Ki mit gyárt, azon játszik

Bertalan Attila Asszonyvásárán született valamivel több mint hat évtizeddel ezelőtt. Meglehetősen sokáig sikerült elnyomnia magában prímás édesapjától öröklött zenei hajlamát. Harmincéves kora tájékán Kiskerekiben lakott feleségével, amikor az egyik utcabeli fiatal azzal fordult hozzá, hogy szeretne megtanulni valamilyen hangszeren játszani. Segített is neki, beajánlotta egy margittai zenészhez. Valahogyan ő is ott ragadt, sőt még egy harmadik fiatal is társult hozzájuk. Megtanult gitározni. Majd egyre többet gyakorolt, később kislányát, Hajnalt is megtanította a húrok pengetésére.

Bár örömét lelte a gitározgatásban, mégis hiányérzete volt. Valójában mindig a népzene vonzotta, éppen ezért olyan hangszerre vágyott, amellyel hitelesebben lehetne azt megszólaltatni. Időközben visszaköltözött szülőfalujába, és megismerkedett Tempfli Ádám nagyváradi tanárral, akinek hétvégi háza volt ott. A tanár úr több hangszeren is játszott, a Talentum keresztény zenei együttes tagjait még diákkorukban ő tanította hangszerismeretre. Lassacskán Tempfli és Bertalan összebarátkoztak. Egyszer ez utóbbi rácsodálkozott a tanár szobájának falán csüngő citerára. A tapasztalt pedagógus azonnal felismerte a sóvárgó tekintetet, mondta is Attilának, hogy vigye el, próbálgasson előcsalogatni valami értelmes dallamot a fadobozból. A szomszédok „örömére” vége-hossza nem volt a pengetésnek, mígnem kellemes dallammá álltak össze a hangok. Onnantól nem volt megállás, a gitár hosszú időre a sutba került, időnként a lánya, Hajnal gyakorolt rajta.

Tempfli Ádámmal együtt Érmihályfalván a Nyíló Akác Napokon pengették először közönség előtt a citerát. Aztán meghívták Szalacsra fiatalokat oktatni, Bertalan Attila citerán, lánya gitáron és furulyán tanította játszani az érdeklődőket.

A kölcsönbe kapott dolgokat illik visszaadni, s egyszer elérkezett az ideje annak is, hogy Bertalan Attilának meg kellett válnia a citerától. De mielőtt visszavitte volna a hangszert a tanár úrnak, lemérte, lerajzolta annak minden porcikáját. Szegény ember vízzel főz alapon nekilátott elkészíteni saját citeráját. Az első nem sikerült, még a második, sőt a harmadik sem. Mindegyiken javított egy kicsit, kereste, hogy mit is hibázott, míg egyszer már hangszernek nevezhette a fenyődobozt. Ennek jó tíz éve is van immár – mesélte a történteket Bertalan.

A műhelyébe is bekukkantottunk. Egyszerű szerszámai vannak, kézügyességével pótolja a felszerelés hiányosságát. A munkaórákat összeadva három teljes napot vesz igénybe egy citera elkészítése. Régi, kiselejtezett fenyőbútorok anyagát használja fel, illetve ahol kell, ott keményfát használ. Nagyon precíz munka, számítgatás szükséges a jó hangzáshoz, hasonlóképpen az elemek összeragasztása, szegecselése is odafigyelést igényel. Aztán következik a hangszer pácolása, ez adja az alapszínt, végül lakkréteggel vonja be. A készítő egyénisége is megjelenik a hangszereken, az alapszabályok betartása mellett fantáziájának tért engedve alakítja a formát.

Egyszer megkérdezték tőle, mi a szándéka, távolabbi célja a citerakészítéssel, hisz ebből aligha lehet megélni. Akkor azt válaszolta, nem feltétlenül az anyagiak miatt csinálja, azt szeretné, ha ezt a kommunizmus idején halálra ítélt hangszert egyre többen megismernék, mert egyszerűségében is nagyszerű. Éppen ezért olcsón kótyavetyéli portékáját, a kisebb méretűek 150, a nagyobbak 350 lejt kóstálnak.

Időközben egyre több falunapra meghívták, 2008-ban a székelyhídi Búzavirág Asszonykórus is felkérte, hogy citerával kísérje fellépésein. Ezzel egy időben az érmelléki városban beindította a citeraoktatást. Nemrég pedig Bihardiószegről érkezett a felkérés, hogy tanítsa a hangszeren játszani a diákokat. Még a tanítónők is beálltak tanulni.

A hangszer, a népdal népszerűsítésének jegyében 2013-ban először szervezte meg a Húrnyűvő Citerafesztivált. Onnantól minden évben összegyűlnek közös zenélésre a hangszer tudorai. Különböző helyszíneken tartják a citerások találkozóját, Nagyváradon a bábszínház és a filharmónia termében is felléptek.

Rendszeresen meghívják Szatmárnémetibe a Partiumi Napokra, Nagyváradon hagyományőrző rendezvényeken, vásárokon mindig jelen van. Az egyik ilyen vásáron összeismerkedett a neves magyarországi zenésszel, Bródy Jánossal, s az elmondta, hogy legelőször ő is citerázni tanult meg. Még dedikálta is emlékül Bertalan hangszerét.

A Szatmár megyei avasújvárosi népzenei táborba harmadik éve folyamatosan meghívják. Ott ismerkedett meg Benedek Árpád zenepedagógussal, s a tanár ajánlására a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem diákjai tőle vásárolják a képzésükhöz szükséges citerát.

Bertalan elmondta, nagyon örül annak, hogy távoli országokban is fellelhetők a munkái. Furcsamód több román könnyűzenei együttes is vásárolt már tőle. Ezek tagjai elmondták, hogy kísérletezni fognak a hangszer zenekarban való használatával. A hangszerkészítő büszkén mutatta meg, hogy a napokban Bukarestből keresték meg a világhálón keresztül, s a román ajkú hölgy rendelt is egy Bertalan-féle citerát.

Pontos számot nem tud, de legalább négyszáz hangszert készített eddig. Ez megelégedéssel tölti el, de az már kevésbé, hogy a közvetlen környezetében sem fellépésekre, sem pedig hangszeroktatásra nem kérik fel. De hát senki sem lehet próféta a maga hazájában – idézte búcsúzóul kényszeredett mosollyal a közismert mondást.