Túzokles épül a szalontai határban

Az Arany János által is megénekelt szárnyas utolsó élőhelyeinek egyike a nagyszalontai határ, fészkelő példányok már csak itt találhatók, ezért a terület természetvédelmi övezet. Erre a tényre alapoz az az elképzelés, hogy megépüljön a Túzok Turisztikai Látogatóközpont.

Nagyszalonta nevezetes város… motoszkál az agyunkban az ismert verssor, miközben kilépünk a városháza ajtaján. Ez a település mindig hírneves volt, eleinte Bocskai vitéz katonáiról, majd Arany Jánosról, aztán az irodalomban, tudományokban nagyot alkotókról, mint Zilahy Lajos, Sinka István, Kulin György. Nevezetes volt Nagyszalonta mezőgazdasága – ötkilós kenyere valutának számított egykoron – ipara, az utánfutók, a Szalontán készülő húsárú. Manapság gyárnegyedeiben alkatrészgyártás, bútorkészítés, kenderfeldolgozás, műanyag-feldolgozás folyik. A mai kor embere a szalontai határ bölényeinek jár csodájára, és a figyelem középpontjába került egy újabb szalontai kuriózum: a túzok.

A madárhoz kapcsolódó látogatóközpontot a város Aradi úti kijáratánál szándékoznak megépíteni, azon a részen, amit a helybéliek Kiserdőként ismernek, valójában pedig egy viszonylag háborítatlan természeti zóna változatos és gazdag élővilággal. Az említett projekt ezt óvná meg, úgy, hogy közben lehetőséget teremtene a terület megismerésére.

A Túzok Turisztikai Látogatóközpont részleteiről Patricia Ivanciuc, Nagyszalonta város főjegyzője árult el részleteket. A projekt a határon átnyúló pályázatok kategóriájában nyert uniós finanszírozást. Nagyszalonta partnerei a magyarországi Békés település, valamint a Körösök Völgye Natúrpark Egyesület és a romániai Milvus Csoport Madártani és Természetvédelmi Egyesület.

A terv alapgondolata és legfőbb célja a túzok megmentése. A projekt során megépül egy turisztikai központ, a terület rendezése során kiépítenek 3,5 kilométernyi kerékpárutat, mely elvezet a túzokfigyelő pontokig, valamint kialakítanak egy gazdag élővilágú tavat. A hatalmas park területén megfigyelhető lesz a nagyszalontai határ gazdag élővilága. A közel 3 millió eurós projekt megvalósítása a kivitelezés szakaszába érkezett, épp a napokban kezdődtek az első kapavágások – szó szerint, hiszen az építés a területrendezéssel indul.

Készült a Nagyszalontai Polgármesteri Hivatal megbízásából

2020.08.03
Galéria
A létesítmény látványterve