Drágul a szemétszállítás, sportpályát és tanuszodát terveznek

Tarifaemeléseket és új beruházási terveket fogadott el a nagyváradi helyi tanács keddi soros ülésén.

Januártól a lakossági hulladék begyűjtéséért személyenként 7,6 százalékkal magasabb díjat fog beszedni a RER Vest, vagyis áfával együtt havi 11,60 lejt. A közületeknek tonnánként 194,62 lejt kell majd fizetniük, itt az emelés meghaladja az 50 százalékot. Az erről szóló határozattervezetet 4 tartózkodás mellett keddi ülésén fogadta el a nagyváradi helyi tanács. A szolgáltató a hulladéktárolás díjának számottevő megemelkedésével, a tavaly 3 százalékosra mért inflációval és a minimálbér idén januártól érvényes megemelkedésével indokolta a drágulást.

A megyeszékhely vezetősége a 2019-ben keletkezett költségvetési többlet felhasználására is javaslatot tett. Az ugyancsak 4 tartózkodás mellett elfogadott határozat értelmében az idei beruházások, illetve az EU-s finanszírozással már elkezdett munkálatok zökkenőmentes folytatására fordítják a tavalyról megmaradt 82,5 millió lejt. Amint Ilie Bolojan polgármester magyarázta, a pénzt tavaly is beruházásokra költötték volna, de a helyhatóságtól független okokból – például tulajdonviszonyok késedelmes tisztázása, versenytárgyalások megóvása – nem volt módjuk elszámolni. Hozzátette, hogy emellett feltehetően szükség lesz hitelfelvételre is, hogy ne álljanak le a munkák az elszámolás hátráltatása miatt.

Új beruházások megvalósíthatósági tanulmányait, műszaki-gazdasági terveit is elfogadta a tanács. Ilyen egy új sportkomplexum kialakítása Velencén, a Kolozsvári út 202. alatt, a Motorul pálya helyén-környékén, egy tanuszoda építése Őssiben, amit termálvízzel szándékoznak fűteni is, és nem csak iskolások használhatják majd, illetve a Püspöki út négysávosra szélesítése a vasúti átjáró alatt. Utóbbi projekt érdekében a megyeszékhely együttműködik a Metropolisz Övezettel. Elérkezettnek látták az időt a Püspöki úti szeméttároló végleges befedésének is. Az erre vonatkozó műszaki tervet is jóváhagyta a döntéshozó testület. A tervek valóra váltásához saját forrást, illetve egyéb finanszírozást keres a váradi önkormányzat.

Bizonyos munkálatok elvégzésére társult is Nagyvárad. Egy elkerülő út megépítése érdekében például a Metropolisz Övezet mellett Bihar községgel is együttműködik. A Fő utcai Bazárépület átjárójának felújítása érdekében pedig 20 évre szóló megállapodást kötött a Bazár tulajdonostársulással. Ennek értelmében az önkormányzat elvégzi a felújítást, aztán hasznosíthatja a jobb sorsra érdemes átjárót: például könyv, virág, hírlap, ajándéktárgyak árusításához bérbe adhatja, esetleg egyéb rendezvények helyszíneként kiadhatja.

Meglévő, már finanszírozást elnyert beruházások műszaki-gazdasági terveit kell gyakran átszámolnia az Ingatlankezelőségnek a megemelt építőipari bérek miatt. Két ilyen határozat került a keddi ülés napirendjére. Az egyik a Traian Vuia Műszaki Szakkollégium felújítására és felszerelésére, a másik az 53. számú bölcsőde és óvoda bővítésére vonatkozik. Kirei Melinda RMDSZ-es tanácsi frakcióvezető rámutatott, hogy a decemberi ülésen is hiányosnak találta a határozatok dokumentációját, a helyzet most sem változott, ezért a szavazásnál a szövetség tanácsosai tartózkodtak. Általában minden tarifát, bérleti díjat, illetéket megemelt idénre az elöljáróság, bár ezekre a határozatokra az RMDSZ-esek mellett a szociáldemokrata tanácstagok is nemet mondtak.

2020.01.29
Galéria