Sztárok ismerik el az ifjú grafikus munkáit

Számos olyan tehetséges fiatallal büszkélkedhet Nagyszalonta, akik tanulmányaik befejeztével visszatértek szülővárosukba, hogy a megszerzett tudásukat otthon kamatoztassák. A számítógépes grafikáival nevet szerzett KOVÁCS ZOLTÁN az egyikük.

A rendkívül tehetséges Kovács Zoltán, becenevén Genzo, 2013-ban alapfokú, majd két év múlva mesteri diplomát szerzett a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem képzőművészet szakán. Hazatért szülővárosába, s most Nagyszalontán építi be mindennapjaiba a tanultakat, illetve sok gyakorlással igyekszik továbbfejlődni a számítógépes grafika területén. Facebook-oldalán több tucatnyi, általa készített, figyelemfelkeltő és nagyon kreatív grafikát tesz közzé. A fiatal tervezőgrafikus a napokban lapunknak arról is mesélt, hogy több munkáját világhírű sztárok is elismerték már.

– Már középiskolásként érdekelt a tervezőgrafika, és önszorgalomból kezdtem képezni magam internetes leírások és útmutató anyagok segítségével. Érettségi után nem is láttam más lehetőséget magam előtt, mint beiratkozni a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem képzőművészet szakára, s végül ott diplomáztam. Természetesen megtanultam a szakma különböző területeinek (illusztráció, plakáttervezés, animáció, arculatterv-készítés stb.) az alapjait, és számos munkát készítettem akár az egyetemi feladatoknak eleget téve, akár kedvtelésből vagy gyakorlásként, hiszen ez az első számú hobbim is, így nem esik nehezemre nekilátni egy grafika elkészítésének, mert soha nem munkaként, hanem kikapcsolódásként tekintek rá. Ugyanakkor a tervezőgrafika folyamatos fejlődésben levő művészeti ág, ezért így, a mesteri diploma után három évvel is tudok újat tanulni, és szerintem még évek múlva is bőven tapasztalok majd újdonságokat ezen a területen. Ezt szeretem benne a legjobban. Soha nem lesz unalmas.

Miért éppen ezzel a területtel kezdett foglalkozni?

– Erre a kérdésre azt szoktam válaszolni, hogy mindenki rajzol és színez gyermekkorában, csak van olyan, aki soha nem hagyja abba. Amióta az eszemet tudom, a rajzolás foglalkoztat leginkább, kezdve onnan, hogy kiskoromban a rajzfilmek és képregények szereplőit próbáltam lemásolni. Ma is ugyanazzal a lelkesedéssel állok neki egy grafikának, mint húsz évvel ezelőtt egy gyerekrajznak, ennél jobb indokot pedig nem tudok arra, hogy miért ezen a területen mozgok legszívesebben.

Milyen témában szeret leginkább dolgozni?

– A filmplakáttervezés áll a legközelebb hozzám, nagyjából három éve foglalkozom vele komolyabban. A portfólióm közel 60 filmplakátot tartalmaz, ezek különböző műfajú és stílusú filmekhez készültek. Ez lehetőséget ad arra is, hogy kísérletezzek a technikákkal annak függvényében, hogy az adott film hangulatához vagy műfajához mi illik jobban. A pontos megnevezése ennek az ágnak: alternatív filmplakát. Ezen azt kell érteni, hogy nem a film hivatalos reklámanyaga, amit a mozikban vagy a DVD-borítókon látunk, hanem a film által inspirált plakátterv; azért hordoz magában több értéket, mint a hivatalos anyagok, mert nem egy rakás producer döntése áll mögötte, hanem egyetlen grafikus egyéni ötletének, víziójának a megvalósítása. 2014-ben csatlakoztam egy azóta több ezer grafikust számláló on-line közösséghez, amely kifejezetten az ilyen plakátokra szakosodott, és szinte havonta szervez pályázatokat; ezeken igyekszem részt venni. Az sem ritka, hogy egy-egy ilyen plakátpályázat során maga a témának megadott film rendezője zsűrizi a munkákat, sokszor hollywoodi rendezőzsenik. Nem egyszer kaptam már kedvező visszajelzést a munkámra egy-egy kedvenc amerikai filmrendezőmtől. Az ilyesmi hatalmas lökést és motivációt ad arra, hogy folytassam azt, amit csinálok. De a magyar filmplakátok terén is van kellemes tapasztalatom, ugyanis tavaly A Viszkis című filmhez készített plakátomat a forgalmazó megmutatta a rendezőnek, Antal Nimródnak, s ő e-mailben gratulált a munkámhoz, és elmondta, milyen jólesett neki az ilyesmi. Akkor én mit mondjak? Az ilyen kisebb-nagyobb sikerek csak alátámasztják azt, hogy jó döntést hoztam, amikor ezt a szakmát választottam. A már említett közösségben jó barátokra is leltem a világ különböző szegleteiből. Ők elképesztően tehetségesek, és folyamatosan tanulunk egymástól, véleményezzük egymás munkáit – ez első osztályúan köti össze a kellemeset a hasznossal.

Szeretne a jövőben még komolyabban foglalkozni ezzel a szakmával, akár céget alapítani?

– Szerintem minden tervezőgrafikus képzőművész végső célja vagy álma saját céggel dolgozni, így persze én sem lógok ki ebből a sorból, a hosszú távú terveim között mindenképp szerepel. Amíg azonban ez megvalósul, addig arra koncentrálok, hogy minél jobb legyek ezen a területen, illetve a legfontosabb rövid távú tervem egy önálló plakátkiállítás megszervezése akár Nagyszalontán, akár Nagyváradon vagy mindkét városban, ahogy sikerül. Ezt még az idén szeretném megvalósítani. Emellett pedig folytatom a gyakorlást, a portfólió építését, a pályázatokra nevezést, amikor csak időm engedi a munkahely és a magánélet mellett. Aztán egy nap majd az én plakátom köszön vissza egy mozi faláról.

 

2018.04.22
Galéria
Kovács Zoltán munkáját egyben a hobbijának is tekinti
A Viszkis című filmhez készített plakátterve a rendező tetszését is elnyerte
A Budapest noir plakátja Kovács Zoltán elképzelése szerint
Hollywoodi produkció plakátterve
Ez is a fiatal tervezőgrafikus munkája
Kulcsszavak: