Bihar megyében és Nagyváradon járt a kormányfő

Bihar megyébe látogatott ma Ludovic Orban román miniszterelnök Lucian Bode szállítási és Nicolae Ciucă védelmi miniszter társaságában.

A kormányfő és kísérete meglátogatta az új, épülő váradi sportcsarnokot, majd az észak-erdélyi autópálya e hónapban elkészülő, Bors–Bihar szakaszánál aláírták a második, Bihar–Bisztraterebes közötti szakasz kivitelezési szerződését.

Ludovic Orban támogatást ígért az épülő új nagyváradi sportcsarnok befejezéséhez is; az épületnek jelenleg a 45 százaléka készült el. A kormányfőt és a két minisztert Ilie Bolojan polgármester és Dumitru Ţiplea prefektus kísérte.

A sportcsarnok költségeinek 80 százalékát az Országos Beruházási Társaság, 20 százalékát a város fedezi. Ludovic Orban elmondta: tárgyalt Ilie Bolojannal az új váradi futballstadionról, mely hasonlóképpen a két intézmény együttműködésével készülhet el. A beruházási társaság egyetlen részvényese a szállítási minisztérium, ennek nevében Lucian Bode ígért pénzügyi támogatást a tervhez.

A váradi polgármester azt is elmondta, hogy nyáron írják ki a közbeszerzési eljárást a sportcsarnok közművesítésére, a parkolók és a bekötőutak elkészítésére, ezeket a munkálatokat a helyi költségvetésből fedezik majd. A tervek szerint jövő májusra mindennel elkészülnek.

Az ötezer férőhelyes sportcsarnokban nemcsak sportversenyeket, hanem kiállításokat és koncerteket is szervezhetnek majd. A kivitelezési szerződést 2018-ban írták alá a Construcții Erbașu Rt., Intergroup Engineering Kft., Delta ACM 93 Kft. és Trameco Rt. alkotta cégcsoporttal; a 27,6 millió eurós kivitelezési költségből 5,2 millió eurót a váradi önkormányzat biztosít.

2020.06.12
Galéria