Haladnak a Körös bal partjának felújításával

A Sebes-Körös bal partjának felújításával 70 százalékban elkészültek, számolt be a Nagyváradi Polgármesteri Hivatal sajtószolgálata.

A Szent László híd és az egykori gyalogoshíd helyén épült Centenáriumi híd közötti partszakasz felújítását tavaly áprilisban kezdték el, a kivitelezőknek 15 hónapjuk van a munka elvégzésére. Az áfa nélkül 9,9 millió lej értékű munkálatokat a Gavella Com Kft., a Porfido Ed Arte Consorzio Stabile, a Proconsolutions Kft. és a Iriconstruct Kft. alkotta cégcsoport végzi, a kivitelezésre a Regionális Operatív Programon keresztül kap támogatást az önkormányzat.

Eddig többek között a folyó szintjére és az úttest mellé tervezett gyalogjárókkal készültek el a Szetn László híd és a második levezető lépcső között, a korlátokkal a második lépcső és a Centenáriumi híd között, lekövezték a sétányt, kiépítették a világítást, és elkészítettek a harmadik, negyedik, ötödik, hatodik és hetedik lépcsőt is. Hátra van még az első lépcső befejezése, a virágtartók kihelyezése, a zöldövezetek kialakítása, a támfalak és a lépcsők lekövezése, a hatodik és hetedig lépcső közötti rámpa és járdák kialakítása is.

2020.05.06
Galéria