Az emberi szó ereje

Mind a Partiumi Magyar Nyugdíjasok Egyesülete, mind a nagyváradi RMDSZ Nőszervezet alapító tagja az Együtt vagyunk! önkéntes platformnak. Tagjaik telefonos segítségnyújtással, beszélgetésekkel veszik ki a részüket a munkából a hálózat indulása óta.

Az, hogy ha akár telefonon is, de legyen kivel szót váltani, sok idős embertársunk számára még fontosabbá vált most, hogy a kijárási korlátozások hatására a személyes találkozások, beszélgetések lehetősége is erősen beszűkült. Ebben nyújtanak segítséget a Partiumi Magyar Nyugdíjasok Egyesülete és a nagyváradi RMDSZ Nőszervezet önkéntesei a kezdetektől. Az indulás óta eltelt idő tapasztalatairól Szilágyi Ibolya, a nyugdíjas egyesület vezetője és Székely Hajnal, a nőszervezet elnöke mesélt lapunknak.

Telefonos beszélgetés és maszkvarrás

A Partiumi Magyar Nyugdíjasok Egyesülete egyik alapító tagja volt az Együtt vagyunk! önkéntes hálózatnak. Már a kijárási korlátozások bevezetésekor elkezdték telefonon hívni a tagjaikat, ez a kör bővült ki.

„Nagyon fontos, hogy segítsünk egymáson, akár szóval, akár tettekkel. Nem volt kérdéses, hogy azonnal kapcsolódtunk, és reagáltunk a felhívásra, nagyon örültünk neki, hogy erre lehetőséget kaptunk” – mondta Szilágyi Ibolya.

Az egyesületnek nyolc önkéntese van, ők körülbelül ötven személlyel tartják a kapcsolatot telefonon. Az egyesület és a kórus tagjai is folyamatosan tartják a kapcsolatot telefonon másokkal, és elmondják nekik, hogy kihez fordulhatnak, ha esetleg gondjuk van, honnan kérhetnek segítséget. Már maga a társalgás is sokat számít, sokan örülnek a beszélgetésnek, mert akkor úgy érzik, nincsenek egyedül. Megbeszélik a napi eseményeket, sokakkal baráti viszonyban is vannak az egyesületi tagok, ismerik a körülményeiket, akikkel pedig nem, azoktól is megkérdik, hogy érzi magát, tudja-e tartani a kapcsolatot a családjával, van-e problémája a bevásárlással – sorolta Szilágyi Ibolya.

„Az, hogy ennyire be vagyunk zárva, nagyon sok embert nagyon rosszul érint. A legtöbb idős ember azért kimegy vásárolni, nézelődik, mivel maga szereti látni azt, amit megvesz, de most annyira le van szűkítve ez az idő, hogy az szinte semmire nem elég” – mondta az egyesület elnöke.

Az ismerősök mellett természetesen ismeretlenekkel is tartanak fenn kapcsolatot, akik jó néven veszik, hogy van egy csoport, amely érdeklődik utánuk, óvja őket. Az RMDSZ Nőszervezettől is kaptak elérhetőségeket, azokkal az emberekkel is tartják a kapcsolatot. Volt rá példa, hogy akit hívtak, az megköszönte az érdeklődést, de elmondta, családjával van.

Az, hogy kivel miről beszélgetnek, a hívott féltől is függ. A bevásárlást legtöbben saját maguk szeretik intézni, de szó esik a családtagokról. Az elmúlt napokban szóba kerültek az ünnepek, hogy ki mit készít, vagy éppen fest-e tojást húsvétra. Gyakran szóba kerül a gyógyszerhiány vagy az, miként tudnak szakorvoshoz eljutni. Ezek jelentenek inkább gondot, van jó néhány gyógyszer, ami nem kapható.

Többen szóvá tették azt is, hogy lehetne hosszabb a kijárási idő, mert a buszok 11 és 13 óra között ritkábban közlekednek, így nem lehet betartani az utasok közötti egyméteres távolságot, ráadásul a buszok menetrendjét sem függesztették ki.

A telefonos segítség mellett öten az egyesületből elkezdtek pamut arcmaszkokat varrni, hogy ezzel is hozzájáruljanak az önkéntes hálózat munkájához, árulta el Szilágyi Ibolya Az anyagot az RDMSZ biztosítja ezekhez, a hölgyek pedig megvarrják a maszkokat. Az is óriási dolog, hogy a fiatalok vállalták a bevásárlást, gyógyszervásárlást, tette hozzá, hiszen a telefonbeszélgetésekből az is kiderült: akik az önkéntesek segítségét kérték, azok hálásak nekik.

„Jó lenne ha mindenki betartaná a szabályokat, hogy sikerüljön úgy átvészelni ezt a helyzetet, hogy egészségben, új reményekkel telve találkozhassunk a közeljövőben” – mondta Szilágyi Ibolya.

Önkéntes telefonálók jelentkezését is várják

„Március közepén, 20-a körül beszélgettünk Biró Rozáliával, az Országos Nőszervezet elnökével arról, hogy valamit kellene lépnünk, mert szükség van ránk, hogy ebben a válságos helyzetben az időseket megszólítsuk. Március 27-én küldtem szét körülbelül 70 ismerősömnek a felhívást, hogy csatlakozzanak hozzánk egy telefonos akcióban. Mi, fiatalabb nyugdíjasok, 65 fölöttiek, nyugodtan felhívhatjuk tíz-húsz évvel idősebb rokonainkat, ismerőseinket” – idézte fel a kezdetetek Székely Hajnal. „Elég elképzelni, mit jelent, ha valaki otthon van a négy fal között, a gyermekektől, unokáktól távol, megcsörren a telefon, és akár ismeretlenül is, de bejelentkezünk kedves hangon, és elmondjuk, mit szeretnénk” – tette hozzá.

Végül egy 26 tagból álló csapat alakult ki azokból az önkéntesekből, akik csatlakoztak az Együtt vagyunk! hálózatához. Jelenleg 68 idős emberrel van állandó telefonos kapcsolatuk, naponta-kétnaponta hívják őket, megkérdezik, hogy vannak, beszélgetnek a családról.

„Tájékoztatjuk őket az új rendeletekről, megkérjük, hogy lehetőleg ne menjenek ki, mossanak minél gyakrabban kezet, megkérdezzük, hogy van-e szükségük valamire, és ha igen, továbbítjuk az Együtt vagyunk! platformra a kijáró önkéntesekhez” – ismertette a beszélgetések menetét a váradi Nőszervezet elnöke. Azt is hangsúlyozza: ők nem telefonos lelki gondozást nyújtanak, de mindennapi témákról szívesen elbeszélgetnek akár 20-25 perc erejéig. Mindenkinek meghagyják azt a telefonszámot, amit hívhatnak, ha szükség van segítségre például a gyógyszerkiváltásban vagy számlafizetésben.

Ha valaki szeretne ebbe a telefonos hálózatba bekapcsolódni önkéntesként, az a 0740/805–973-as telefonszámon jelentkezhet, mondta Székely Hajnal, aki ez úton is köszöni önkéntes-társainak, hogy csatlakoztak a felhíváshoz, és vállalják a beszélgetéseket.

Emberi történetek

Volt arra példa, hogy asszisztenst küldtek egy magas vérnyomással küzdő hölgyhöz, de, mint kiderült, a tünet a stressz és az aggodalom jele volt. Arra is volt példa, hogy két egymást követő hívás során derült ki: a két hívott éppen együtt üldögélt a tömbház előtt a padon.

Érdekes kapcsolatok alakulnak ki, mesélte Székely Hajnal, hiszen volt rá példa, hogy a hívások során valaki, aki maga is nyugdíjas, a régi tanárát találta meg. Volt, aki az édesapja egykori munkatársát vagy édesanyja barátnőjét találta meg a telefonos önkénesek közül. Arra is volt példa, hogy egy idős hölgy azért fakadt sírva, mert nem tudott templomba menni, s őt éppen egy vallástanárnő hívta, így naponta tartották a kapcsolatot a nagyhéten is.

„Azt tapasztalatuk, hogy jó emberi kapcsolatok alakulnak ki, noha a hívottak és hívok kilencven százaléka idegen egymásnak, most kerültek kapcsolatba” – állapította meg Székely Hajnal.

Arra is volt példa, hogy valaki azt mondta: idegenekkel nem szeret beszélgetni, ezt is elfogadták – tette hozzá. Azt mára megtanulták, hogy 11 és 13 óra között ne hívják az időseket, mert akkor, aki csak teheti, mégis kimozdul. A telefonos önkénteseknek is az a tapasztalatuk, amit Szilágyi Ibolya is említett: aki teheti, maga intézi a bevásárlást ebben az idősávban.

2020.04.15
Galéria
Szilágyi Ibolya, a Partiuni Magyar Nyugdíjasok Egyesületének elnöke
Székely Hajnal, a váradi RMDSZ Nőszervezetének vezetője