Készen a község, a közösség új háza

Néhány héten belül új épületbe költözik az Érszőllősi Polgármesteri Hivatal. A változásról GAL DORINÁVAL, a községháza főtanácsosával beszélgettünk.

Nem véletlenül választottuk Gal Dorinát beszélgetőpartnerül, hiszen ő a hivatal legrégebbi dolgozója, nem sokkal a forradalom után, 1990-ben került a községházára, korábban két évig könyvelőként a helyi mezőgazdasági termelőszövetkezetben dolgozott. Amikor azt kérdezem, hogy három évtized után nem hagyja-e nehéz szívvel el a régi községházát, határozott nemmel válaszol. „Ez az épület még az 1880-as években épült, de már régesrég nem alkalmas erre a feladatra, ereszkedik, repedezik, vizesednek a falai. Nagyon örülök, hogy hamarosan már az új épületben dolgozhatunk. Szerintem ez egy nagyon hasznos befektetés, az épület az európai uniós szabályoknak megfelelően készült el, így a mozgáskorlátozott személyek bejutása is biztosított.”

Már évek óta tervezik a váltást, a beruházás zömmel saját forrásokból valósult meg, támogatást csak a Bihar Megyei Tanácstól kaptak. „Biztos vagyok benne, hogy az új községháza kedvező hatással lesz Érszőllős és az ide tartozó falvak életére, mindennapjaira. Nagyon jó munkakörülmények lesznek benne, és ez szerintem az alkalmazottakat is sokkal motiváltabbá teszi majd. Az irodák tágasabbak, világosabbak lesznek, központi fűtés működik majd benne a mostani cserépkályhák helyett” – teszi hozzá Gal Dorina.

Jelenleg kilenc alkalmazottja van a polgármesteri hivatalnak, beleértve a község által vásárolt talajmegmunkáló gép kezelőjét is. Az épület előtt parkolókat is kialakítottak, s az sem mellékes szempont, hogy az új hivatal közelebb lesz a főúthoz, a település központjához. Bár azt sem lenne túlzás mondani, hogy ahol a községháza, ott a központ.

Az épület tetőterében gyűléstermet alakítottak ki. „Végre megfelelő helyet kap az irattárunk is, ami már nagyon hiányzott. Egyébként az archívum átszállításával már meg is kezdődött a valóságos költözés” – újságolja a hivatalnok, s hozzáteszi: „Az épület 98-99 százalékban készen van, a következő hetekben már meg is történik a teljes átköltözés, mindennap haladunk egy kicsit.”

Amint pár perccel később az új községházához átsétálva észrevehetem, már meg is történt az első beköltözés, az épület homlokzatán, a kétnyelvű táblák mellett egy fecskefészket fedezek fel.

Az épület bejárására már csatlakozik hozzánk Beke László polgármester is, mutatja, hogy jövendő irodájában hol áll majd pontosan az íróasztala. Benézünk a többi irodába is, fent a manzárdon a dísztermet is bejárjuk, ott már látni az archívum áthordott dossziéit is. A nagyterem egyben házasságkötő terem is, gondoltak az ünneplő családokra is egy kis protokollterem kialakításával. A belső terek valóban tágasak, világosak, esztétikusak, mondhatni XXI. századi a környezet, amire csak ráerősít a szemközti domboldalon csillogó napelempark látványa.

Készült az Érszőllősi Polgármesteri Hivatal megbízásából

2020.08.03
Galéria
Kulcsszavak: