Akadozó adatközlés

A Nagyváradi Polgármester Hivatal működésével kapcsolatos problémákról beszélt mai sajtótájékoztatóján KIREI MELINDA, a városi tanács RMDSZ-frakciójának vezetője.

A bölcsődék havi költsége kapcsán a frakcióvezető elmondta: a polgármester nem vádolhatja őt azzal, hogy kampánycélból beszél a költségekről, ugyanis nem indul újabb mandátumért. Azt is hozzátette: nyilvános bocsánatkérést vár Ilie Bolojantól a tanácsülésen elhangzott kijelentései miatt, a városvezető ugyanis hazugnak nevezte az ellenzéki tanácsosokat, miután a szociáldemokraták a vita során arról beszéltek, hogy Váradon alacsonyak a bérek és magasak az adók.

Kirei Melinda egyébként a váradi önkormányzati képviselőtestület múlt csütörtöki ülésén a bölcsődei költségeket meghatározó határozattervezet halasztását kérte, ám a polgármester pártjának többségben lévő tanácsosai elfogadták az emelést. Ennek következtében a tavalyi 1427 lejről idén 1908 lejre nő a szolgáltatás ára (ennek egy gyermek esetén 20 százalékát fizetik a szülők). A frakcióvezető szerint a Nagyváradi Szociális Igazgatóság mesterségesen növelte a költségeket úgy, hogy a béreket is beleszámolta az összegbe, ami törvényellenes. Mint mondta, előzetes panaszt nyújt be a határozat visszavonásáért. Kirei Melinda Kolozsvárt hozta fel ellenpéldaként, ott a havi bölcsődei átlagköltség 550,62 lej, ráadásul ott a naptári évre, nem a tanév időtartamára számolják ki a költségeket.

Március 16-án kért tájékoztatást az RMDSZ-es frakcióvezető a 2014–2020-as költségvetési időszak uniós pályázatainak korrekciós összegeiről. Válaszul tíz nap múlva egy 59 tételből álló táblázatot kapott, ebben egyes tételeknél szerepelt a „megóvva a menedzsmenthatóságnál”, illetve az „óvás előkészítése folyamatban van” megjegyzés. Kirei Melindaadatokat kért az illetékes hatóságtól is, ebből kiderült, hogy két óvás kivételével (ezeket áprilisban utasították vissza) az összes többit is elutasították, illetve két újabb esetről is tájékoztattak, itt a korrekciók értéke 2,3 millió lej volt.

Miután a polgármesteri hivatal jogi igazgatósága az áprilisi tanácsülésen bemutatta jelentését, az RMDSZ-es tanácsos kiegészítéseket kért az elveszett 55 perről. Mivel a törvényes határidőn belül (30 nap – szerző megj.) nem kapott választ, május 27-én ismét kérte az adatokat, majd egy június 11-i telefonbeszélgetés után két nappal kapott egy konkrétumok nélküli választ. Június 16-án újabb kérést küldött, ez alkalommal egy táblázatot is mellékelve (ebben az ügyirat számát, tárgyát és pervesztés okát kellett volna feltüntetni), erre azt a választ kapta, hogy a kért adatok a személyiségi jogok védelme miatt nem közölhetők. Június 26-án újra kérte az adatokat Kirei Melinda, ebben már az a jogi osztály 55 elvesztett pere mellett a közigazgatási részleg által elvesztett 56 per adatait is kérte. A frakcióvezető végezetül elmondta: a célja az, hogy a pervesztések okát elemezve segítse a közösséget.

2020.06.30
Galéria