SMS-ben is támogathatják Noelt

A szükségállapot óta fantasztikus találékonysággal működnek az érkörtvélyesi Ölyüs Noel Róbert megsegítésére létrejött licitcsoportok. Az SMA1-gyel diagnosztizált kisfiú gyógykezelését immár SMS-küldéssel is lehet támogatni.

A család elvonultabban él a szükségállapot beköszönte óta, de mint Fodor Hildától, Noel édesanyjától megtudtuk, a következő Spinraza-kezelés nem marad el. Május 3-án, anyák napján indulnak Kolozsvára, 4-én jelentkeznek a kórházban, és 5-én kaphatja meg Noel az injekciót. Időközben a budapesti Bethesda kórházzal is kapcsolatba léptek, velük is folyik az egyeztetés.

A Zolgensma gépterápiára eddig 1 120 086 dollárt gyűjtöttek össze, és aki támogatná Noel kezelését, új módokon is megteheti. Romániában SMS-küldéssel is segíthetnek, ehhez az kell, hogy a 8828-as számra SMS-t küldjenek, amelybe a NOEL nevet írják. Az ebben a formában elküldött minden SMS küldője 2 euróval támogatja a kisfiú gyógyulását.

Noel Youtube-csatornáján  már 8000 órányi megtekintésnél tartanak, a cégtől a nézettség után kapnak támogatást.

A különféle Facebookos megosztások továbbra is nagyon sokat számítanak, árulta el az édesanya, hiszen a jótékonysági vásárok, fesztiválok megszervezése egyelőre bizonytalan. A Facebookon legújabban a jótékonysági, saját alapítványt is működtető Csoda Csoport és annak németországi társcsoportja, valamint az Angyalok Jótékonysági Licit nevű csoport állt melléjük. Tart még Noel születésnapi akciója is: akik július 12-ig, a kisfiú első születésnapjáig ezen a linken keresztül támogatják Noel kezelését, sorsoláson vesznek részt.

Noel kezelését az alábbi módokon is támogathatják:

https://noelsma1.ro/index.php/doneaza

BTPay: 0756 383 575 Hilda Fodor

Revolut: 0756 383 575

Hilda Fodor Facebook-gyűjtés: https://www.facebook.com/donate/2598302933823679/2607840476203258/

Paypal: https://www.paypal.me/HelpNoelSMA1

GoFundMe: gf.me/u/wfyvjv

Banki átutalás esetén: a kedvezményezett neve: Olyus Noel Robert; nemzetközi számlaszámok: a valutát kiválasztva a 24 karakterből álló számlaszámot lehet használni.

A bank neve: Banca Transilvania; címe: Agenţia Valea lui Mihai, Str. Marton Aron Nr. 14., Valea lui Mihai, Bihor, Romania;

EUR: RO74BTRLEURCRT0527455101;

HUF: RO87BTRLHUFCRT0527455101;

RON: RO27BTRLRONCRT0527455101;

SWIFT/BIC Kód: BTRLRO22

ASOCIAŢIA PENTRU MICUŢUL NOEL, Cod fiscal: 42065170; Cont IBAN RON: RO33BTRLRONCRT0532233601; Cont IBAN EUR: RO80BTRLEURCRT0532233601 Banca Transilvania, Agenţia Valea lui Mihai Cod SWIFT: BTRLRO22

NOELNEK ODAADÁSSAL ESÉLYE LESZ ALAPÍTVÁNY OTP számlaszám: 11739009-23910096 IBAN; elektronikus forma: HU45117390092391009600000000 SWIFT kód: OTPVHUHBA

2020.04.23
Galéria
A napi torna most sem maradhat el