Lélek lebegett mindenek felett
Kedves Testvéreim!
A teremtés története megnevezi Istent mint mindenek létrehívóját, hogy azonnal bemutassa a földet, amely akkor még kietlen, puszta, mélység és sötétség rendezetlen világa volt. Pünkösdünk közeledtén bemutathatjuk a Teremtőnek azt a földet, amely már megint kietlen, puszta, mélység és sötétség rendezetlen birodalma. Bizonyára sértő túlzásnak vélik megállapításomat azok, akik még mindig hasznot hajtanak a pusztuló élettérből, de tapinthatón igaz megállapításnak tekintik megjegyzésemet azok, akik az élet halálveszélyét tapasztalják.
Kaotikus körülmények közül nőtt ki az élet, hogy mára kemény haláltusában veszni látsszék a lét, és ismét eluraljon mindent a káosz. Sok ezer esztendő után felgyorsulni tűnik az ősrendetlenség visszaérkezése. Kietlenné válnak kenyértermő földek és gyümölcsös ligetek. Oázisok pusztulnak, sivatagosodik az erdők és legelők területe, és állatok tetemei emlékeztetnek a jobb időkre. A mélység a Földön keletkezett félelmetes szakadékokat jelentette még a történelem magzatkorában, de ma már inkább jelenti az emberek közötti elviselhetetlen ellentétet, nemzetek közötti áthidalhatatlan gyűlöletet, az ember ásta lövészárkot, ahonnan támad Istenre és felebarátra teljes zavarodottságban. A sötétséget azok csábítják vissza sátáni erőkkel, akik néhány megszerezhető garasért a halál karjába sodornák a testvért is, a nyilvánvaló bajban rögeszméjükkel tagadják a közelgő veszélyt, de felelősségérzet hiányában másra terhelnék a döntés meghozatalát. A káosz volt és megint van, mert az ember megteremti azt. A teremtő Isten után jelentkezik a „teremtő” ember. Az élet tökéletes feltételeit megalapozó Teremtőt az ostobaságot cseverésző ember igyekszik túlbeszélni.
Pünkösdünk nehéz körülményei között először fel kell ismernünk bűnbánattal tévedésünket. Hallgattunk önkéntes, ugyanakkor hamis véleményformálókra, önmaguktól bölcsebbet nem ismerő szószátyárokra, gyógyítók helyett kuruzslókra. A megbetegítő mélység nőttön nőtt, a sötétség pedig már nemcsak a látást akadályozta, hanem az egyensúlyérzékelésben is tömeges kárt okozott. Nem láttunk, tétován haladtunk, és nem figyeltünk.
Isten a teremtés második hírében a vizek felett lebegő Lélekről közöl örök igazságot. A teremtés előtti kusza állapotot Isten a mindenek felett lebegő életerejének közreműködésével rendezi. A teremtő Lélek élő és éltet. A Szentlélek káromlásának megbocsájthatatlan bűne azért páratlanul súlyos, mert Isten élő és éltető Lelkét káromolja, azaz a legdrágább ajándék szerzőjét és egyedüli fenntartóját. A mindenség felett lebegő Lélek pünkösdkor egészen közel érkezett. A tanítványokhoz azért, hogy mint vigasztaló vezesse őket, ahogy tette a kietlenben megszólaló prófétákkal, a pusztában bizonyságot tevő útkészítőkkel. Közel van, és együtt lakik az apostolokkal és a máig létező apostoli szolgálat, azaz az anyaszentegyház hívő tagjaival, hogy sötétségben lámpások legyenek, és mélységek között ösvényt mutassanak. A hit vizek felett tartja a Krisztust követőket, és haladni is lehet olykor ijesztő örvények között. Bűnbánattal emlékezhetünk eseményekre, amikor megfeledkeztünk a Lélek jelenlétéről, és szemünket nem emeltük Szabadítónkra. Keserves süllyedések emlékeztetnek engedetlenségünkkel járó bűnhődésekre, hamis tanúbizonyságainkat követő szégyenekre, közös teherhordozástól való kimaradásokra, megszerzett javakból intézett gátlástalan részszerzésekre. Lélek nélkül lelketlen emberek tömegei rohannak a káosz felé, magukkal sodorva a közömbösek tehetetlenjeit.
Isten Lelke bennünket mint lélek szerint valókat nemcsak arra biztat, hogy őrizzük próbás létünket valahogy elviselni, hanem életerővel megáldva biztat a Lélek ajándékainak elfogadására és átadására. Ezek után újból szól Teremtőnk, még ma, hogy holnap már ne legyen késő, élni kell szeretettel, örömmel, békességgel, türelemmel, szívességgel, jósággal, hűséggel, szelídséggel, önmegtartóztatással (Gal.5,22-24), hogy senki el ne bizonytalanítson bennünket, megrendülve Isten jószándékában.
Nagyvárad, 2020 pünkösd havában
Csűry István