Asszonyvására: körülményjavító fejlesztések

Évtizedek óta református lelkipásztora Asszonyvásárának, több cikluson át pedig önkormányzati képviselőként tevékenykedett a helyi tanácsban SZÉKELY ISTVÁN. Ha valaki jó ismerője az ottani közösség lelki-testi állapotának, az nem más, mint ő.

Székely István tiszteletes örömmel osztotta meg velünk a jó hírt, a jelenleg elhagyatottan álló régi iskola udvarán egy többfunkciós központ fog létesülni. Ez valójában egy szociális intézmény vagy, ha úgy tetszik, szolgáltatás lesz, ahol mosókonyhát alakítanak ki, illetve tisztálkodási lehetőséget biztosítanak az azt igénylőknek. A faluban nemcsak a számottevő létszámú roma lakosságnak nyújt lehetőséget az uniós forrásból finanszírozott kezdeményezés, hanem a többséget alkotó magyarság közül is sok rászorulónak, kevés jövedelemből élőnek könnyebbséget fog jelenteni.

Az alapvető higiéniai szolgáltatás mellett az épületegyüttesben lehetőség nyílik egészségügyi ellátásra, szociális tanácsadásra, különböző hagyományőrző tevékenységek gyakorlására, rendezvények szervezésére. Különösen nagy figyelmet fordítanak majd a higiéniai előírások betartására, a nyitva tartási idő alatt megbízott személyzet felügyelete alatt zajlanak majd a tevékenységek. A 200 ezer eurós beruházás kivitelezési munkálatai ez év októberében startolnak, másfél év az átadási határidő. Székely István a segítségnyújtáson, a felzárkóztatási lehetőségen túl egy halódóban lévő telek újjáélesztését is méltányolandónak tartja.  

Miközben a régi iskolaépület állaga leromlott, addig az óvodának otthont adó ingatlan nemcsak hogy megújult, de új szárny is épült hozzá. Így már egyazon épületegyüttesen belül működik az óvoda és az iskola is. A 2016 őszén átadott létesítmény az 1783-ban született, 1828-tól Asszonyvásárán szolgáló Kuthy Sándor lelkész-esperes nevét viseli.

Makkai Tibor roma nemzetiségű lakos azon sajnálkozik, hogy az ő gyermekei már kinőttek az iskolapadból, mire a modern felszereltségű tanintézet elkészült. Mint mondta, azon lesz, hogy meggyőzze a többi szülőt arról, gyermekeiket úgy neveljék, hogy ne éljenek vissza a számukra biztosított lehetőségekkel. Tanuljanak, okosodjanak, mert csak ez a járható út mindenki számára.

Készült a Kiskereki Polgármesteri Hivatal megbízásából

2020.07.30
Galéria