Adókedvezményt kapnak a bérlők

Nyolc napirendi pontról döntöttek a nagyváradi önkormányzati képviselőtestület mai ülésén. A legfontosabb határozatokról KIREI MELINDA RMDSZ-es frakcióvezetőt kérdeztük.

Amint Kirei Melinda elmondta, örülnek annak, hogy az adókedvezmény lehetőségét az egész városra kiterjesztették, ugyanis a tanács áprilisi ülésén tartózkodtak egy hasonló határozat szavazásakor, mivel az csak a várban lévő helyiségek bérlőire vonatkozott, most ellenben támogaták a határozatot.

A ma elfogadott határozat – melynek részleteire következő lapszámunkban visszatérünk – lehetővé teszi, hogy azoknak az épületeknek az adóját, melyet gazdasági tevékenységekre használnak akár a tulajdonosaik (jogi és magánszemélyek egyaránt), akár a bérlőik, 20 százalékkal csökkentsék, ha a járványhelyzet érintette a tevékenységüket, a havi épületadó befizetése alól pedig az állami vagy önkormányzati tulajdonú épületek bérlői, kezelői stb. mentesülnek ugyanebben az esetben.

Szintén megszavaztak két, turisztikához kötődő projektet. Az egyik szerint azok az utazási, turisztikai irodák, ügynökségek, melyek közvetítésével legkevesebb két éjszakát töltenek valamelyik nagyváradi szállodában turisták, a szálláshely besorolásától függően 3-tól 9 lejig támogatást kapnak. Az ügynökségeknek szerződést kell kötniük Nagyváradot mint célállomás népszerűsítésére, ennek fejében kapják meg a támogatást.

A Paternie Cosma Gazdasági Kollégiumban svájci mintára és licensz alapján szerveznének posztliceális szakképzéseket a Lausanne-i Ecole Hoteliere segítségével, a képzésekre a tervek szerint a tanügyminisztérium akkreditálását is elnyerik.

A jövendő szabadkőműves múzeum el nem számolható költségei megduplázódtak, tudtuk meg a frakcióvezetőtől, aki elmondta: rá is kérdezett, hogy mi okozta a költségek változását, ennek ugyanis nem volt nyoma a vonatkozó határozattervezetben. Ilie Bolojan polgármester és Mircea Mălan alpolgármester válaszaiból kiderült, hogy olyan munkálatokat is el kellett végezni, amelyekre eredetileg nem számítottak, erősíteni kellett például az alapozást, és az is kiderült, hogy az eredeti padló szintje egy méterrel lejjebb volt a jelenleginél, így annak helyreállítása is többletköltséggel jár majd.

2020.06.10
Galéria
Archív fotó