Közösségépítő határon innen és túl

Berettyóújfalu Város Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2015. (IX. 25.) számú rendelete szól a képviselő-testület által alapított kitüntetések odaítéléséről. E rendelet 8. § (1) bekezdése szerint az Erdélyi Gábor-díj háromévente annak a Berettyóújfaluban élő és alkotó személynek, illetve működő csoportnak adományozható, aki/amely tevékenységével a város kulturális életét gazdagította, a közművelődés területén szolgálta, szolgálja az itt élőket. Idén a magyar kultúra napjához kapcsolódóan LISZTES ÉVA, a Berettyó Kulturális Központ igazgatóhelyettese, a Nadányi Zoltán Művelődési Ház intézményvezetője vehette át az Erdélyi Gábor-díjat.

Egyazon esztendőben kezdtünk el dolgozni a közművelődésben, ugyanazon a munkahelyen, 2016 óta pedig ismét egymás mellett van az irodánk. Lisztes Éva tősgyökeres „berettyóújfalusi”, szülei szabók voltak, szokta is mondani, hogy „szabócenti mindig van a táskámban, de varrni nem tudok”. Édesapja mesterlevelét a mai napig őrzi a család, amelyben Éva lett az első diplomás. Hogy is kezdődött, kérdeztem a kitüntetés átvétele után néhány nappal.

– A hármas iskolába jártam, és mint minden alsó tagozatos, a „kis iskolában” kezdtük az első éveket. Mondhatom, mindannyian arra vágytunk, hogy átkerüljünk az utca másik oldalára, a „nagy iskolába”! Gabi bácsinak nem volt alsós, felsős – csak gyerek. Mindenki felnézett rá, már csak a termete miatt is, de a harmonikájával az egész iskolát meg tudta énekeltetni. Engem ötödik osztálytól kezdve tanított énekre és rajzra. Az ének azért is volt jó, mert közben Bak Istvánné Ildi néni keze alatt néptáncoltunk. Az énekórákat is a rajzteremben tartották, a miliője egy életre belénk ivódott. Gabi bácsinak rajzszakköre is volt, minden tanuló járhatott oda, kicsik és nagyok egyaránt. A munkáinkat pedig rendre elküldte versenyekre. Az egyik pályázaton egy kéthetes zánkai táborozást nyertem, egyedül én voltam Berettyóújfaluból, és ottani pedagógusok irányításával a balatoni fürdőzések mellett rajzoltunk, festettünk. Jártam Csillebércen is, oda mindig a néptánccsoporttal mentünk. Középiskolában Dombi Géza festőművész rajzszakkörébe járhattam. Innen egyenes út vezetett a Debreceni Tanítóképző Főiskolára, és ezek után nem csoda, hogy rajz szakos lettem. Nuridsány Éva volt a csoportvezetőm, de tanárom volt Tamus István, Madarász Gyula, Makoldi Sándor… Nemcsak kiváló tanárok voltak ők, hanem elismert és meghatározó művészek is.

– Hogy lett belőled népművelő?

– A középiskola negyedik osztályában már volt szakosodás: én éltem mind a két lehetőséggel: nevelőotthoni és napközi otthoni ismereteket tanultunk, módszertant, és gyakorlatra jártunk. Nem jelentkeztem egyből főiskolára, egy évet képesítés nélkül dolgoztam. Nagyon jól éreztem magam az egy hónapos pedagógiai gyakorlaton a volt iskolámban végzős koromban, de 1989-ben, a diploma megszerzése után mégsem kaptam itt állást. Porkoláb Lajosnak köszönhetően ebben a művelődési házban kezdtem el dolgozni. Már több mint 30 éve, hogy kisebb kihagyással a ma már Nadányi Zoltán nevét viselő művelődési házban teszem a dolgom, de most is tanulok, mert fontos az élethosszig tanulás. Ahhoz, hogy valaki 30 évet eltöltsön ebben a szakmában, kell egy nagy adag megszállottság. A mi munkánkban az anyagiak nem jelentenek motivációt. Voltak ennél jobb évek is, mert most ismét csak akkor emelkedik a fizetésünk, ha a minimálbér is változik. Én mindig is szerettem emberekkel foglalkozni, ezért is választottam először a tanítói pályát. Hogy nem sikerült, az nem rajtam múlott. Nem bántam meg a gyors váltást, hiszen népművelőként minden korosztállyal foglalkozhattam. Kezdetben gyerekműsorokat, játszóházakat, pedagógusoknak játszóházi módszertani foglalkozásokat szerveztem. 1991-től a munkám mellett gépjárművezetést is oktattam, tíz éve saját autósiskolám is van. Most, hogy a munkatársam beteg lett, újra beültem oktatni, de ez csak átmeneti állapot.

– Mindig is büszke voltál a tanáraidra…

– Szerencsés voltam, hogy ilyen tanárok tanítottak. Erdélyi Gábor-emlékévet szervezünk az idén, mert 100 esztendeje született Nagyváradon. A máig tisztelt és szeretett egykori kántortanító emlékének ápolását mindig is fontosnak tartottam, ezért is javasoltam, hogy nevezzük el a termet róla, és ott most egy kisebb kiállítást is összeállítottunk a személyes tárgyaiból. A teremben kaptak helyet Bényi Árpád 1956-os festményei; ezeket 2018-ban a magyar kultúra napjához kapcsolódóan a nagyváradi közönség is láthatta a Tibor Ernő Galériában. A család ezt a tárlatot Debrecennek ajánlotta fel, hogy a város adjon neki állandó helyet. Nekik ez tíz esztendeig nem sikerült, mi egy hét alatt megoldottuk. Ők kölcsönösen tisztelték és becsülték egymást. Gabi bácsi 1949-ben tért haza az orosz fogságból, és utána négy évre internálták, Bényi Árpád pedig egy 1956-ban készült linómetszetéért járta meg a börtönt. Nem csoda, ha megértették egymást.

– 1989 fontos mérföldkő Berettyóújfalu kulturális életében. Te ezt hogyan élted meg?

– Jelképes esztendő 1989. Nemcsak azért, mert akkor kezdtem dolgozni a művelődési házban, hanem azért is, mert már akkor decemberben jöttek át váradi művészek, hogy szeretnének itt kiállítani. Én nem vettem részt abban a nagy felfordulásban, mert innen nagyon sok segélyszállítmány indult, de a forradalom hírére az elsők között adtunk vért két kolléganőmmel. Aztán a kiállítás is megvalósult. 1990-ben három váradi művész: Mottl Roman, Ujvárossy László és Holló Barna közös tárlatát nyitottuk meg a házban, mindenkit megelőzve ezzel Magyarországon. Minden évben volt vendégünk Nagyváradról, nemcsak magyar, de román művészek is, gondolok itt Ovidiu Selegean vagy Găină Dorel emlékezetes bemutatkozására. Nagyon szerettem a nagykereki hajdútábort, amit a gyerekeknek szerveztünk hét éven át. Itt két esztendeig Lázin Csaba, akkor még váradi festőművész is velünk volt. Varga Vilmos és Kiss Törék Ildikó szinte hazajárt a művelődési házba, és a Jakobovits házaspár is önzetlenül segítette a munkánkat. A magyar kultúra napjára többször hívtunk váradi vendéget, és húsz esztendővel ezelőtt ők is úgy gondolták, hogy jó lenne ezt közösen megrendezni a határ mindkét oldalán. Azóta is jó kapcsolatot ápolunk a Tibor Ernő Galériával.

– A Bihari Népfőiskola tagjaként, majd elnökeként is a szíveden viselted a határon átnyúló programok sorsát…

– 2000-ben alapító tagja, és 2014 óta elnöke is vagyok a Bihari Népfőiskolának. Mi kezdettől azért szorgalmaztuk a népfőiskola létrejöttét, mert lehetett látni, hogy sokkal több a pályázati lehetőség, ha egy intézmény mellett van egy civil szervezet is. A határon átnyúló pályázatokhoz a szentjobbi Caritas-központ volt az ideális helyszín. Fleisz János, a BINCISZ elnöke is nagy segítséget nyújtott ezekhez a képzésekhez, nagyon sok Biharban működő egyesület vezetőjét itt ismertem meg. Aztán sorra jöttek a határon átnyúló pályázatok, amelyek segítségével a felnőttképzés módszertanát, pályázatírást tanítottunk. Így kerültünk kapcsolatba Válaszúttal is. Azóta is megmaradt a jó viszony. Persze egyik vagy másik egyesülettel van együttműködési megállapodás, de semmi sem pótolja a személyes kapcsolatot. Lőwey Lillát és Váradi Péter Pált az Erdélyt bemutató könyvsorozatuk miatt hívta meg egyszer a Bihari Népfőiskola. A könyvbemutató után kiforogta a szó, hogy Székelylengyelfalva szülötte, Orbán Balázs 1881-től haláláig Berettyóújfalu és térsége országgyűlési képviselője volt. A következő kötet bemutatójára a szerzők elhívták Hajdó István plébánost is Székelylengyelfalváról, és azóta minden évben viszünk ajándékot a kis falu 60-70 gyerekének karácsonyra. Azóta már ők is voltak Berettyóújfaluban vendégszerepelni a tánccsoportjukkal és a kórusukkal. Nem tudunk testvérvárosi szerződést kötni, mert kis faluról van szó, de nem is kell erről papír, hogy működjön az ilyen önzetlen, baráti kapcsolat.

2020.04.20
Galéria
Szulák Andreával a tavalyi adventi koncert végén A szerző felvétele
Zászlóavatás Székelylengyelfalván Fotó: magánarchívum
Lisztes Éva kultúraszervező és értékteremtő munkáját idén kitüntetéssel honorálták A szerző felvétele
Készül a következő projekt; Boros Beátával Fotó: magánarchívum
A magyar kultúra napján a Tibor Ernő Galériában 2017-ben A szerző felvétele
Válaszúton Kallós Zoltánnal Fotó: magánarchívum
Hézső Ferenc festőművésszel és Eifert János fotóművésszel a magyar kultúra napján Berettyóújfaluban 2018-ban A szerző felvétele