Az egykori Szent Brigitta-templom

Az osztrák csapatok nyolc hónapig ostromolták 1691–1692-ben a török kézben levő várat. A török őrség végül 1692. június 6-án szabad elvonulás mellett feladta, majd másnap elhagyta a várat és a várost. A kivonulást követő napon ünnepi hálaadó istentiszteletet tartott Benkovich Ágoston püspök a szabadban, egy sátor alatt, templom ugyanis ekkor már egy sem volt a városban.

Török-, kuruc-, rácdúlás

Az ostrom során a várat övező hajdani települések szinte teljesen elpusztultak. A vártól nyugatra, ahol a törökök egy új várost, az úgynevezett Nagyvárost építették, minden csupa rom volt, kelet és dél felé, ahol egykoron Velence és Vadkert állt, házaknak már nyomuk sem maradt az 1660. évi ostrom óta. Lakható épületek csupán a Körös jobb partján, Olasziban maradtak, de itt is 93 egészen romba dőlt, 12 szintén romlott. Ahogy a káptalan levéltárának egyik dokumentumában olvasható, még 1699-ben is a város csak rom, s Benkovich püspök is azt írja a királynak benyújtott emlékiratában, hogy Várad teljesen elpusztult.

A főpap 1702-ben bekövetkezett haláláig a romok eltakarításával, a püspökség újjászervezésével volt elfoglalva. Első teendőjének tartotta mind Várad, mind Bihar vármegye újbóli benépesítését, mindenekelőtt az elmenekült lakosok visszaédesgetését. Hátráltatta a betelepedést egy-egy tatár vagy török csapat betörése, mint például 1693-ban, amikor tatárhorda pusztított itt. Ilyenkor a kevés lakos a kijavított várban talált menedéket. Még 1695-ben is portyáztak törökök Váradon és környékén.

A Rákóczi-szabadságharc kitörése után, 1703. augusztus 6-án Bercsényi Miklós kurucaival együtt megjelent Várad alatt. A vár ekkor a császári csapatok kezén volt. Az előző hónapban a császári seregek Diószegnél meglepték és szétverték a kurucokat, emiatt tört a városra augusztusban Bercsényi. A városban levő, osztrák zsold alatti, úgynevezett rác csapatokat Kis Balázs vezette. A rácokat a kurucok leverték, Olaszit pedig felgyújtották, így amit addig ott építettek, mind a tűz martaléka lett. A következő években a kurucok megsemmisítették a Köröstől délre fekvő települést is. Kezdetét vette a vár körülzárása, ez évekig tartott, s ezalatt, amit a kurucok megkíméltek, azt elpusztították a német–rác hadak.

Az újjáépülő város első katolikus temploma

Benkovich Ágoston püspök nem feledkezett meg az egyházi ingatlanok újjáépítéséről sem. Mivel Olaszi maradt aránylag épségben, megfogyatkozott híveinek a püspök az első templomot itt építi fel, saját udvarán, nem messze a Körös partjától. „Nekieresztették a katonaságot Várad összelőtt s rombadőlt épületeinek, s a legénység, ki kosárral, ki talyigán, ki vállain összehordta Olasziban, a Körös partján, a falaknak, a fedélnek valót. És amilyen gyorsan együtt volt az anyag, oly gyorsan, hamarosan az építés is megtörtént” – olvasható Bunyitay Vincének a váradi püspökség történetét megörökítő könyvében.

A kegyhely felhúzása a források szerint 1693-ra tehető, ez lett a Szent Brigitta-templom. Némileg átalakítva napjainkban is látható a mai Traian (egykoron Széchenyi) tér 13. szám alatti tömbház mögött, a város legrégibb szakrális épületeként.

A minden építészeti stílust nélkülöző kis templom 1703-ban leégett, és majd csak 1722-ben állíttatta helyre Csáky Imre püspök. Kezdettől fogva 1723-ig ideiglenes székesegyház szerepét is betöltötte, de a ferencesek is birtokolták. Miután a Szent Ferenc-rendiek 1731-ben elköltöztek innen, a templomot Okolicsányi János püspök 1736-ban a pálosoknak adta. Rövidesen, 1740-ben ők is elköltöztek. A Szent Brigitta-templomot 1752-ben Forgách Pál püspök renováltatta, majd az 1760-as években az örmény katolikusoknak engedte át. Az örmény pap halála után, 1776-tól üresen állt, mígnem Kollonitz László püspök 1786-ban a rutén görögkatolikusoknak adta át. Abban egyezett meg Dragoş Moise görögkatolikus püspökkel, hogy ha a konzisztórium kéri, Dragoş tartozik a kegyhelyet visszaadni a latin szertartásúaknak. 1948. október 21-én országszerte megszüntették a görögkatolikus egyházat, javai az ortodoxok (görögkeletiek) tulajdonába kerültek, így ez a kis templom is. Mint „Sf. Treime” (Szentháromság) templomot csak 1976-tól használják rendszeresen liturgikus célra. Tavaly a Római Katolikus Püspökség jogilag visszakapta a 325 éve általa épített istenházát.

Fennállása óta többször javították, átalakították a templomot. A legjelentősebb változtatás a főhomlokzatot érintette: 1928-ban a háromszögű oromfalat a német reneszánsz homlokzataira emlékeztető díszítményekkel cserélték fel. Az 1980-as években az oromfalra a Szentháromságot ábrázoló mozaikképet zsúfolták, míg a bejárati ajtó két oldalát Szent Péter és Szent Pál mozaikképével díszítették.

A kis templom a tömbház árnyékában szabadon állva szentélyével dél felé néz. Egyhajós, nyeregtetővel ellátott, síkmennyezetes épület. A szentély háromoldalúan záródik, s a hajónál alacsonyabb. Külső falain nincsenek építészeti tagolások. A főhomlokzat oromzata, mint láttuk, a német reneszánsz vonalait követi. Az orommezőben egy kis körablak található, alatta egy kis négyszögű ablakkal, illetve az egykor szegmensívű, ma egyenes záródású bejárati ajtóval. A kis épület templomjellegét a tetőgerincen huszártoronyként megülő, barokkos, hagymasisakos fatornya adja.

Az évszázadok során belül több átalakítást is végeztek. K. Nagy Sándor 1885-ben még két sírkőről is említést tett, mindkettő másodlagos felhasználás végett került a templomba. Az egyiket az ajtó küszöbeként használták, így felirata már alig volt olvasható. Csak annyit tudtak kibetűzni, hogy az 1697-ben meghalt Nothnagel János sírköve volt. A másik címeres sírkövet a padozatba süllyesztették. Ezen az 1694-ben eltemetett Jakobus Wentzel Asterbach neve volt olvasható. Mai belső liturgikus terében az építészeti elrendezés már jó ideje az ortodox szabályokat követi, ezek legjellemzőbb eleme a szentképek mellett a szentélyt a hajótól elválasztó ikonosztáz.