Változatos kulturális és sportélet

A székelyhídi városvezetés nagy hangsúlyt fektet a helyi kulturális, sport- és közösségi élet színesítésére is. A helyi közigazgatási egység folyamatosan támogatta a megyei bajnokságban versengő Törekvés focicsapatot, mely jövőre ünnepeli megalakulásának centenáriumát, és amely felnőtt alakulatának fenntartása mellett az utánpótlás-nevelésre is nagy hangsúlyt helyez. Ugyanakkor a városi tanács teret ad, és lehetőség szerint egyéb segítséget is ad más helyi csoportoknak is (íjászok, karatésok, tánccsoportok, vívók, sakkozók stb.). Az uszoda kivitelezését követően a vízi sportok is előtérbe fognak kerülni.

A hosszú távú cél a település felhelyezése a bortermelés és a borászat nemzetközi térképére, ezért támogatják a helyi borászati egyesület azon ötletét és törekvését, hogy a volt kórház épületében regionális borászközpontot és borlaboratóriumot alakítson ki.

Az elmúlt években számos visszatérő kulturális eseménynek adott helyet nemcsak Székelyhíd, hanem a hozzátartozó falvak is, hiszen szerveztek városnapokat, családi napokat, böllérfesztivált, a már hagyományossá vált karácsonyi vásárokat, magyar kultúra napi bálokat, borversenyeket stb. Mindemellett az elmúlt két nyáron, a szünidő alatt, az iskolások számára számos hasznos szabadidős program valósult meg a polgármesteri hivatal és a helyi civil szervezetek közös együttműködésével (román és német nyelvi tábor, biciklis- és focitábor, néptánctábor stb.).

A szélsőséges időjárási viszonyokra való tekintettel az elkövetkezendő időben a helyi önkéntes tűzoltó- és katasztrófavédő alakulat megalapítása is prioritást élvez a bel- és árvízvédelmi infrastruktúra fejlesztése, korszerűsítése révén (szivattyúk, pumpák, csövek vásárlása, árvizet lassító gátaknak a lehetőségekhez mérten való kibővítése, vízelvezető árkok kimélyítése, karbantartása), továbbá székelyhídi önkéntesek tűzoltó kiképzésen vesznek részt.

Készült a Székelyhídi Polgármesteri Hivatal megbízásából

2020.08.10
Galéria
Sportgálát is szerveztek a kicsi Noel javára