Az egyházak támogatása is prioritás

Az 1500 lelket számláló Bihardiószegi Református Egyházközség a település legnagyobb vallási közössége. BARA LÁSZLÓ lelkipásztor 2014 óta szolgál az ottani gyülekezetben.

Építkező egyház az övék, rontanak-bontanak, aztán újat emelnek, megjavítják a régit. A tiszteletes mindehhez hozzáteszi, hogy a haladáshoz legalább két ember egyetértése szükséges. Vagy két intézményé, ami jelen esetben az egyházközség és a helyi önkormányzat. Bár anyagilag is életképes gyülekezetük van, de munkájuk nem folyna zökkenőmentesen, ha nem kapnának külső segítséget.

Bara tiszteletes úgy véli, hogy a legjobbkor érkezett a településre, mert Mados Attila személyében olyan vezetőre talált, akinek szavait, ígéreteit mindig tettek követik. Minden év elején egyeztetést tartanak arról, hogy mit terveznek megvalósítani a soron következő időszakban. Ilyenkor összedugják a fejüket, számba veszik a forráslehetőségeket.

Többek között a diakóniai ház felújításánál is kaptak segítséget a diószegi reformátusok. A költségek felét holland testvérgyülekezetek állták, a többi pénzt pedig az egyházközség és az önkormányzat adta össze. Ez esetben 40 ezer eurós beruházásról beszélünk. Két év alatt, 2018-ban készült el az új parókia, szinte mondani sem kellett, a település vezetői hozzájárultak a költségekhez. Jelenleg a templom külső-belső felújítása van soron, de már biztosítékuk van arra, hogy ezúttal is segítő partnerekként tekinthetnek mind a polgármesterre, mins az önkormányzati képviselőkre – sorolja Bara László.

Nehéz feladatra kértem a lelkipásztort, nem könnyű felsorolnia az összes megvalósítást, hogy minden felkerüljön a „listára”.

A templom felújítása több fázisban zajlik. Elsősorban a padfűtést oldották meg, ennek teljes költségét a Bihar Megyei Tanács, illetve a helyi vezetés finanszírozta. A harangozó örömére a harangok villamosítása is megtörtént, majd pedig a nyílászárókat cserélték ki egy magyarországi pályázatnak és úgyszintén a megyei tanácsnak köszönhetően. Jelenleg a templomkert korszerűsítése van folyamatban: térköveznek, járdákat öntenek, térátrendezés is folyik. A csatornavíz szakszerű elvezetése is megoldásra várt.

Bara László fontosnak tartja az anyagi támogatáson túl, hogy az önkormányzat az egyházi és kulturális programok szervezésében is állandó partnereknek bizonyult. Eszközöket, helyszínt biztosítanak a számukra. Ugyanakkor, ha az önkormányzat kap meghívást egy-egy rendezvényre, például a diós települések találkozójára, minden alkalommal bevonják a reformátusokat is.

A polgármestert érdekli az egyházak sorsa – vélekedik a lelkipásztor. És ezt nem politikusi megfontolásból, hanem hívő emberként teszi.

Készült a Bihardiószegi Polgármesteri Hivatal megbízásából

2020.08.05
Galéria