Közösen ünnepel Nagyvárad, Debrecen, Berettyóújfalu és Margitta

Ez évben is együtt ünnepli meg a magyar kultúrát két-két Bihar és Hajdú -Bihar megyei város. Amint a mai sajtótájékoztatón elhangzott: Nagyvárad és Berettyóújfalu húsz éve ünnepel együtt, s két testvérvárosuk, Debrecen és Margitta öt éve csatlakozott a magyar kultúra napja alkalmából szervezett eseményekhez.

A négy városban összesen mintegy 70 rendezvényt szerveznek, az események központjában január 22-e, a magyar kultúra napja áll. Kölcsey Ferenc 1823-ban e napon tisztázta le a Himnusz kéziratát. A több napig tartó eseményről Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke, Muraközi István, Berettyóújfalu polgármestere, dr. Puskás István, Debrecen év elején hivatalba lépett alpolgármestere, Kecse Gabriella nagyváradi önkormányzati képviselő és Demian Zsolt, a magyar érdekvédelmi szövetség margittai szervezetének elnöke beszélt.

A magyar kormány meghirdette a nemzeti összetartozás évét, emlékeztetett Muraközi István, s közölte: Berettyóújfaluban a Trianon-emlékév mellett a nagyváradi származású pedagógus, Erdély Géza emlékévét is megtartják. Mivel mind Debrecenben, mind Nagyváradon január 22-én tartják az ünnepi estet, Berettyóújfaluban január 21-én szervezik meg a gálát. Ott 22-én, kedden 15 órától a margittai Bánházi Gyöngyi kiállítását nyitja majd meg Gavrucza Tibor nyugalmazott esperes, a Tibor Ernő Galéria vezetője, 17 órától Magyar Zita Az agyag és én című tárlatát nyitják meg, majd a gálaest következik.

Debrecenben városszerte szerveznek programokat a helyi művelődési ház intézményeiben január 20–24. között, mondta dr. Puskás István. Január 21-én például munkatársunk, Kocsis Csaba Váradtól Debrecenig című tárlatát is megnyitják. Kiállítás-megnyitók, irodalmi, gyermek- és zenés programok egyaránt lesznek, a magyar kultúra napi gálaesten pedig Kálmán Imre Csárdáskirálynő című operettjét láthatják, ebben rendhagyó módon a szerző életét is megjelenítik. A múzeumpedagógiai nap sikere nyomán a régióban élő gyermekek idén is megnézhetik majd Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiáját.

Kecse Gabriella önkormányzati képviselő a nagyváradi magyar tannyelvű iskolákban és osztályokban megtartandó programokról beszélt részletesen, többek között a január 22-én, 9.50 órakor a Szacsvay Imre Általános Iskolában megtartandó Együtt szaval a nemzet programot említette. Az iskolai rendezvényeken Kölcsey Ferenc mellett például Szent László-legendákról is lesz szó, de tartanak mesemaratont is.

Nagyváradon is 22-én tartják a gálaestet, itt a Sybill című operettet láthatják a Magyar kultúráért és a Jakobovits Miklós-díj átadása után, mondta Szabó Ödön. Arra is kitért, hogy a rendezvénysorozat részeként január 23-án tervezik átadni a Bihar megyei sajtódíjakat, idén a diáklapok készítőinek, és azt is elmondta, január 27-én, hétfőn 17 órakor nyitják újra a felújított Ady Endre Emlékmúzeumot.

Margittán január 19-én, vasárnap a Nagyvárad Táncegyüttes VanMese című előadását is láthatják, árulta el Demian Zsolt. 20-án, hétfőn pedig hagyományőrző programokkal és a város hétköznapjairól szóló előadással is várják az érdeklődőket.

2020.01.13
Galéria
Muraközi István, dr. Puskás István, Szabó Ödön és Kecse Gabriella
Kulcsszavak: