Nő a 21. században – online fotóverseny volt

A NŐ című fotóművészeti kiállítás képeire lehetett online módon szavazni az Euro Foto Art Nemzetközi Egyesület szervezésében.

címmel fotóművészeti kiállítás nyílt március 8-án az Euro Foto Art Galériában. Női alkotók készítettek fotográfiákat (portrékat, aktokat, szociofotókat stb.) nőkről – persze nem csak hölgyeknek.

A koronavírus-járvány miatti intézkedésekre és elszigeteltségre való tekintettel a váradi Euro Foto Art Nemzetközi Egyesület internetes fotóművészeti versenyt hirdetett meg. Az érdeklődők, virtuális tárlatlátogatók szavazhattak arról, melyik fénykép tetszik nekik a legjobban a elnevezésű tárlat több mint száz fotográfiát tartalmazó anyagából. A voksokat az egyesület e-mail címére lehetett küldeni. Bárki zsűrizhetett bárhonnan a nagyvilágból. Egyébiránt a tárlatra is szerte Európából, Ázsiából és a világ több szegletéből küldtek fényképeket az alkotók. Egy személy csak egyetlenegyszer szavazhatott.

Az online zsűrizés eredményeként Csörögi Dóra budapesti fotóművész (EFIAP) 21. század című alkotása kapta a legtöbb elismerő szavazatot. Csörögi Dóra ars poeticája: „Minden fotós jelen van a képén, ha nem is látni, de érezni lehet… Számomra a fotográfiában két meghatározó elem van jelen. Az egyik az adott pillanat egyediségének megörökítése, amely olyan fontos számunkra, hogy azt az egyszeri, megismételhetetlen pillanatot örökkévalónak akarjuk megtartani. Olyan, mintha megállítanánk az időt. A másik a saját érzéseink, hangulatunk, gondolataink megjelenítése, láttatása.”  

A Nagyvásár téri Euro Foto Art Galériában lévő tárlat, amelynek témája és címe a NŐ, virtuálisan a következő linken látogatható: https://www.eurofotoart.com/efa-projects/expo-woman-photographers/

2020.04.29
Galéria