Szükségállapot további egy hónapig

Kedden koradélután jelentette be az államelnök, hogy 30 nappal meghosszabbította a szükségállapotot Romániában.

Újabb 30 napig érvényben maradnak tehát az eddigi kijárási korlátozások, a tanintézetek kapui is zárva maradnak. Klaus Iohannis államfő videóüzenetében részletezett néhány fontos, továbbra is érvényes intézkedést. Ezek szerint a kormány maximálhatja az alapélelmiszerek, a gyógyszerek és egészségügyi felszerelések, a közszolgáltatások és az energiahordozók árát. Új elemként szerepel az elnöki rendeletben, hogy a térségben tapasztalható energiaár-csökkenés esetén ezt a fogyasztóknak is meg kell érezniük.

A szükségállapot idején azonnal felelősségre vonhatók és leválthatók a hivatali mulasztáson ért közegészségügyi intézményi vezetők, illetve a szociális ellátásért felelős helyi közigazgatási tisztségviselők. A szociális ellátó intézményeket tilos bezárni, az alkalmazottak nem mondhatnak fel a szükségállapot alatt. Az illetékes hatóságoknak garantálniuk kell a lakosság biztonságos ellátását alapélelmiszerekkel.

Klaus Iohannis azt hangsúlyozta, most mindenkinek ki kell vennie a részét a rendkívül nehéz helyzet kezeléséből. Hiábavalók lettek volna az eddigi erőfeszítések, ha most engedtek volna a megszorításokon. Nem jött még el az ideje a könnyítéseknek, mert még nem érte el a járvány a tetőpontját, de a távolságtartás és a megelőző intézkedések lassították a betegség terjedését, és csökkentették a nyomást az egészségügyi ellátáson.

Az államfő azokhoz is szólt, akik ki akarják játszani a szigorú előírásokat. Mint mondta, ha a hatóságokat becsapják, akkor magukat csapják be, és veszélyeztetik a maguk, családjuk, szeretteik életét.

Emlékeztetett arra is, hogy a járvány a gazdaság minden ágazatát érinti, és az Orban-kormány eddig hozott intézkedései a talpon maradást szolgálják. Alapos elemzésre, a digitalizáció kiterjesztésére és tőkebeáramlásra lesz szükség azonban az ország gazdaságának az újraindításához – hangoztatta az államfő. Iohannis végezetül az egységet szorgalmazta.

2020.04.14
Galéria