Együttműködik az RMDSZ és az NLP Telegden

Az RMDSZ Bihar megyei szervezete és a Nemzeti Liberális Párt (NLP) megyei szervezete újabb helyi szintű együttműködési megállapodást kötött a napokban, ezúttal Mezőtelegdre vonatkozóan. Ennek értelmében az RMDSZ támogatja a helyhatósági választáson Adrian-Remus Codrean jelenlegi polgármester újraválasztását, viszonzásként a magyar érdekképviselet alpolgármesteri tisztséghez jut a választások után.

Cseke Attila szenátor, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének elnöke kiemelte: „Egy újabb helyi együttműködést erősítettünk meg egy megyei szintű RMDSZ–NLP megállapodással. A végéhez közeledő önkormányzati mandátum időszaka alatt a megyei tanácsban jól dolgozó csapatunk komolyan segítette Mezőtelegdet nemcsak pénzügyi forrásokkal, hanem azzal is, hogy a megyei önkormányzat saját finanszírozásból ipari parkot épített a községben. Ennek gazdasági perspektívái kedvezőek lesznek Mezőtelegd és a környező települések fejlődésére is. Amúgy hasonló választási együttműködést már írtunk alá az NLP-vel, és továbbiak előkészítése is folyamatban van” – fogalmazott Cseke Attila.

Erdey Zsolt, az RMDSZ Telegd körzeti szervezetének elnöke kifejtette: „Jó döntésnek tartom a megállapodást, hisz a magyar közösség érdeke, hogy képviselettel rendelkezzen a község vezetésében. Ez a megállapodás lényege, és nyilván ez egyértelműen azt is bizonyítja, hogy újra lehet építeni kapcsolatokat és helyzeteket, ha erre megvan a közös szándék. Immár a megfelelő erőt és jelenlétet kell mellé tenni a tanácsban.”

Adrian-Remus Codrean telegdi polgármester hangsúlyozta: „A községben jelentős számú magyar él, ezért jó és előremutató döntésnek tartom a megállapodást.”

Helyi szinten az együttműködési megállapodást maga a polgármester és a körzeti érdekvédelmi szervezet elnöke, megyei szinten pedig Cseke Attila szenátor, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének elnöke, valamint Ilie Bolojan, a liberális párt megyei elnöke, Nagyvárad polgármestere látta el kézjegyével.

A legfontosabb dolog a következő időszakban, hogy megvalósuljon a magyar közösség erős jelenléte az önkormányzatokban, építve ezáltal is a minél szélesebb társadalmi közösségi egységet. Ez által esélyt adva arra, hogy a magyar közösség megőrizze a döntésekbe való beleszólását, sőt olyan területekre is kiszélesítsék ezt, ahol ma nincsen jelen.

Bihari Árpád

2020.07.09