Ifj. Rimanóczy munkája a Zöldfa utcai áruház is
A XX. század hajnalán az építésztársadalmat a történeti stílusok tagadása mellett a gyökeres megújulás óhajtása vezérelte. Az új stílustörekvéseket a szecesszió gyűjtőfogalmával szokták jelölni annak ellenére, hogy ez nem egységes stílus. A szecesszió híveinek felfogásában ugyanis csupán a történeti stílusok tagadása a közös, a továbblépést azonban többféleképpen képzelték el. Amit a mindennapi használatban szecessziónak nevezünk, az e stílus egyik irányzata által bőven alkalmazott díszítés. Erre mondták a szecesszió bírálói azt, hogy miközben a történeti stílusokra jellemző épületdíszek a szerkezetből adódnak s éppen ezért szervesen hozzátartoznak az épülethez, addig a szecessziós díszítések falra vannak applikálva, többségük nyugodtan leszedhető anélkül, hogy az épületben kárt tennének ezáltal.
Szecessziós stílusban
Ma már, több mint egy évszázad távlatából, nem kérdőjelezhető meg a szecessziós stílus létjogosultsága, illetve az, hogy az ebben a stílusban alkotó, valóban tehetséges építőművészek nem feledkeztek meg az alaprajz fontosságáról, miközben korszerű funkcionális és szerkezeti megoldásokat követtek és függetlenek voltak az alkalmazott ornamentikától. Nagyjából ugyanez mondható el Deutsch Károly Ignác Zöldfa utca 4. szám alatti üveg- és porcelánáruházáról is, ugyanis a telken levő régebbi ház részbeni felhasználásával építették fel ezt az emeletes, szecessziós díszítésű, hármas ívelésű oromzattal ellátott üzletházat. A teljes homlokzati falfelületet népi (tulipán, pávaszem, varrottas stb.) motívumokból ihletődő gazdag díszítés borítja. Az 1970-es években e műemlék épület felújításakor a restaurálásnak sajátos módját választották: a facadizmust – azaz csak az utcai homlokzatot hagyták meg, mögötte az egész épületet lebontották, és vasbeton szerkezettel újjáépítették. A homlokzati virágdíszek nagy részét is újraöntötték, majd kiszínezték, de azok azóta kifakultak. Nemrég Pafka Ernő építész terve nyomán teljesen megújult ennek az ingatlannak a homlokzata. Ezúttal a tervező a színes virágok helyett egy sokkal visszafogottabb változatot választott, amely jobban igazodik a szomszédos épületekhez.
A szakirodalomban sehol sem szerepelt az, hogy ki volt ennek az ingatlannak a tervezője, de az építésének ideje is bizonytalan volt: valamikor 1906 és 1909 közé helyezték. Jómagam minderről így írtam: „Ez az egyike azoknak a jelentős váradi ingatlanoknak, amelyeknél a tervező személyére vonatkozó dokumentum eddig nem került elő, de még egy korabeli újságcikk sem írt róla. Némi segítséget jelentett az, hogy tudható: Deutsch K. Ignác Fő utcai házát Sztarill Ferenc tervezte és építette 1909-ben. Ennek alapján joggal feltételezhető, ha a kereskedő a háza építését Sztarill Ferencre bízta, akkor őt tarthatta alkalmasnak arra is, hogy üzletházát is elkészítse. Egyébként az üzletház építési éve is bizonytalan, a szakirodalom szerint valamikor 1906–1909 között készülhetett. Feltételezésünk szerint inkább 1909-ben, mint előbb. Ugyanis 1910 januárjában már hirdették ezt az üzletet a nagyváradi sajtóban, de előtte még nem. A másik érv, amely az utóbbi időpont mellett szól, hogy Deutsch 1909-ben megvásárolta a feketeerdői üveggyárat, s ez nagyarányú fejlesztést eredményezett, többek között szükségét láthatta egy korszerű, új üzletnek is. Első szerényebb üzlete az ő tulajdonában lévő, Szent László térre néző sarki házban volt.”
Utólag, Lakatos-Balla Attila levéltári kutatásai nyomán elmondható, hogy tévedtem, az üzletház tervezője és kivitelezője is ifj. Rimanóczy Kálmán volt.
A levéltári tervrajzok titkai
A nagyváradi Partiumi Kiadó 2014-ben adta ki Lakatos Attila és Balla Tünde Városépítők. A két Rimanóczy Kálmán középületei, bérházai és városi palotái című könyvét, ebben a Román Nemzeti Levéltár Bihar Megyei Fiókjának nagyváradi archívumában folytatott kutatásaik eredményét összegezték. Így akadtak rá a Városi Tanács 562. iratcsomójának 193. lapjánál a Deutsch K. Ignác Zöldfa utca 4. szám alatti üveg- és porcelánáruházának szánt ingatlan tervrajzára. Itt egyértelműen ifj. Rimanóczy Kálmán neve szerepel tervezőként és kivitelezőként is: 1903. május 2-án szignálta a tervrajzot, az építkezési engedélyt 1903. május 6-án adták ki. Ennek alapján elmondható, hogy még ebben az évben felépült az üzletház, de legkésőbb 1904-ben.
A már említett könyvben a szerzők az áttanulmányozott tervrajzok alapján megállapították: „A földszinten egyetlen üzlethelyiség, az emeleten egy iroda és raktárhelyiség terve szerepel. A falsík érdekes vonalvezetésű, Várad szecessziós építészetében egyedülinek számító növényi ornamentikáját csak vázlatosan, a mai állapotot alig emlékeztetően ábrázolja.”
Máig arról sem tudott a szakirodalom, hogy a két Rimanóczy a már ismert ingatlanok mellett másokat is tervezett, illetve kivitelezett. A fent említett könyvben az alábbi, általuk tervezett ingatlanok is szerepelnek:
– Id. Rimanóczy Kálmán 1887-ben elkészítette a Szent László tér 6. szám alatti, Molnár Lajos-féle gyógyszertár épületének homlokzati átalakítási tervét. Az eredetileg még a barokk vagy klasszicista korban épült ingatlan eklektikus stílusú homlokzatot kapott, s az vélhetően valamikor az 1930-as években nyerte el mai képét;
– A Kossuth utca 12. szám alatti, 1878-ból való káptalani bérház is id. Rimanóczy Kálmán nevét dicséri, akárcsak a Kőfaragó (ma Nicolae Jiga) utca 34. szám alatti Racsek-ház 1891-ből vagy a Rhédey kerti sportpavilon 1895-ből.
– A Kőfaragó utca 61. szám alatti épület, egykor a Nagyváradi Nőegylet Női Menháza, 1905-ből, ifj. Rimanóczy Kálmán munkája. Úgyszintén ő készítette el ugyanabban az évben a Fő utca 10. szám alatti Stern-palota egyszerűsített tervét, amely eredetileg Komor Marcell és Jakab Dezső nevéhez fűződött.
