Lapkihordó a katedránál

BOROS IRÉN örökké ingázó tanítónő. Munkanapokon Magyarremetén tanít, hétvégekre pedig rendszerint szülőfalujába, Gyantára utazik. Mindeközben Belényesben él családjával.

Régi ismerősünk Boros Irén tanítónő, nem csupán sokrétű közéleti ténykedése révén, hanem mint lapunk lelkes terjesztője is. Gyantán született, ahogy a férje is. Az elemi osztályokat szülőfalujában végezte el, majd Feketekápolnán folytatta a felső tagozatot. Szándéka ellenére sorsa úgy alakult, hogy Nagyszalontán tanult tovább, élelmiszeripari szakon érettségizett. Akkoriban 1986-ot írtak, a frissen végzetteket pedig kihelyezték gyárakba, üzemekbe dolgozni. A gyantai lány nem foglalta el a nagyváradi konzervgyári állást. Ebben az is közrejátszott, hogy a kápolnai iskola igazgatója felismerte a talpraesett, értelmes leányban, hogy többre képes. Épp helyettesítő óvónőre volt szüksége a tanintézetnek, így felkérték Boros Irént, hogy foglalkozzék a gyantai gyermekekkel.

Titkon mindig is tanítani, nevelni szeretett volna, ezért nem volt számára kérdés, hogy éljen-e a felkínált lehetőséggel. A nagyváradi tanítóképzősök többször Gyantán tartották gyakorlati óráikat, kísérő tanáruk, Rauscher Erzsébet felfigyelt az akkor még szakképesítés nélküli „kolléga” elhivatottságára. Ösztökélte, hogy jelentkezzék a tanítóképzőbe. Mivel Irénnek a magyar nyelvtani ismeretei hiányosak voltak, a tanárnő vállalta a korrepetálását is ebből a tárgyból. Tanult és jelentkezett, hisz erre vágyott, és 1994-ben, a posztliceális képzés végeztével tanítónői diplomát szerzett. Az sem zavarta, hogy bár három évet tanult, mégsem felsőfokú végzettséggel egyenértékű a papirosa.

– A szakmai alázat, a hivatás szeretete a fontos – jegyzi meg mosolyogva, amint belényesi házuk teraszán beszélgetünk. De jövőre meglesz a felsőfokú oklevele is, mivel jelenleg a Nagyváradi Egyetem utolsó éves hallgatója. Mostani igazgatója, Cătălin Fășie nógatta, hogy megfelelő végzettséggel megadhassák neki azt a bért, amit a munkája után megérdemel.

De ne szaladjunk ennyire előre, az időrend okán térjünk vissza az elkezdett élettörténet folytatásához. Boros Irén 1995-ben került Magyarremetére tanítónak, s közel negyedszázada oktatja az ottani gyermekeket. Már amennyien még vannak. A magyar ajkú lakosság még tartja magát a községközpontban, de a környező falvak lakosságát is beleszámítva túlnyomó többséget alkotnak a románok. Egy 2002-ből származó adat szerint a község 3143 lakosából csupán 524 volt magyar. Tárgyiasult emlékeink ezeréves múltról tanúskodnak Magyarremetén is. A templom már az Árpád-kor végén állt. A XVI. század második felében protestáns hitre áttért hívek lefestették a Szent Istvánt, Szent Lászlót és Szent Imrét ábrázoló freskót. Szerencsére a 2000-es évek közepén feltárták e páratlan értéket. Az önkormányzati vezetőkkel jó viszonyban vannak a magyarok, azok segítik őket, nem gáncsoskodnak. Mindez az RMDSZ helyi és megyei tisztségviselői sikeres tárgyalóképességének köszönhető. Magyar kezdeményezésre évekkel ezelőtt elkezdték a szüreti hagyományok felelevenítését, azóta is minden évben megtartják a szüreti mulatságot – sorolja megelégedéssel a tanítónő.

Hasonlóan elismerően szól az iskola vezetőiről, semmilyen megkülönböztetést nem éreznek a román nemzetiségű igazgató részéről. Ennek ellenére siralmas a tanintézet helyzete, magyar szempontból legalábbis. Az alsó tagozaton az egyedüli magyar tanító Boros Irén, és mindössze tizenkét gyerkőc jár az összevont osztályába. Felső tagozatos oktatás csak román nyelven folyik. Sajnos ez nagyban meghatározza a magyar gyermekek továbbtanulási szándékát, egy-két kivételtől eltekintve románul folytatják középiskolai, illetve szakiskolai tanulmányaikat. Pedig a tanítónő minden tőle telhetőt megtesz, elvállalta a magyar irodalom fakultatív oktatását a felső tagozatosok számára.

Nemcsak a munkahelyén, de a belényesi közösségi életben is jelen van Boros Irén. Három éve a református egyházközség presbitere, emellett oszlopos tagja az egyház vegyes karának. Mindig is arra kényszerült, hogy ügyesen beossza az idejét, mert a munkahely, a közösségi élet mellett három gyermek felnevelésének nagyobb hányada is rá hárult. Lánya sokat segít a háztartásban, mostantól kevesebbet fog, mert Kolozsváron egyetemista. Nagyobbik fia nemrég nősült, épp most készülnek Németországba szerencsét próbálni. A kisebbik legény Nagyváradon dolgozik, egy futárcégnél.

A faluról hozott ösztönök városon sem kopnak meg. Borosék esetében biztosan nem. Az udvaron tyúkok kapirgálnak, tavaly kacsát is tartottak. Már elő van készítve a tálnyi megpucolt hagyma, ládákban vár feldolgozásra a paradicsom, a padlizsán, a paprika. Zakuszka lesz belőlük. Nem múlik el hét, hogy ne mennének el szülőfalujukba, Irén idős édesanyja még ott él a gyermekkort megidéző házban. Három portát kell rendben tartaniuk, ezt, a férje szülői házát és a közös otthonukat.

Gyanta lakossága is elöregedőben, egyre több az üresen álló ház. Már a hazalátogatók is kevesebben vannak. Borosék még sokáig menni fognak, ameddig bírja a lábuk, amíg a szívük dobban.

2019.12.02
Galéria
Boros Irén
Tanítónőjükkel a kisiskolások
Jól felszerelt osztályterem
A magyarremetei általános iskola
Kulcsszavak: