A megyeháza Nagyváradon