Egy bihari, akiben több ember lakik
Amikor az időpontot egyeztettük dr. Váradi Judit zongoraművésszel, kiderült, lesz ideje rám, mert kezét törte, és jelenleg nem tanít. A berettyóújfalui Nadányi Zoltán Művelődési Házban ültünk le egy rövid beszélgetésre.
Dr. Váradi Judit zongoraművész, egyetemi docens közép- és felsőfokú tanulmányait Debrecenben végezte mint zongora- és szolfézstanár, karvezető, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen és az Eötvös Loránd Tudományegyetemen korrepetitori, illetve kulturális menedzseri diplomát szerzett. 2010-ben nyerte el doktori fokozatát Finnországban, a Jyväskyläi Egyetemen. Ugyanebben az évben Artisjus díjat, 2018-ban Komlóssy-díjat, 2019-ben Debrecen Kultúrájáért díjat kapott.
– Elmondható Önről, hogy nemcsak bihari, hanem váradi is egy kicsit?
– Nomen est omen, a név kötelez – mondja nevetve. – Apai nagyszüleim Nagyváradon laktak, de Berettyóújfaluban is volt házuk. Nagyapámat innen vitték el katonának, és nagymama abban reménykedett, hogy ide is tér majd vissza. Idáig azonban már nem ért el. Elvitték „málenkij robotra”, és odaveszett. A család itt rekedt, mikor a határokat lezárták a második világháború után. Nagymama itt maradt három gyerekkel, akiknek hamar fel kellett nőniük, hogy ne szenvedjenek hiányt semmiben. Édesanyám pedig Berettyóújfaluban sokáig a Nagyváradi utcán lakott. Én lettem egyedül zenész a családból, igaz, a nővérem is tanult zongorázni, és amikor kicsi voltam, rengeteget énekelt nekem. Otthon azonban ez természetes volt, sokszor versenyeztünk a családtagokkal vasárnaponként, hogy ki ismer több népdalt. Jártam én akkor szavalóversenyekre is, de egy idő után szebb eredményeket értem el zongorából Kaszanyitzky Andrásné Mancó néni és dr. Kovács Lajosné Ági néni tanítványaként, és ez arra sarkallt, hogy a zenei pályát válasszam.
– Szerteágazó tevékenysége miatt kívülről úgy tűnik, több ember lakozik Önben, és minden egyes éne sikeres. Nézzük csak a tanítást…
– A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán 1988-ban kezdtem a pályámat tanársegédként. Az első esztendő izgalmas volt, mert tanítottam, de még hallgató is voltam. Aztán 2000-től adjunktusi, 2007-től docensi munkakörben dolgoztam. 2013–2017 között dékánhelyettes voltam, 2014-től egyetemi docens vagyok. A korrepetálás, a zeneközvetítés és koncertpedagógia, zenepedagógia, zenei menedzsment tárgy mellett angol nyelven a kötelező zongora, a kíséret és lapról játék tárgyakat oktatom. A tudományos munkám miatt jártam konferenciákra, így találkoztam a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) akkori dékánjával, Hausmann Alice-szal, s az ő a meghívására lettem 2016-ban a PKE óraadó tanára, ott koncertpedagógiát és kulturális menedzsmentet oktatok. Alice egyébként abban az utcában tanított sokáig, ahol a nagyszüleim háza állt.
– A menedzseri tevékenysége is szerteágazó, ha valami véget ér, lesz helyette másik kettő…
– 2000 óta a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar és A Jövő Művészetéért Alapítvány művészeti menedzsere vagyok. Számos nagy projektet én találtam ki és valósítottam meg, és van, amit megörököltem. Fontos, hogy a zenének értő közönsége legyen. Ezért találtam ki a Nagyerdei Ősz Művészeti Napokat (2001–2009), a Konzervatóriumi esték hangversenysorozatot, a Hang-Játék-Zene ismeretterjesztő élménykoncerteket. 2011-ben alapítottam, azóta is koordinálom és moderálom a Vasárnapi muzsika hangversenyeit a Kölcsey Központban. 2011-től az Universitas hangversenysorozat művészeti menedzsere is vagyok, 2016-tól pedig működik az egyetemistáknak szóló Lélekmelengető alkalmak a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtárában. 2007-től az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiája és a Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekar szervezője és művésztanára, 2013-tól művészeti igazgatója vagyok.
– Országos és nemzetközi konferenciák előadója is. A menedzseri munkájában gyökerezik valahol az a tudományos tevékenység, amely további kutatásokra ösztönzi?
– Mindig is foglalkoztatott, hogy értő közönséget neveljünk a komolyzenének, de hogy ebből doktoráljak is, arra nem volt lehetőség akkor Magyarországon. 2010-ben a doktori fokozatot a Jyväskyläi Egyetemen, Finnországban szereztem meg, és 2014-ben honosította a Debreceni Egyetem. Az értekezés címe: Hogyan neveljünk értő közönséget a komolyzenének, a kutatási téma a közönségnevelés, a koncertpedagógia volt. Nem jelentett ez tartós kintlétet, mert a témavezetőm, Matti Vainio professzor úr kiválóan beszél magyarul, nagy tisztelője, népszerűsítője a magyar kultúrának hazájában, és szívesen utazott egy-egy konzultációra Debrecenbe. A doktori megvédése persze Finnországban történt a finn protokoll szerint, angolul. 2015 óta a Debreceni Egyetem Nevelés- és Művelődéstudományi Doktori Programjában témavezető vagyok, valamint szabadon választható kutatási szemináriumot vezetek, és a Debreceni Egyetem Felsőoktatási Kutató és Fejlesztő Központban (CHERD) kutatást folytatunk a felsőfokú oktatásban tanulmányaikat megszakító hallgatók lemorzsolódásának okairól, valamint a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet támogatásával a gyermekek kötelező tanórán kívüli művészeti tevékenységéről és a művészeti rendezvényeken való részvétel lehetőségéről.
– Milyen szerepe van a zenének a családja életében?
– A férjemet, Szabó Istvánt Debrecenben, a főiskolán ismertem meg. Nagyon büszke vagyok rá, hogy Magyarország legnagyobb ütőhangszeres tanszakát oktatja, és nagyon fontosnak tartja a kamarazenélést is. Tanszakának legjobbjai 2004 óta Sonus együttes néven koncerteznek Magyarországon és külföldön egyaránt. A férjem sem csak itthon tanít, Besztercebányán a konzervatóriumban és a Művészeti Akadémián is oktat. Ő az alapítója Szlovákiában a felsőfokú ütőhangszeres képzésnek, valamint a magyar mellett a szlovák ütőhangszeres doktori képzés elindítása is az ő nevéhez fűződik. Azt hiszem, mi már Debrecenben vagyunk otthon, hiszen befogadtak és elfogadtak minket, bár hetente járok haza Berettyóújfaluba is. A férjem koncertezett már itt a Sonus ütőegyüttessel, de 2010-ben a lányainkkal közösen is adtunk már családi koncertet a járási hivatalban. Azóta Ágota közgazdász lett, Eszter a zenei pályát választotta, jelenleg zongoristának tanul a Zeneakadémián.
– Rendszeresen kísért zongorán kórusokat, szinte egész Európát bejárta, és volt az Egyesült Államokban is, de úgy tűnik, Puskás Levente szaxofonművésszel való együttműködése új kapukat nyitott meg…
– Puskás Levente klarinét- és szaxofonművész, egyetemi docens, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának szaxofontanára először a Zeneakadémián a diplomakoncertemen működött közre, 2006 óta azonban folyamatosan együtt dolgozunk. 2017-ben Szaxon, 2019-ben Tetra címmel adtuk ki CD-lemezünket, amelyen magyar zeneszerzők szaxofonra és zongorára írt művei hallhatók. Fontosnak tartjuk azonban a lemezbemutató koncerteket is, mert más élőben hallgatni ezeket a műveket. Játszottunk a Bartók rádióban, a Katolikus Rádióban, de Mallorcán és Antwerpenben is. Mindezek mellett meghívásunk van Bangkokba, a dániai Aarhusba, a szlovéniai Bledbe, valamint májusban Budapesten is fellépünk. Törekszünk arra, hogy a magyar zeneszerzők művei a nemzetközi zenei élet körforgásába bekerüljenek. Sokrétű a tevékenységem, de mindegyik középpontjában a klasszikus zene áll. Szeretném megmutatni azt az évszázadok óta összegyűlt értéket, amely minden korosztály számára különleges élményt nyújt.
