Elköszönt a prefektus

Bihar megyében is lecserélte a kormánybiztos a másfél hónapja hivatalba lépett nemzeti liberális párti kormány. ION MIHAIU kedden sajtóértekezleten, vázlatos zárszámadással vett búcsút hivatalától.

A prefektúra irányítása alá tartozó néhány közintézmény szolgáltatásainak Bihar megyében bevezetett újításait országszerte átvették – erre a legbüszkébb a hivatalából kedden leköszönt Ion Mihaiu prefektus. Az útlevélosztályon először itt lehetett helyben kifizetni az illetékeket, aztán a CEC Bankkal megkötött úttörő együttműködést végül az egész országban bevezették. Hasonló újítás volt az on-line ügyfélfogadás bevezetése is. Ma már csak ilyen módon jelentkezhetnek az útlevélosztályon ügyes-bajos dolgaikat intézők, ezzel kiküszöbölték a sorban állást, és időt spórolnak. Nem egy külföldön élő állampolgár elismeréssel nyilatkozott a kedvező változásról – mondta el a kormánybiztos.

Hivatali kötelezettségei szerint a prefektus közvetít bizonyos munkakonfliktusokban, ezek közül a nagyváradi Helyi Közszállítási Vállalatnál, a Gavril Curteanu Városi Kórháznál lezajlott tiltakozásokat, illetve a Nutripork légszennyezése miatti elégedetlenségek esetét emelte ki.

Két és fél évi kormánybiztossága alatt 40 külföldi diplomáciai képviselő járt a hivatalában, ezekre a találkozókra mindig meginvitálta a megyei és a váradi önkormányzat vezetőit is. A forgalom különösen élénk volt, amikor Románia töltötte be fél évig az Európai Unió soros elnöki tisztét.

A prefektúra feladata a helyi és megyei tanácsi határozatok törvényességének ellenőrzése is. Érdeklődésünkre Ion Mihaiu elmondta, hogy megbízatása alatt a több tízezernyi dokumentumból kilencet támadott meg a közigazgatási bíróságon, 4 váradit és 5 megyeit, 8 esetben helyt adtak a prefektúra kifogásainak, egy ügyet (a váradi tulajdonostársulások kötelezését a zöldövezetek karbantartására) még tárgyalnak.

Szívügye volt a megye infrastruktúrájának fejlesztése – mondta Ion Mihaiu –, ehhez hozzá is járult, bár többet tervezett. Megyei utak korszerűsítését, az autópálya egyes szakaszainak újrakezdett építését említette példaként. Megemlítette az őt kinevező szociáldemokrata végrehajtó hatalom néhány olyan intézkedését is, amelyeket becsülendőnek tart. Ilyen az orvosok, elsősorban a rezidensek, illetve a pedagógusok, szakmunkások, informatikusok bérének emelése – ezek az elvándorlást fékezték. A közalkalmazottaknak adott vakációs értékjegyek élénkítették a belföldi turizmust. Adóügyi szakember lévén Mihaiu elismerésre méltónak nevezte az adócsökkentést és ezzel párhuzamosan az adóbeszedés hatékonyságának növelését is.

A kormányváltáskor rendre bekövetkező személycseréket egyébként a tisztségviselő természetesnek tartja. Szerinte úgy lenne helyes, ha ezt nyíltan, jogszabályban is kimondanák, hiszen mindenki tudja, hogy ez működik. Ő még a főbb közintézmények vezetőit is lecseréltetné, ha új politikai összetételű kormány kerülne hatalomra. Elárulta, a szocdem Dăncilă-kormány parlamenti megbuktatásakor ő néhány prefektus kollégájával javasolta lemondásukat, ám pártbeli elöljárói ezt nem fogadták el, így maradt, amíg az Orban-kabinet a múlt héten nem menesztette.

Ion Mihaiu nem szándékszik a politikában tevékenykedni a jövőben – igaz, kormánybiztossá válását sem tervezte –, és mivel áthelyezés alapján töltötte be eddig a prefektusi hivatalt, most visszatér korábbi posztjára, a Megyei Közpénzügyi Igazgatóság élére.

Megerősítette, hogy a Nemzeti Liberális Párt Dumitru Țipleát jelölte a helyére, ám az illető nem köztisztviselő, a magánszférában dolgozott, és még nem találtak módot a prefektusi kinevezésére. Țiplea korábban, Ilie Bolojan prefektusi mandátuma idején a kormánybiztos kabinetfőnöke volt, és követte a mostani váradi polgármestert Bukarestbe is, amikor az kormányfőtitkárrá lépett elő.

Lapzárta: Tegnap a kormányülésen Dumitru Țipleát ideiglenesen Bihar megye prefektusává nevezték ki, december 19-én iktatják be hivatalába.

2019.12.18
Galéria
Ion Mihaiu a közpénzügyi igazgatóság élére tér vissza