Az év leglátványosabb beruházása: a központi park átépítése

Nagyszalonta egyik jellegzetessége a település központját uraló park. A zöldövezet teljes változáson megy keresztük, így, megtartva régi hangulatát, új elemekkel bővül, modernebb, élhetőbb környezetet teremtve a helybélieknek, és az idelátogató turistáknak, átutazóknak.

A központi park helyén egykor piactér volt, nagy vásárokat tartottak rajta. 1890-ben itt fúrták a város első artézi kútját, tíz évvel később pedig Kossuth Lajos szobra kapott itt helyet. A piactér kőburkolatát az 1960-as években felszedték, s helyén parkot alakítottak ki. Ez a zöldövezet maradt meg, kis változásokkal, napjainkig.

Hatvan év nagy idő, még a zöldövezeteknek is, hát még az itt élő lakosság szokásai, igényei számára! A nagyszalontai központi park rászolgált a megújulásra. Amikor a szakemberek a tervezéséhez láttak, két szempontot vettek figyelembe: erősíteni a terület multifunkcionális jellegét, illetve a régi hangulatot megőrizve modernizálni a városközpontot.

A parkban csak az elöregedett, beteg fákat vagy bokrokat vágják ki. Mindemellett egy teljesen új miliő fogadja majd a sétára, kikapcsolódásra vágyókat – magyarázza Horváth János alpolgármester.

Nagy változás várható a park templom felőli sarkánál, ahol összekötik a nagy parkot a szoborkerttel. Az új parkban több szökőkút, békés szigetek, kuckós zugok, filagóriák és színes fényben úszó pergolák kapnak helyet. A helyiek és ide látogatók számára fontos újdonság a beszerelésre váró modern közvécé, mely teljesen automatizált, és a nap 24 órájában használható lesz.

Készült a Nagyszalontai Polgármesteri Hivatal megbízásából

2020.08.03
Galéria
A központi park kiemelt helyén már épül Noé bárkája – egy impozáns játszótér, melyet Nagyszalonta testvértelepülése, Csepel adományoz a hajdúvárosnak
Látványterv
Kulcsszavak: