Kétezernél többen vannak otthoni elszigeteltségben

A csütörtök reggeli adatok szerint Bihar megyében 11 személy volt intézményi karanténban (szerdán 47-en voltak) – közölte a Bihar Megyei Közegészségügyi Igazgatóság.

A nagyváradi Dr. Gavril Curteanu Városi Kórházban csütörtökön 143 embert (szerdán 130-at) kezeltek koronavírus-fertőzéssel. Eddig összesen 452 embert nyilvánítottak gyógyultnak Bihar megyében, ami két újabb gyógyult eset. A gyógyulási arány 80,57 százalékos megyénkben.

A rendőrök és a helyi rendőrök szerda reggeltől csütörtök reggel 8 óráig 2368 otthoni elszigeteltségben lévő személyt ellenőriztek, ebben a tevékenységben 310 rendőr és helyi rendőr vett részt. A csendőrök – összesen 49-en – a megyében még működő egy intézményi karantén felügyeletét látták el, közülük 19-en a borsi határátkelőnél teljesítettek szolgálatot, továbbá részt vettek az ellenőrzésekben.

A Crișana Katasztrófavédelmi Felügyelőség 20 munkatársa a borsi határátkelőnél és az Iris hotel közelében kialakított szűrőpontoknál dolgozott, egy fertőtlenítésben is részt vettek, valamint szükség esetén ők szállítják kórházba a fertőzésgyanús, esetleg fertőzött pácienseket.

A készenléti állapot előírásainak megszegése miatt két esetben bírságoltak, összesen 3000 lej értékben.

2020.05.28
Galéria
Képünk illusztráció