Szavazzanak a Templom tér és a hegyaljai kultúrház felújítására!

Minél több nagyváradi támogassa szavazatával a Templom tér és váradhegyaljai kultúrház felújítására benyújtott projekteket. A voksokra nagy szükség van, mivel a váradi önkormányzat menet közben változtatott a játékszabályokon.

A bihari megyeszékhelyen élő magyarságot érintő tíz városfejlesztési projekt közül kettő került az on-line szavazáson a legjobb öt közé: a Templom tér felújítására Pető Dalma, a hegyaljai kultúrházéra pedig Kecse Gabriella nyújtotta be a pályázatot. Botházy Nándor, az RMDSZ nagyváradi szervezetének ügyvezető elnöke a pályázók társaságában megtartott sajtótájékoztatón idézte fel az előzményeket, és ismertette a fejleményeket.

Az internetes szavazáson a Templom térre 1146, a kultúrházra 992 szavazat érkezett, ezek azonban csak a végleges döntésnél csak 50 százalékban fognak számítani. A pályázatok sorsa ugyanis a közmeghallgatásokon (ezek helyét és idejét cikkünk végén olvashatják) leadott voksokon és egy olyan kitételen múlik, amiről a kiíráskor szó sem esett. A váradi önkormányzat ugyanis a közmeghallgatások mellett a tíz legnagyobb váradi munkáltató alkalmazottait is megszavaztatja a projektekről.

Azt nem tudni, milyen alapon változtattak a szabályzaton az utolsó pillanatban, mint ahogy azt sem, mely tíz céget fognak megkeresni szavaztatás céljából, mikor és hogyan – mutatott rá Botházy Nándor. Hozzátette: a megváltoztatott játékszabályok ellenére ők próbálnak sportszerűen eljárni, és kérik: minél többen menjenek el a tíz közvita valamelyikére, és szavazataikkal támogassák a két projekteket. Az ügyvezető elnök az is furcsállotta, hogy az önkormányzat minden, a témáról szóló sajtótájékoztatóján hangsúlyozták, hogy a két projekt az RMDSZ-é, bár erről a projektekben sehol szó sem esik, mi több, azokat csak magánemberek nyújthatták be. Ezt tették tehát a jelenlévők is. A magyar közösséget érintő tíz projekt közül nyolcat ilyen-olyan indokkal kizártak, a Szacsvay iskoláét például azért, mert úgymond nem a város, hanem egy zárt közösség érdekeit szolgálta volna, ehhez képest jelenleg három iskolai projekt vezeti a listát…

Pető Dalma elmondta, meg kell védeni a projekteket, mert felmerült, hogy a szavazás eredetileg meghirdetett módszerének megváltoztatásával úgymond ki akarják ütni a 4. és 5. helyről a két említett projektjüket. A váradi önkormányzat ugyanis az első tíz pályázat gyakorlatba ültetését támogatja a helyi költségvetésből, erre a célra összesen 1,55 millió eurót különített el, egy pályázat legtöbb 200 ezer euróst kaphat. Komoly tétje van tehát a közmeghallgatásokon leadott voksoknak, hiszen ezek a megváltozott szabályok között is segíthetik a magyar közösség számára is fontos két projekt megvalósítását.

Kecse Gabriella arra is figyelmeztetett, hogy a voksolásokon nemcsak az első tíz, hanem az összes benyújtott, szám szerint 42 projekt bármelyikére lehet voksolni, fontos tehát, hogy minél többen menjenek el a közmeghallgatásokra, és szavazataikkal segítsék a velencei Templom tér és a hegyaljai kultúrház felújítását. Erre alkalmuk lesz az alább olvasható helyszíneken és időpontokban:

Április 18-án, szerdán 17 órától az 56. számú óvodában (Liszt Ferenc utca 75. szám) és ugyanaznap 19 órától az Onisifor Ghibu Elméleti Líceum dísztermében (Onisifor Ghibu u. 3. sz.);

Április 23-án, hétfőn 18 órától a Ion Bogdan Általános Iskolában (Ion Bogdan u. 13/A. sz);

Április 24-én, kedden 18 órától a nagyváradi városháza dísztermében;

Április 25-én, szerdán 18 órától a Don Orione Líceum tornatermében (Alexandru Cazaban u. 49/E. sz.);

Április 27-én, pénteken 18 órától az Episcop Roman Ciorogariu Ortodox Teológia Líceum dísztermében (Aluminei u. 88. sz.);

Május 2-án, szerdán 18 órától a nagyváradi Gyermekvárosban;

Május 3-án, csütörtökön 18 órától a 16. számú Általános Iskolában (Călugăreni u. 4. sz.);

Május 4-én, pénteken 18 órától a biharpüspöki Bocskai István Közösségi Házban (Ciucaşului u. 11. sz.);

Május 7-én hétfőn 18 órától pedig a Terra hotelben (Făcliei u. 29. sz.).

2018.04.17
Galéria
Pető Dalma, Botházy Nándor és Kecse Gabriella