Nyitott a Nagyváradi Szociális Igazgatóság is

Május 18-a, hétfő óta ismét van ügyfélfogadás a Nagyváradi Szociális Igazgatóságnál.

Az igazgatóságon hétfőtől szerdáig 7.30 és 16.30 óra között, csütörtökön 7.30 és 18.30 óra között, pénteken pedig 7.30 és 16 óra között várják az ügyfeleket.

A közönségszolgálati irodát felújították, és új bútorokkal látták el, az alkalmazottakat és az ügyfeleket polikarbonát lapok választják el egymástól. Bár továbbra is van lehetőség online ügyintézésre, a szociális igazgatósághoz fordulók közül nincs mindenkinek erre lehetősége, mondta Arina Moș igazgató.

Kérik, hogy csak akkor válasszák az egyes iratok személyes leadását, ha azokat nem tudják eljuttatni a daso@rdsor.ro e-mail címre. A benyújtandó iratokról az igazgatóság honlapján http://www.daso-oradea.ro/ is tájékozódhatnak.

Az igazgatóságra csak maszkkal lehet belépni, a bejáratnál pedig az egészségügyi személyzet méri majd a testhőmérsékletet, valamint arra is figyelnek, hogy egyszerre csak bizonyos számú ember legyen benn az ügyfélszolgálatnál.

2020.05.19
Galéria