Harminc éve újra város

A reggeli vonattal érkeztem az érmelléki kisvárosba, és gyalog indultam a központba. Az állomás környéke nem szép, még a régi időkben, nagy területen épült meg itt a gabonaátvevő központ. Valamikor teherszállító járművek tízesével álltak itt sorban, hogy árujukat átadják a „bázának”. Most is áll az átvevőközpont, és most is ugyanazt a szerepet tölti be, de a forgalom gyér; igaz, augusztus közepén már nem nagyon van mit beszállítani.

Sétámon figyeltem, mennyire tiszta a város főutcájának ez a része, majd a labdarúgópálya felé vettem utamat; a pálya és mellette a sportcsarnok is mutatós. Még egészen fiatal voltam, amikor az addigi vásártér egy részét parkká alakították át. Most kellemes meglepetésként észlelhettem, hogy rend és tisztaság van a parkban. A fák szépen megnőttek, a sétányok tetszetősek, a gyep szépen egyenletesre nyírva. Sehol egy eldobott papírszelet, pillepalack vagy cigarettacsikk! A főbejárat közelében egy fiatalember a virágágyások körül szorgoskodott.

A régi városházával szemközti parkban több emlékhely is található, ez is rendben tartva. Máté Imre mellszobránál időztem egy keveset; valamikor mindketten nevelők voltunk, ő a középiskolában, én a szakiskolában, s későbbi találkozásaink alkalmával sokszor visszaemlékeztünk ezekre az időkre.

Továbbmenve, a városházáig vezető, most már rövidke utat azzal a kellemes érzéssel tettem meg, hogy a látottak alapján kijelenthetem: szülővárosomnak igazi gazdái vannak, mindenütt rend és tisztaság, s ez vonzóvá teszi a határ menti települést, ahol naponta nagyon sokan megfordulnak.

A városházán találkoztam Nyakó József polgármesterrel, aki szívesen vállalta a tartalmas beszélgetést a város ügyes-bajos dolgairól. Mielőtt ebbe belevágnánk, tekintsük át röviden a város történelmi múltját.

Érmihályfalva egyike megyénk régi településeinek, egy 1270-es oklevél Turul comes özvegyét, Onnust említi birtokosaként. A XIV. század elején Nagy-Mihályfalva néven vámszedő és vásáros hely, a Turul nemzetség birtoka. Az 1400-as évektől birtokosai sűrűbben változtak. Közöttük találjuk Várady Pál érseket, a Madarásiakat, a Kiskállai Vitézeket. 1434-ben álmosdi Chyre Zsigmond, 1439-ben a Sztáry család, 1467-ben Upory István váradi kanonok tulajdona. A XVIII. század végétől a XX. század elejéig Stubenberg gróf, a Bujanovics, a Gencsy, a Szlávy és a Bernáth családok voltak itt birtokosok.

A város szélén a Bujanovics család épített szép kastélyt, később a városi kórház működött benne, parkja ritka fáiról volt nevezetes. A település híres vásáros hely, iparos és kereskedelmi központtá fejlődött, városi rangját 1989-ben nyerte vissza. Érinti a Nagyvárad–Szatmárnémeti országút és vasútvonal, fontos közúti és vasúti határátkelőhely.

Az 1880-ban tartott népszámláláskor a településen 3896-an éltek, akik közül 3580 magyar, 82 rutén, 45 német, felekezeti megoszlás szerint 2566 református, 492 izraelita, 417 római katolikus, 407 görögkatolikus. 1992-ben Érmihályfalvának 10 505 lakosa volt, közülük 8928 magyar, 1344 román, 208 roma. A felekezeti megoszlás: 5670 református, 3177 római katolikus, 1099 ortodox, 259 görögkatolikus, 130 baptista, 106 pünkösdista. A legutóbbi, 2011-es cenzus 9902 helyi lakost jegyzett fel, közülük 7971 magyar, 1158 román, 521 roma.

Vannak eredmények, de tennivaló is

Nyakó József második mandátumát tölti a polgármesteri tisztségben, régóta ismerem, tudom róla, hogy nyitott minden kérdés megvitatására. Először arról kérdeztem, hogy miként élik meg ma a helybeliek Mihályfalva harminc évvel ezelőtti várossá válását, büszkék-e arra, hogy városi lakosok. Nyakó József elmondta, hogy fiatalemberként ő akkoriban költözött vissza Nagyváradról. „Szerintem a városi státus nem befolyásolja az emberek érzését, hozzáállását a mindennapok gondjaihoz, viszont reményt keltett az emberekben. De nem minden úgy történt, ahogy a lakosság elvárta, továbbra is olyan körülmények között éltek, mint azelőtt. Sajnos még most sincs igazi városi infrastruktúránk, sokat kell még tennünk azért, hogy olyan urbánus település legyünk, mint a régebbi városok, mondjuk, Nagyszalonta. Hozzáállás kérdése is, hogy mennyire törődnek azzal az itt élők, hogy településük igazi város legyen. Ezért kellene tennie mindenkinek, elsősorban a saját portája előtt, de az egész várost, minden gondjával, eredményével a sajátjának kellene hogy tekintse. A városi infrastruktúra létrehozása az önkormányzat feladata.”

A polgármester véleménye szerint a közszolgáltatások ma már elérik a lakosság által elvárt szintet. Az ivóvízellátás kiterjed az egész városra, és a minőséggel sincs különösebb gond, az utak állapotával viszont ő maga is elégedetlen. „Általában egy városban elvárható, hogy ha egy autó végigmegyen az utcán, utána ne szálljon fel por. Nos, nálunk még sokfelé porosak az utcák, eső után is vannak bőven tócsák az úttesten. Ha ez változna, akkor inkább mondhatnánk, hogy igen, most már városiak vagyunk.”

Érmihályfalva utcáinak hossza 56 kilométer, ennek mintegy 30 százaléka van leaszfaltozva, és az önkormányzat célja, hogy mindre aszfaltburkolat kerüljön. Kezdetnek van is erre egy elfogadott projektjük, ez újabb 4,5 kilométeres aszfaltozást tesz lehetővé uniós pénzből. Tervbe vették a városon belüli közszállítás megszervezését, előtte újabb utcákat aszfaltoznak le. „Ezt a szolgáltatást három autóbusszal oldjuk meg, reményünk szerint gazdaságos is lesz. Nagyon fontos lépés lesz, hiszen nagyok a távolságok, a szolgáltatásra van igény, és más városokban is működik helyi közszállítás” – mondta a polgármester.

A derítőállomást 2016-ban adták át, azóta normálisan működhet a szennyvíz-elvezetés. A modern, nagy kapacitású derítő 4000 köbméter szennyvizet tud naponta befogadni. Eredetileg az egész régióra tervezték, de egyelőre csak Mihályfalvát szolgálja ki, s nemrég Érsemjén jelezte, szeretne rácsatlakozni. A mihályfalvi szennyvízhálózat hossza 24 kilométer, de most is épül, rövidesen mintegy 8 kilométeren fog elkészülni, ezzel teljes mértékben bekapcsolva a központ utcáit a rendszerbe. Az elöljáró megjegyezte: nagy probléma, hogy a helyiek nem nagyon sietnek a rendszerre csatlakozni. Abszurdumnak tartja, hogy bár a házak előtt húzódik a vezeték, sokan még most is emésztőgödörbe engedik a szennyvizet, s azt szippantókocsival ürítik ki. Ráadásul ez a módszer illegális, hiszen szennyezi a talajt.

A hulladékot októbertől új szolgáltató gyűjti, az elöljáró reméli, hogy ez a gond is megoldódik. A központban folytatják a járda újjáépítését, járólappal való lefedését, és két tömbházat is felújítanak, szintén uniós pénzből.

Foglalkoztatási gond nincs, ha valaki itt akar dolgozni és megélni, megteheti – jelentette ki Nyakó József. Szerinte a kérdés csak az, hogy az illetőnek milyen igényei vannak. „Egy stabil és elfogadható fizetést itt is lehet kapni. Van legalább öt cég, ahol, ha valaki munkát keresve bekopogtat, fogadják. Vannak, akik az ajánlott fizetéssel elégedetlenek, emiatt is mennek külföldre dolgozni. Véleményem szerint ez sem megoldás, és sokan csalódtak is, de nem jönnek vissza, mert nem szeretnék, ha mások előtt ez kiderülne.”

Lüktető kulturális élet

A továbbiakban a város közművelődési életéről faggattam Nyakó Józsefet. Szerinte ez „él és lüktet”. „Sokféle tevékenység folyik, sok kultúrcsoport létezik, tánccsoportok – modern és menettáncosok –, színjátszók, énekkarok. Néptánccsoportunk háromgenerációs: a legkisebbek az Apró Lábak, a nagyobbak a Fürge Lábak, a felnőttek a Nyíló Akác Néptáncegyüttes csapatában táncolnak. Igen színvonalas a Móka színjátszó csoport, és utánpótlás csapata is van, a Tini Tanoda. Rendszeresen szervezünk alkotótábort, ide a helyi képzőművészek, festők, grafikusok mellé Magyarországról, Lengyelországból is érkeznek. Azt hiszem, a környéken sehol sincs annyi énekkar, mint nálunk: a városi kórusunk Veres László Zsolt nevét viseli, ennek az utánpótlása a Csilinka, és a római katolikus egyháznak is van két kórusa. A karvezetők és a fentebb említett csapatok vezetői nélkül sokkal szegényebb lenne a város. Hárman közülük pedagógusok, Boros Emőke például egyúttal a Móka színjátszó csoport oszlopos tagja, elismert előadóművész, Darabont Aliz tanárnő az énekkarunk vezetője, Bokor János pedig a római katolikus egyházi énekkarok karnagya. Itt el kell mondanom, hogy a református egyházközség nem él együtt velünk, a városvezetéssel semmilyen kapcsolata nincs, szinte semmilyen tevékenységük sincs. Egy ötezer hívet számláló közösségnek kellene hogy legyen kórusa, de még kántoruk sincs.”

A mihályfalvi kulturális élet része a Máté Imre Könyvtár is, ahol rendszeresen tartanak rendezvényeket. Nem szabad megfeledkeznünk a városi múzeumról sem, ez a nevét az egykori híres személyiségről, a település első múzeumának létrehozójáról, dr. Andrássy Ernő orvosról kapta.

A Nyíló Akác Napok huszonhét évvel ezelőtti elindításáról is kérdeztem Nyakó Józsefet. „Abban az időben kulturális referens voltam, rám volt bízva a művelődési élet megszervezése, lebonyolítása. Úgy éreztem, hogy kell egy ünnep, mely maradandó, ki kell vinni a szürkeségből a várost, mert akkoriban semmi sem történt. Ki kellett találni egy mihályfalvi sajátosságot, ez lett a Nyíló Akác Napok. Azt hiszem, a rendezvény meghatározta a város további életét. Lehetőséget teremtett arra, hogy a tehetségek bemutassák tudásukat a nagyközönségnek, hogy neves meghívottak szórakoztassák a résztvevőket. Ilyenkor zajlik az élet a városban, könyvbemutatókat szerveztünk, a színjátszók darabokat mutattak be. Az is örvendetes, hogy több település is felismerte ennek a rendezvénynek a lényegét, és ma már kevés az olyan magyarlakta város vagy község, ahol ne rendeznének hasonló ünnepséget. Ezek az események támogatókat is megnyertek, és vonzzák a közönséget. Újabban az Európa a polgárokért projekt révén több település kapott 25 ezer eurót, hogy ezeket a rendezvényeket még kerekebbé tegyék.”

A városi kultúrház, az egykori iparosotthon már nem felel meg a célnak, ezért az egykori Gizella-malmot alakítják át művelődési házzá. Sajnos nagyon lassan halad a munka, de ez jellemző a kulturális beruházásokra Romániában – mondja beszélgetőtársam. A terv 2011-ben készült el, azóta legalább háromszor „aktualizálták”, legutóbb tavaly. „Mindig követjük, mit kérnek tőlünk, állandóan levelezünk a minisztériummal, melynek a hatáskörébe tartozik a kivitelezés” – mondja Nyakó József. A napokban újabb biztatást kaptak, miután újra átszámolták a költségeket. Most már aláírás előtt áll a hatmillió lejt kevéssel meghaladó finanszírozási szerződés. Ha elkészül a művelődési központ, az egyik legmodernebb lesz az Érmelléken, ám hogy mikor, az nem tőlük függ.

A mihályfalvi zsinagógát is felújították. Az ingatlan eladó, de a tulajdonjoga még ma is rendezetlen. A polgármester nagyra értékelte, hogy a zsidó hitközség bekeríttette a temetőjüket, s örülne, ha a többi felekezet is követné példájukat.

Sportélet is zajlik Mihályfalván, és még színesebb lesz, ha elkészül a sportuszoda, amelyen már dolgoznak az építők. Strandja volt a városnak, de uszodája soha – jegyezte meg az elöljáró. A labdarúgásnak már több mint százéves múltja van itt, az egyik utánpótlás csapat országos ötödik helyen végzett az idén. A kézilabda is régóta eredményes, no meg a sakk is, egy lelkes szervezőnek, Kovács Istvánnak köszönhetően. Sikeres kempócsapatuk is van, edzőjük Kovács Zoltán. Több mint száz fiatal – nemcsak helyből, hanem a környékbeli falvakból is – jár a keleti harcművészeti edzésekre. A mostani edzőtermük már nem megfelelő, ezért egy újat alakítanak ki számukra.

A mezőgazdasági tevékenység is változatos Mihályfalván. Nagyon sokan kertészkednek, néhányan nagyban is, ők látják el a várost zöldséggel, no meg a más településekről a piacra érkező kertészek. A nagykultúra (gabonafélék, burgonya stb.) termesztői nagyobb parcellákat művelnek meg. Ma már kevés az olyan gazda, aki 4-7 hektárnál kisebb területen gazdálkodik, a legtöbbjük százhektáros nagyságrendű földet művel meg modern gépekkel, alig van már szükség kétkezi munkára. „Ők szerintem már megtalálták a számításukat” – véli Nyakó. Arra nagyon büszke, hogy a város határában kevés a parlagon hagyott parcella. Ezt ezen sorok írója is tanúsítja, bármelyik úton is közelítettem meg a várost, megművelt területek mellett haladtunk el.

Testvérvárosokban is bővelkedik Érmihályfalva: több magyarországi és egy felvidéki településsel van kapcsolatuk, továbbá a székelyföldi Baróttal. A városháza előtt felállított „útjelző tábla” e városok irányát és távolságát jelzi. A határon túli „testvérekkel” elindított EU-s projektek mindannyiuknak jól jönnek. A Mester utca elején kialakítandó új parkban a testvérvárosok címerét is el akarják helyezni. Kilátó és szökőkút is lesz az új közösségi téren.

Az egészségügyi ellátást megfelelőnek tartja a polgármester. A margittai kórháznak van itt kirendeltsége, egy belgyógyászati részleg. A háziorvosi rendszerről szólva Nyakó József sajnálattal említette, hogy egy hónap leforgása alatt két nagyon fontos orvost veszítettek el. Az egyik rendelőt már újranyitották egy új doktornővel. Elismerően szólt arról, hogy egy helyi vállalkozó, Ardelean János magánklinikát alakított ki a nagyapja egykori lakóházának telkén, ott szakorvosi rendelők működnek, meg egy gyógyszertár. Az állandó orvosi ügyeletet is megszervezték, a város finanszírozza. A fogorvosi rendelők is jól működnek.

„Aki ide érkezik, azt mondja, hogy ez egy szépen fésült város. Mi mindent megteszünk azért, hogy az itt élőknek okuk legyen szeretni ezt a települést” – mondja zárszóként a polgármester.

Mivel ottjártamkor vakáció volt, a tanintézeti vezetőkkel nem találkoztam. A Zelk Zoltán Általános Iskolában az elmúlt tanévben 1180 diák tanult, az oktatás az egész várost behálózva, 11 épületben zajlik. Az 1. Számú Technológiai Líceumban középiskolai és szakoktatás is folyik, az elmúlt tanévben 506 diák tanult ott.

Nem fogynak a római katolikusok

A városházáról a római katolikus templomba indultam. A plébánián Bogdán István kanonok-plébánossal régi ismerősként üdvözöltük egymást, sokszor találkoztunk Szentjobbon, ahol korábban szolgált.

„Hét éve lesz december elsején, hogy idekerültem” – emlékezett vissza a tisztelendő. Elmondta, hogy a hívek nyilvántartásánál két számot vesznek figyelembe, a népszámlálási adatokat – 2011-ben több mint 3200 mihályfalvi lakos vallotta magát római katolikusnak – és a plébánián regisztráltak számát, ez valamivel kevesebb. A templomba járók aránya mintegy húsz százalék: „Vannak, akik csak nagyobb ünnepekor vagy családi eseményekre jönnek el, de sokan segítenek például a templomjavításban vagy egyházi rendezvényeken, sokan eljönnek hívásunkra. Őket az aktív hívek közé sorolnám.”

Általában 17-20 esküvő van egy évben, s a plébános ittléte óta többet keresztelt, mint amennyit temetett. Ez abból is adódott, hogy a Böjte Csaba által működtetett mihályfalvi és gálospetri gyermekotthon lakói közül is többet kereszteltek, volt olyan év, amikor ötvenet is. Temetés általában 30-40 van évente.

A tisztelendő beszélt az egyház kórusairól, elismerően szólt Bokor János hitoktató, kántor és karvezető munkájáról. Mind a felnőttek, mind a fiatalok kórusában mintegy húszan énekelnek. A kórus vasárnaponként szolgál, és minden héten próbál. A múlt század elején, még 1918 előtt épült templomuk Szent Antal tiszteletére van felszentelve, ünnepét általában a június 13-i Antal-naphoz legközelebbi vasárnapon tartják. Kezdetben az érkeserűi pap járt át Mihályfalvára, annak az egyházközségnek volt ez a filiája, majd az ottani plébános átköltözött ide. Szőke János volt az érmihályfalvi egyházközség első plébánosa, itt is van eltemetve, sírját a hívek gondozzák.

Az istenháza a felújítása óta szinte gyöngyszeme lett az érmelléki kisvárosnak. A tisztelendő szerint a legfontosabb, hogy a hívek meg vannak elégedve az építők munkájával, és november elsejére mindennel el kell készülniük. Zárásként elmondta, hogy szeretné, ha az egyháza és a város is tovább gyarapodna, ha többen vennének részt a szertartásokon, ha békesség és szeretet, egyetértés uralkodna minden szinten.

A református egyházközséget is szerettem volna felkeresni, de nem jött össze, ezért a város három évvel ezelőtt kiadott monográfiájából, a Kovács Rozália helytörténész által írt anyagból idézek néhány gondolatot. Ezek szerint Mihályfalva lakossága a lelkésszel együtt 1542-ben tért át a református hitre. Mivel az addig meglévő templom kicsinek bizonyult, a régi templom romjain 1714-ben új istenházát emeltek, később bővítették, majd egy újabb bővítés után (1786–1794 között) kőtornyot is építettek hozzá. 1841-ben a tornyot magasabbra emelték, hogy hasonló legyen a debreceni nagytemplom tornyához. 1955-ben az épület falait öt méterrel magasították. A templom legutóbbi külső-belső felújítása hat év folyamatos munkája volt, és 2003-ban fejeződött be.

Már benne jártunk a délutánban, amikor visszaindultunk Váradra. Öröm volt számomra ez a majdnem egy nap a szülővárosomban, s megfogadtam, hogy legalább havonta megismétlem a látogatást.