Margitta nem maradt könyvüzlet nélkül

Manapság egyre kevesebb emberről lehet azt mondani, hogy könyvmoly, de szerencsére az olvasás nem ment ki teljesen a divatból. Egy jó könyv olvasásának élménye ugyanis pótolhatatlan. Lehet internetes felületeken is olvasgatni, de azért az nem az igazi.

A magyar könyvesboltot Margittán 1994-ben az RMDSZ-székházban nyitotta meg Takács Mária Magdolna magánvállalkozó, és sikeresen működtette tavaly decemberig, amikor nyugdíjba vonult. Jól és ügyesen dolgozott, erről tanúskodott, hogy mindig voltak vásárlók, és ő megélt a vállalkozásából. Magyar nyelvű könyveket csak itt lehetett kapni, de magyar sajtótermékeket, továbbá papírt és írószert is árusított.

A városnak volt még egy könyvüzlete, ott főképp román nyelvű könyveket forgalmaztak, de nagyon kevés sikerrel. Ez a szegényes árukészletnek és talán szakmai hiányosságnak is betudható. Tulajdonosa, a Fogyasztási Szövetkezet ezért összevonta az elektromos és vasárut forgalmazó bolttal, a készletet azonban nem frissítette. Így aztán ez a könyvüzlet gyakorlatilag megszűnt. Könyvkészlete mind a mai napig elfekvő áru, de vásárló nem akad rá. Ma már a boltnak új tulajdonosa van, de ő sem a könyvek terén képzeli el a fejlesztést.

A magyar könyvesbolt igyekezett pótolni az űrt, és román nyelvű könyveket is kezdett forgalmazni, főként házi olvasmányokat. Mivel egyedül maradt a könyvárusításban, ez lett „A könyvüzlet”. Éppen ezért érte volna nagy kár a város olvasni szerető lakóit, ha ez is megszűnt volna. Egy ideig fennállt ez a veszély, mivel nem tolakodtak a vállalkozók a további működtetéséért. Mária asszony és az RMDSZ vezetősége közös erővel kereste az utódot, kevés sikerrel. A vállalkozók úgy gondolták, manapság könyvforgalmazásból nem lehet megélni. Ám a kitartó keresés végül sikerrel járt: a könyveket és az olvasást szerető Balázs-Kercsó házaspárt meggyőzték, hogy működtessék a boltot. Ők addig is kereskedelemmel foglalkoztak, csak más áruval.

Ez év elején átvették a teljes árukészletet, így az üzlet továbbra is fennáll és virágzik, csak a leltározás néhány napjára zárt be. A régi tulaj szívesen átadta tapasztalatait, egy ideig naponta bejárt, hogy segítsen az indulásnál. A házaspár közösen végzi a munkát, az elárusítást Judit asszony vállalta. Kereskedői vénával van megáldva, nagyon kedves, előzékeny és közvetlen a vevőkkel. Az eltelt hónapok alatt kiderült, hogy ennek a könyvüzletnek, a megcsappant olvasási kedv ellenére is, van jövője.

– Mi motiválta döntésüket, hogy könyvkereskedők legyenek? – kérdeztem Balázs-Kercsó Juditot.

– Huszonhét éve dolgozom kereskedőként. Eddig főként ruhaneműt forgalmaztunk. Megvan a kellő tapasztalatom ezen a téren. Amikor megtudtam, hogy könyvekkel foglalkozhatunk, úgy gondoltam, itt az ideje a váltásnak. Nagyon szeretem a könyveket, szeretek olvasni, ezért közelebb állnak hozzám, mint a ruhák. A forgalmazott könyvek közül sokat én is olvastam, így tudom ajánlani vagy véleményt mondani róluk vásárlóinknak.

– A kínálat maradt a régi?

– Igen. Minden, ami eddig volt, ezután is kapható lesz. Magyar nyelvű könyvek minden mennyiségben, szótárak, folyóiratok, heti- és napilapok, térképek, naptárak, papír és írószer, iskolatáska. Román nyelven főként a házi olvasmányok. Kínálatunkban valamennyi korosztály találhat neki tetsző olvasmányt. Ha egy keresett könyv éppen nincs a polcon, kérésre megrendeljük. Az a könyv, ami forgalomban van, nálunk elérhető. Sajtótermékeink skálája is széles, itthoni és magyarországi lapok egyaránt megtalálhatók nálunk. Több beszállítónk van, de mi magunk is megyünk áruért. Igyekszünk minden kívánságnak eleget tenni. Kis árréssel dolgozunk, éppen csak annyival, hogy megélhessünk belőle.

– Korcsoport szerint hogyan oszlanak meg a könyvvásárlók?

– A legaktívabbak az iskolás gyerekek. Ők nemcsak könyvet, de írószert és füzetet is vásárolnak. Margitta legaktívabb civil szervezete, a Horváth János Társaság évente több szavalóversenyt rendez, és a legtehetségesebbeket könyvvásárlási utalvánnyal jutalmazza. Így a gyerekek maguknak választhatják ki a köteteket. A diákokat a nyugdíjasok követik, ők együtt a vásárlók 80 százalékát adják. A középkorúak inkább ünnepek előtt vásárolnak könyvet. Az előző tulajdonos szerint karácsony előtt a legnagyobb a forgalom, reméljük, ezt mi is megtapasztaljuk. A másik forgalmas periódus az iskolakezdés ideje. Igyekszünk az üzlet jó hírét és közkedveltségét megtartani, sőt talán még fokozni is tudjuk majd… Hosszú távra rendezkedünk be, úgy gondolom, mi is itt maradunk nyugdíjba vonulásunkig.

Balázs-Kercsó Istvánnak köszönhetően néhány szolgáltatással bővül a könyvesbolt. Vállalkozásuk ugyanis cégalapítással, céges adatok változtatásával kapcsolatos ügyintézéssel, élet-, vagyon- és gépjármű-biztosítással is foglalkozik. Karácsony táján, ha valaki betér üzletükbe ajándékot vásárolni, egy füst alatt a biztosításokat is megkötheti.

 

2019.12.21
Galéria
Mindig sok az érdeklődő
Balázs-Kercsó Judit a pult mögött
A legaktívabb vásárlók a diákok
A Balázs-Kercsó házaspár
Kulcsszavak: