Koncertek a Moszkvában

A DLRM zenekar április 26-án, csütörtökön 20 órától játszik a nagyváradi Moszkva Kávézóban. Két budapesti srác 2014 őszén alapította meg a DLRM zenekart, amely azóta (több csere után) elnyerte jelenlegi négytagú formáját, és rendületlenül játssza a fülledt rock’n’rollt  magyarországi és külföldi színpadokon egyaránt. Nem sokkal a megalakulást követően jelent meg a Dear Danube című kislemez, majd fél évvel ezután jött ki a második, ezúttal négyszámos anyag, a Gypsindie, amit első európai turnéjára is elvitt az együttes. Az első nagylemez 8 új számmal 2017 tavaszán jelent meg Cheeky Pig címmel, amit már a stílusok keveredése, az eklektikus alternatív rock vonal jellemez. A lemezt Franciaországban, Belgiumban, Hollandiában és Németországban is turnéztatta a zenekar, és még nagyobb energiával vetik bele magukat a srácok az őszi klubszezonba. A váradi koncertre 15 lej a belépőjegy.

Április 27-én, pénteken 20 órától a Gall koncertjére várják a zenekedvelőket a Moszkva Kávézóba. A Gall 2016 decemberében elindult projekt, amelynek az ötlete Kövecsi Norbert és Borbély Hunor székelyudvarhelyi zenészektől származik. Elektronikus, mégis gitár alapú zenei vonalat próbálnak kialakítani. A techno és a pszichedelikus műfajt keverik zenéjükben, így a stílus, amit képviselnek, az experimental, ambient. Repertoárjuk saját dalokból áll, ezek között vannak pszichedelikus, klasszikus dallamok és persze pörgősebb, táncolós számok is. A belépés díjtalan.

Az Alone in the Moon és a Marmunsk együttesek április 28-án, szombaton 20 órától lépnek föl a Moszkvában. Az Alone in the Moon grunge, punk és stoner hatásokban bővekelkedő budapesti rockzenekar. 2018-ban jelent meg második lemezük Ruin Pop címmel, mely egy pszicheledikus-punk album a nagyvárosi éjszakai kalandozásokról. Ajánlott mindazoknak, akik szeretik a következő bandákat: Nirvana, Alice in Chains, Soundgarden.

A Marmunsk zenéjében a grunge, noise, heavy rock stílus ötvöződik. Idén januárban jelentkeztek legújabb, Wasted Energies címre hallgató kislemezükkel, amely a srácok eddigi legkiélezettebb anyaga. A Helmet, a Failure, a Barkmarke és a korai Nirvana volt rájuk a legnagyobb hatással, erről ezen az estén is tanúbizonyságot tesznek majd.

2018.04.26
Galéria
DLRM