Híres szőlővessző a szentjobbi Kopaszhegyen

A négy évszázados szlovéniai tőkéről metszett vesszőből már több országba és kontinensre is került, többek között Ausztráliában, Japánban, Dél-Amerikában és a Vatikánban is csemegézhetnek a szőlőritkaság terméséből. Romániában elsőként Szentjobbnak adományoztak belőle – mondta köszöntő beszédében Zatykó Jácint, a község alpolgármestere.
Az ültetési ceremóniára az adományozó településről is érkeztek vendégek. Helybeli egyházi személyiségek méltatták Orbán püspök ténykedését, és Isten áldását kérték a szőlővesszőre. Az eseményen jelen volt Szabó Ödön parlamenti képviselő is, környező települések polgármesterei, meghívott vendégek.
A helyi Vadvirágok népdalkör szolgálata mellett borral öntözték meg Szent Orbán szobrát, így köszönték meg az elmúlt évi jó minőségű szőlőtermést.