Övé itt a tér?!

Gondolom, megbánta városunk polgármestere, hogy lemondott az üvegpiramisba merészkedőket büntető tízlejes belépőjegyről, igaz, megmaradt az intézkedés, hogy az egész évre előre kifizetett adó után ígért 8 százalékos bónusznak csak a felét kapja, aki (köztük jómagam is) nem online fizet, hanem élőben zavarja a kényelmesen üldögélő, ügyfelek híján tereferélő alkalmazottakat.

Én viszont, amilyen törékeny, gyengéd lélek vagyok (?!), már épp készültem meghatódni a városatya gondosságán, hogy a főbejáratot lezáratta, ezzel óva a városházán ügyintézni akaró lakosságot az épületfelújítás miatti esetleges balesetektől, amikor egy ott dolgozó ismerőstől megtudtam a tervét, miszerint a munkálatok befejezése után is kerülnünk kell majd az oldalkapuk felé. Azt hittem, nem hallok jól, és éreztem, ismételten erőt kell vennem magamon, nehogy szétrobbanjak.

Ezek szerint harminc év elteltével visszakanyarodunk a ’90 előtti szokások közé, amikor csak az elvtársurak használhatták bármilyen középületnek a tágas főbejáratát, a szerencsétlen pórnép tülekedhetett kisebbnél kisebb, nem ritkán futólagos tákolmányként megjelenő hátsó és oldalsó bejáratoknál, nehogy már megszentségtelenítse azt a teret, ahol az ő fenséges lábaik lépkednek.

Emlékszem, 1990 legelején micsoda reveláció volt, amikor kinyíltak a főkapuk, és a legegyszerűbb halandó is ugyanúgy lépegethetett fel a főlépcsőn, mint a főmuftik, az emberek nem ítéltettek többé hátsó csigalépcsőkön egyensúlyozni. És persze gyorsan megszoktuk azt, ami természetes, hogy legalább a főbejárat használatában egyenlők lehetünk a ki tudja, milyen ismeretségek révén odakerült, jellemzően pöffeszkedő egyénekkel. Harminc évet tartott, kerülgethetjük megint az intézményeket. Mert lefogadom, ha a városházán életbe lép ez a régi-új divat, gyorsan bevezeti a többi hivatal is a már egyszer bevált megalázó hátrasétáltatást. Ráadásul mindezt egy magát él-liberálisnak tartó szabadelvű polgármester vezeti be, pusztán azért, mert úgy érzi, a város nem záros időre az ő gondjaira bízott valami, hanem alanyi jogon, felmenőitől örökölt, elidegeníthetetlen magántulajdona. Egy ismert slágerre utalva: övé itt a tér.

De ne legyek ennyire rosszmájú, hisz lehet, ahogy a nagy melldöngetéssel beharangozott, ügyintézést könnyítőnek kikiáltott üvegpiramis lakossági használatát büntető belépőjegy esetében is történt, meggondolja magát, és netán eszébe jut, hogy a városháza a nevében hordozza „tulajdonosát”, azaz ha nem polgármester-laknak hívják, akkor a tér sem pusztán csak az övé, legföljebb az övé is!

2020.05.15
Galéria