Családformáló műhely az Érmelléken

Több szakember, így Kiss Márton atya, lelkigondozó, Molnár Ágnes pszihoterapeuta, Scheck Zsuzsa klinikai pszihológus, Kulcsár Mária szociális munkás, Daróczi Lea pedagógus és Bara Tünde grafológus, lelkigondozó, a kézműves műhelyek vezetője vendégelőadókkal és önkéntesek segítségével valósította az Érmelléki Családformáló Műhely programjait, melyekre a Bethlen Gábor Alaptól nyertek félmillió forintos támogatást. Négy településen, Éradonyban, Értarcsán, Érkeserűben és Bélfenyéren tartottak foglalkozásokat a szakemberek, egzebek mellett az egymás jobb megismerését szolgáló, játékos feladatokat és a népi hagyományok megőrzésén is alapuló kézműves műhelyeket szerveztek.
„Az alkotás öröme mellett talán a legnagyobb élmény volt számunkra annak megtapasztalása, hogyan segítik egymást a csapaton belül a társak: a nagyok a kicsiket, a lányok a fiúkat” – mondta a foglakozásokról Bara Tünde.
A foglalkozásokon – melyek mottójául a „Mert ahol a kincsed van, ott lesz a te szíved is.” (Máté 6:21) igerészt választották – részt vevő gyermekeket az első napon csapatokra osztották, majd a nap végén egy óriás társasjáték segítségével ellenőrizték a nap folyamán átadott ismereteket. Voltak hagyományápoló kézműves műhelyek, szenteltek időt a hitben való növekedésnek, emellett családgondozást, nevelési tanácsadást is nyújtottak a szakemberek.
Az Érmelléki Családformáló Műhely programjain eddig mintegy 300-an vettek részt, a szervezők pedig a műhely folytatását tervezik.